Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-287

Àz országgyűlés képviselőházának 28 gyobb városokban, a vidéken egy-két nagyobb építkezés van kiírva pályázatra, akkor abban a budapestiek is részt vesznek, azonban a legritkább eset, hogy egy vidéki vállalkozó egy budapesti építkezésben részt vegyen. A vidéki városokban a lakások nem felelnek meg a közegészségügy követelményeinek sem annyira, mint Budapesten. Budapesten a közművek, a vízvezeték, a csatornázás már sokkal régebben kiépült, ezekhez tehát sokkal jobban tudtak simulni az építkezések, mint vidéken, ahol még valóságos cigánysorokban laknak egyesek a külvárosi helyeken. Tehát a vidéken ezeknek az. építkezéseknek fokozása közegészségügyi szempontból is nagyon kívánatos. És mindentől eltekintve, még azért is nagyon fontos a vidéki városoknak megadni a házadómentességet, mert a tőkeképződés is Budapesten a legnagyobb, az ország iparvállalatai adójukat is legnagyobb részben Budapesten fizetik, még azok is, amelyeknek ipartelepei kint a vidéken vannak, itt tehát a tőkeképződés nagysága mellett az építkezés lehetősége is sokkal jobban megvan, mint a vidéken. Ma a házszabályok szerint nincs módomban erre vonatkozó indítványt tenni, de nem is szándékozom egy indítványt tenni, mert hiszen e törvényjavaslat 6. §-a tulajdonképpen egy keret, amelynél a 2. bekezdés értelmében a pénzügyminiszter úr feljogosítást kap arra nézve, hogy az adómentesség közelebbi feltételeit a belügyminiszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértőleg állapítsa meg. En tehát nagyon kérem a miniszter urat arra nézve, hogy amikor ezeket a feltételeket meg méltóztatik állapítani, ezeket a városokra nézve liberálisan és lojálisán állapítsa meg. Még csak egy dologra kívánok kiterjeszkedni, f

és ez az, hogy míg Budapesten az 5. § értelmében a megállapított házadómentességeknél a házadómentesség a községi pótadóra is kiterjed, — és ez Budapesten meg is állhatja a helyét — addig nézetem szerint vidéken egy ugyanilyen időre szóló pótadómentesség talán sok volna. A miniszter úr úgyis felhatalmazást kap a 6. §-ban, hogy a pótadómentességet is a belügyminiszterrel egyetértőleg állapítsa meg, tehát arra kérem, hogy lehetőleg ebben a rendeletben a pótadót a vidékre nézve legfeljebb 15%-ra szállítsa le. Ezeket voltam bátor előadni, és a magam részéről örömmel üdvözlöm és elfogadom a javaslatot. (Elénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik! Gubicza Ferenc jegyző: Bárdos Ferenc! Bárdos Ferenc: T. Ház! Oberhammer igen t. képviselőtársam többek közt azt mndotta, hogy vidéken nagyobb a lakásínség, mint Budapesten. Én ezt talán oda módosíthatnám, hogy az egyik helyen nagyobb, mint a másik helyen, de nehéz megállapítani, hogy hol nagyobb, mert mindenütt igen nagy a lakásínség. (p9V van! jobbfelől.) Valószínűleg éppen ez a körülmény bírta kormányt arra a belátásra, hogy ezen a téren valamit tegyen. Mielőtt az előttünk levő törvényjavaslatot érdemben tárgyalnám, legyen szabad megemlítenem, hogy most ismételten olyan törvényjavaslattal állunk szemben, amely nem öleli fel a kérdést teljes mértékben, és inkább kerettörvénynek nevezhető, semmint olyannak, amelynek alapján a kérdés gyökeresen lenne megoldható. Elég csak megemlítenem, hogy a törvényjavaslat tíz szakaszból áll és nyolc esetben van benne olyan szövegezés, hogy a miniszternek ad felhatalmazást az ügy elintézé* ülése 1929 május 2-án, csütörtökön. él sere. így pl. az 1. § 3. bekezdésében azt mondja, hogy a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg az e szakaszban levő dolgokat. A4. § azzal kezdődik, hogy: «Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter.» Sehol sincs imperativum, mindenütt csak felhatalmazás, mindenütt csak rendeletekre való utasítás. A 2. § 2. bekezdése ugyancsak azzal kezdődik, hogy: «Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter», a 3. § szintén. A 4. § azzal végződik, hogy a pénzügyminiszter a belügyminiszterrel egyetértőleg rendeletileg szabályozza a kérdést. A 4. § 2. és 3. bekezdése ugyancsak így kezdődik. A 6. § szintén felhatalmazást ad a pénzügyminiszternek arra, hogy házadómentességet engedélyezhessen. Mint látjuk, itt állunk egy törvényjavaslattal szemben, amelynek csak tíz szakasza van, s amely nyolc esetben nem intézkedik, hanem egészen egyszerűen csak felhatalmazást ad a pénzügyminiszternek. Ez a dolognak osak formai részére tartozik. Ami a kérdés lényegét illeti, legyen szabad megemlítenem, hogy ez a törvényjavaslat semmiképpen sem fogja megvalósítani azt a célt, hogy lakástermelés legyen, hogy az építkezés . meginduljon. Ahhoz, hogy az építkezés meginduljon, nemcsak házadótmentesség szükséges; vannak ennél fontosabb, lényegbevágóbb kérdések, amelyek akadályainak elhárítása fogja azután eredményezhetni a lakásépítkezés fellendülését. Nagyon jól tudjuk, hogy a tőke csak akkor vállalkozik valamire, ha a megfelelő hozadék biztosítva van. Amíg megfelelő hozadék nincs biztosítva, addig a tőke nem vállalkozik. Már pedig az a helyzet, hogy az építkezés legnagyobb akadálya az

