Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-298

Âz országgyűlés képviselőházának k melhetünk és annyit termeljünk, amenynyit a belső és külső fogyasztásban eltudunk helyezni. Termelni a Duna fenekére, vagy a szemétdombra senki sem akar. A többtermelés tehát csak addig a vonalig mehet, ameddig az áru elhelyezése lehetséges. (Helyeslés.) Leginkább a belső piacon volna kívánatos az áru elhelyezése. De hol van a fogyasztóképesség? A belső piac felvevőképessége két faktorral függ össze: először a kereseti lehetőséggel, másodszor pedig a fogyasztás alászállításával. Kétségtelen, hogy gazdaságos dolog, ha a magunk termelését nem mi magunk fogyasztjuk el, hanem abból minél többet adunk piacra máshol. Ebben a kérdésben úgy vagyunk, hogy a fogyasztás alászállítása már teljességgel kizárt dolog, hiszen itt már nem. ruházkodnak, nem étkeznek és tisztességes lakásban alig laknak. Ilyenkor mindig a kisemberekről beszélünk, hiszen nem is lehet más témánk. A közepesen felül valahogy megvagyunk,' bár senki sem dicsekedhetik azzal, hogy Magyarországon a közállapotok olyanok volnának, hogy mi örvendezhetnénk'. Hiszen maga az a körülmény, hogy a középosztály alatt álló munkásosztályban megállapítjuk a legszomorúbb, a legszerencsétlenebb helyzetet, elegendő szomorúságra ad okot. Én mindig erre gondolok. A fogyasztás alászállításáról tehát itt nem lehet beszélni. Itt csak arról lehet szó. hogy a többtermelés esetén a kivitel tekintetében is tudjunk valamit tenni. Mi haszon van abból, hogy bortermelésünket fellendítjük, mi haszon van a óból, hogy falun 40 meg 30 filterért kapható a bor, ha kifelé sehogy sem tudjuk árusítani. Pedig ennek rendkívül súlyos egészségügyi hatása is van. Ismerek községeket, ahol a gyermeknek reggelire V2 liter meleg bort adnak; nem x

k liter tejet, hanem % liter meleg bort. Méltóztassanak elgondolni, mit jelent ez. Pedig megteszik, mert ott van a pincében a bor, értékesíteni nem tudják, kéznél van, a csap rajta van, úgyhogy a gyermek napközben is rájár. Felnőnek emberek, akik a vizet meg sem ízlelik. Hova fog ez vinni*? Ez teljesen tönkreteszi az egész generációt, pedig ifjúságunk már amúgy is satnyult, fejlődésre alig képes. Ezek lehetetlen dolgok. Ha árucikkeinket nem tudjuk értékesíteni, akkor kéntelenség a többtermelés körülményeiről beszélni. (Igaz! Úgy van!) Az első dolog az, hogy piacokat biztosítsunk magunknak. Roppant szomorú dolog, hogy Németországgal, amely egyik felvevő piacunk volt, nem tudtunk megfelelő kereskedelmi -szerződést kötni. Ha nem tudunk a legkedvezményesebib 'tarifák alapján kiszállítani, akkor nem vagyunk konkurrenciaképesek, mert még ma is úgy áll a dolog, hogy sajnos, az amerikai .konkurrenciával nem tudjuk felvenni a harcot itt Európa közepén sem. Sajnos, az Unió és Kanada, de később Argentina maga is mint harmadlíík óriási gabonaexportáló állam jelentkezik. Most tessék elgondolni, hogy Oroszország is valamiképpen majd rendbe jön és akkor Besszarábiának alföldjei is termő állapotba fognak kerülni és ontani fogják a gabonát. Egészen világos dolog, hogy akkor Magyarországnak a mezőgazdasági termeléssel boldogulnia nem lehet. Most méltóztassanak megnézni az egyes mezőgazdasági terményeket importáló államokat. Az elsőrendű ipari államok, mint Németország, Ausztria/, amelyek a mezőgazdasági termények behozatala elé azelőtt nemcsak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXL 98. ülése 1929 május 24-én, pénteken. 