Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-298

134 'Az országgyűlés képviselőházának Itt á költségvetési tárgyalás keretében ipari szakoktatásról is szó van, arra is kéli hogy pénz legyen, de mit jelenthet ez az ipari szakoktatás, ha ezzel szemben az ipartörvény, amely, mint mondottam, elavult, megengedi azt, hogy egy mester, egy iparos, mondjuk 10 tanoncot tarthat, de segédet, munkást nem, mert mihelyt egy tanonc felszabadul, azt kiteszi az utcára és pótolja az illetőt más tanonccal. Milyen kiképzés lehet ilyen üzemben és milyen kizsákmányolás, ha megvan engedve az, hogy egy szakember, egy mester tarthat 10 leányt mint szedőt, ami azt jelenti, hogy amikor felszabadul, akkor nincs munka, mert a nyomdába szedőnőt nem vesznek fel. Ez is tehát az első példának a folytatása. Mint mondottam, csak tanulólányokat vesznek fel. Amikor errenezvé a kereskedelemügyi minisztériumban ankétek voltak, akkor az ott elnöklő referens, egy miniszteri főtisztviselő, helyeselte azt, hogy meg kellene tiltani ezt és a legjobb úton voltunk, hogy el tudjunk érni valamit. Egyszerre csak, valószínűleg akkor, amikor már a miniszter helybenhagyásához jutott, megakadt a dolog és nincs kilátás arra, hogy az ipartörvény valamilyen novellája útján.korlátokat emeljünk az ilyen szabad garázdálkodás ellen. Ha ezeket látjuk és azt tapasztaljúk is, hogy az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr talán kedvtelen már abban az állásban, amelyben van s lehet talán, hogy már nincs is meg az az ambíciója, amelyre egy ilyen állásban szüksége volna, — vagy az is lehet, hogy el van keseredve — azért nem szabad, hogy ezt megérezze az az érdekeltség, amely ezáltal szenved. Ennek az érdekeltségnek az a fontos, hogy úgy, mint mindenütt és minden országban van, ne álljunk meg egy helyen, mert ami valamikor talán indokolt volt, az ma a technikai fejlődés következtében már nem jó. Más volt a helyzet a kézműipar felvirágoztatása idejében és egészen más, ma, amikor repülőgépekről, rádióról kell beszélnünk. Ma tehát nem lehetnek ugyanazok a szabályok érvényben, mint amelyek megfelelőek voltak annak idején. Egy további cím: az ipari és kereskedelmi célok. E címnél találjuk, mindjárt az elején, az Állami Munkaközvetítő Hivatalt. Ennél az intézetnél és ennél a berendezésnél azt látjuk, hogy mégis haladunk valamit. (Éri Márton: Végxe egy elismerés!) Ennek az intézetnek a létjogosultságát azonban a magam részéről nem tudom elismerni, mert az intézet csak arra jó, hogyha valahol a munkások és a munkaadók között konfliktus támad, akkor a közvetítő, munkást vagy munkásnőt alkalmaz. - _ A munkaadó tudniillik, amikor nincs semmi baj, nem fordul az állami munkaközvetítőhöz. Nem azért, mert állami intézetről van szó, hanem azért, mert azt tapasztalja, hogy az Állami Munkaközvetítő Hivatal nem teljesítheti úgy a maga feladatát s nem elégítheti ki a munkaadó kívánságait úgy, mint az a közvetítő, amely a szakszervezet révén működik, paritásos alapon, tehát munkaadó és munkások egyre ellenőrzik, hogy ott semmi visszaélés ne történjék. Annak "a munkaközvetítőnek, ha egy kovácsműhelybe kérnek egy munkást, tudnia kell, hogy oda milyen munkást küldjön. Az Állami Munkaközvetítő Hivatal ezt nem tudja megállapítani, hanem küld egy vasas munkást, akit aztán az a mester visszaküld azzal, hogy neki nem ilyen munkás kell. A munkaközvetítés tehát csak akkor válik be, ha az szakmák szerint van berendezve, nem pedig akkor, ha ezeket