s hogy ma rendkívül drága a hitek 12, 13 vagy 14%-os pénzzel építeni képtelenség. Aki ma felépít egy házat és 12 vagy 13%-os amortizációs kölcsönt vesz fel, annak számolnia kell azzal a körülménnyel is, hogy el kell következnie egy olyan normális időnek, mint amilyen a háború előtt volt, amikor lehetett kapni 6%-os^ amortizációs kölcsönt is. Amikor tehát nemrégiben azzal vádoltak meg minket, hogy túlságosan pesszimisták vagyunk, legyen szabad kijelentenem, hogy én vagyok annyira optimista s hiszem, hogy ismét visszatérünk a rendes keretek közé. Ha 5, 6 vagy 7%-os amortizációs kölcsönt fognak majd folyósítani, akkor az a helyzet fog bekövetkezni, hogy a 6 vagy 7%-os^ amortizációs kölcsönnel felépített házak lakásai természetesen lényegesen olcsóbbak lesznek, mint azoké, amelyeket ma 12—14% mellett építenek fel. Aki tehát ma építeni akar, annak ezzel a körülménnyel kell minden körülmények között számolnia. Bekövetkezhetik az az állapot, hogy később a lényegesen olcsóbb kamatozás mellett épült házakban lényegesen olcsóbban lehet a lakást kiadni és ennek következtében, aki most 12—14%-os kölcsönnel építtetett házat, kénytelen lesz — mi sem természetesebb — a házbéreket leengedni. Ennek azután természetes következménye az, hogy ha a 12—14%-os teher továbbra is fennmarad, — bár lehet esetleg pénzügyi műveletekkel ezt a kölcsönt átalakítani és így a terheken némileg könnyíteni — kétségtelen, hogy ez a drága pénzen felépített ház már a tőke szempontjából sem fogja meghozni azt a kamatot, amelyet a később, normális időkben felépített ház, ingatlan, objektum meghoz. A legfontosabb tehát az, hogy módot kell keresnie és módot kell találnia a kormánynak arra, hogy a kamatterhek csökkentessenek. A törvényjavaslat indokolásában egy helyen azt mondja a miniszter úr, hogy (olvassa):