125 hogy nem gtöxdítetteík akadályokat, hanem örültek, ha ábehozatial jelentkezett, ma valamennyien igen nagy súlyt helyeznek mezőgazdasági kultúrájuk fejlesztésére. Németország elvül tűzte ki, hogy ő a maga mezőgazdasági szükségleteit meg akarja termelni a maga belterületén. Ausztria követi Németország példáját. Az iparűző államok tehát arra tendálnak, hogy mezőgazdasági szükségleteiket maguk termeljék. Mennyivel inkább vagyunk mi arra utalva, hogy miután mezőgazdasági termesztvényeinkkel nem boldogulunk, a magunk iparának fejlesztése tekintetében kövessünk el mindent, hogy itt az ipari fejlődés terén adjuk meg a megélhetési lehetőségeket! A mezőgazdaság nem tudja felvenni munkásnépünket. Hiszen látjuk azt az áramlást, hogy a falusi nép népvándorlás szerűen önként megindul a városok felé, avval az elgondolással, hogy ott talán meg lehet élni, mert odahaza megállapítja, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatban már nem lehet megélni. A helyzet tehát az, hogy a mezőgazdasági népesség a faluban megélni nem tud, azért, mert a mezőgazdaság nem fizeti ki magát vagy azért, mert lelketlen emberek a falu táján levő gyáriparokat megsemmisítették. Gondolok a kis-> tárcsái esetre, ahol a Ganz szívtelenül, lelketlenül becsukta annak a gyárnak kapuit és az az egész község, amely abban a gyárban gyermekkora óta megtanulta az ipari munkát, amely ott kenyeret kapott, földönfutóvá tétetett. Ebben olyan cselekvéseket látok, amelyeknek megakadályozása tudom, hogy a magántulajdonba való beavatkozással jár, de a kormánynak ebbe a kérdésbe mégis bele kell valmiképpen avatkoznia. En a magántulajdon elvét és szentségét elismerem, de odáig nem megyek, hogy sok és igen sok ember megélhetését veszélyeztessem vele. Köz veszély esetén a magántulajdon szentsége csak a második sorba kerül. Ahol veszedelem van, ahol tűzvész van, ahol árvíz van, ahol éhínség van, ott a imagántulaj don szentsége a második sorba kerül. Méltóztassanak gondolni arra, hogy a háború idején ott voltak a rekvirálások. Magántulajdon volt, de az államnak be kellett avatkoznia. (GyömÖrey Sándor: Mindig csak a gazdáknál hajtották végre, sohasem másnál!) Kétségtelen, hogy ezekben a kérdésekben itt is felsőbb beavatkozásra van szükség. Ezt a beavatkozást azonban nem látjuk. Mintha a kormány ezekben a kérdésekben bátortalan lenne. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Néfy vagóngyárat nem lehetett fenntartani!) Hogy milyen módon, azt a kormánynak kell a maga részéről kiterveznie^ és megoldania. De - azt, hogy itt megszűnjék az ipar 40—50%-a, hogy mezőgazdasági munkások kerüljenek ki az utcára, hogy ipari munkások kerüljenek ki az utcára, (Kabók Lajos: Csak a minisztériumok maradnak majd meg!) méltóztassanak elhinni, ebbe nem nyugodhatunk bele. Méltóztassék elhinni, hogy semmiféle szép beszéddel ezeket az embereket nem lehet megtartani a nemzeti gondolatnak. Azokat az emberkét, akik itt nem találják meg a mindennapi kenyerüket, akiket lelketlenül kifelé tessékelnek és kivándorlásra biztatnak, — amely kivándorlást sem tudják megvalósítani — olyan helyzetbe hozzák, hogy tessék azzal számolni, ez az állapot hovatovább igen nehéz problémává fogja magát kinőni. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: De vámot akkor nem lehet megszüntetni!) Nem mondom, de a vámtarifát úgy kell revideálni, hogy itt a népnek, a nagy többségnek, a köznek ne sértse az érdekeit, mert mai vámrendszerünkkel mi igenis a kapitalistáknak, -19