a dolgokat egy központosított állami munkaközvetítő in298. ülésé 1929 május 24-én, pénteken. tézi. Hiszen tessék érdeklődni az iránt, ami ott az Állami Munkaközvetítő Hivatalban történik; ott csak akkor akad valamire való munka, ha a munkaadó, azért, mert vagy nem akar fizetni, vagy pedig azért, mert a munkahelye egészségtelen és oda munkás nem akar beállani, az Állami Munkaközvetítő Hivatalhoz fordul. De egy olyan munkaadónak, akinél rendes viszonyok vannak, egy olyan gyárosnak, akinél higiénikus szempontból és a fizetés szempontjából is, tűrhetők a viszonyok, nem kell az Állami Munkaközvetítő Hivatal, mert tudja, hogy ő a szakszervezetnél sokkal jobb, megbízhatóbb és fegyelmezettebb munkást kap. Ennél a címnél tehát, amelynek az elmondottak szerint létjogosultsága nincs, még több pénzt áldoznak, arra a célra azonban, hogy az ipar felügy élők intézményét kiépítsük, nem; ott hiába panaszkodunk és panaszkodnak maguk az iparfelügyelők is, hogy kevesen vannak és : e miatt nem tudják a munkát elvégezni. A mi kívánságunk az is volna, hogy iparfelügyelőként orvosokat is és nőket is alkalmazzanak, úgy, amint ez a külföldön történik. A mi iparágainkban nagyon sok helyen nők is dolgoznak; az a női munkás pedig esetleg nem viseltetik bizalommal az iránt a férfiipar felügyelő iránt, de ha egy női iparfelügyelő jön hozzá és kérdezi, hogyan van, mint van stb., akkor ez iránt bizalommal viseltetik, és így sok olyan dolgot meg lehetne tudni, amit amúgy nem lehet megtudni, íme tehát, t: Képviselőház, meg lehet állapítani, hogy^ ahol segítség kellene, ott a segítséget nem látjuk, viszont ott, ahol az felesleges, túlontúl is megvan. Rá akarok térni arra, hogy délelőtt a miniszter úr nagy beszédében többek között idézte Lloyd George-ot, aki a maga liberális választási programmjában azt mondja a munkanélüliekre vonatkozólag, hogy: «nem segély, hanenv munkaalkalom az, amit nyújtani kell.» Hát kérem, ezt mi is hasonlóképpen mondjuk, ezért hiába idézte Lloyd George-ot a miniszter úr velünk szemben; mi is azt mondjuk, hogy elsősorban munkaalkalom kell, de ha semmiképpen nem tudnak munkaalkalmat nyújtani, akkor adjanak valami segélyt addig, amíg a munkaalkalom megjön. De hogyan van ez nálunk? Sem segély, sem munkaalkalom nincs; az a baj, hogy egyiket sem kapja a munkásság. Pedig munkaalkalmat lehetne teremteni, még pedig nagy arányokban, mert hiszen az állampénztárnak nincs semmi baja, csak a magángazdaságoknak, a magánosoknak van baja, nem pedig az államnak. Az állam tehát abban a helyzetben van, hogy a háztartása rendben van, jobban rendben van, mint volt a háború előtt, mert amint én a háború előtti időkre emlékszem, akkor Nagy-Magyarország államháztartása folyton deficittel dolgozott, de az nem volt baj, mert a magánosok pénztára rendben volt. (Schandl Károly: De most baj!) De ma fordítva van, ma a magángazdaság pénztára üres, az állam pénztára pedig rendben van és onnan nem engedi ki a pénzt szűkkeblűén az igen t. miniszter úr, nem ad munkaalkalmat. Mert ha elegendő munkaalkalmat teremtene az állam, akkor nem lehetne itt ilyen óriási munkanélküliség. Előttem szólott t. képviselőtársam, báró Kray István többek között azt mondotta, hogy borzalmas a helyzet a magántisztviselők körében. En nem éppen csak erre hivatkozom, hogy az ipari munkásság körében van ez a nagy nyomor. Akceptálom azt is, el tudok menni odáig, hogy^azt mondjam, hogyha ma egy szellemi munkás állás nélkül van, az sokkal na-