Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-287

Az országgyűlés képviselőházának 287. levő épület helyébe új épületet akarnak létesíteni. Ha a javaslat tendenciája tényleg az, hogy ne a perifériákon levő üres telkeken építsünk, hanem benn a Belvárosban a régi rossz épületek helyén, akkor ezt a nehézséget át kell hidalni egy legalább egyéves terminus-differenciával, mert csak egy teljes esztendei terminus-differencia az. ami ezt a Belvárosban való építkezést tényleg előmozdíthatja. Ellenkező esetben ennek a javaslatnak hatása az lesz, hogy inkább üres telkeken fognak építkezni, mert az üres telken való építés sokkal korábban, sokkal előbb megkezdhető. Van azonban még egy különbség is a kettő közt. Az üres telken építő 30 esztendeig az ő teljes adómentességét élvezi. A beépített azaz a lebontandó ház helyén építő ellenben csak 10 évig élvez teljes adómentességet, 10 év után a régi ház adóját igenis viselni tartozik. Ez bizonyos tekintetben visszaesés a mai állapottal szemben is, mert a mai állapot szerint, ha valaki a lebontott épület terjedelmének négyszeresén túlmenő épületet épített, akkor 25 esztendeig teljes adómentességet élvezett. Már pedig, ha a javaslat alaptendenciáját veszem, aki iparkodik régi rossz épületeknek a belső területen való lebontása után modern nagy, új épületeket létesíteni, vagyis, aki a régi földszintes vagy egyemeletes viskók eltüntetésével négy-ötemeletes bérpalotákat létesít, annak előre kell tudnia, hogy a négyszeres beépítés egészen bizonyos, mert hiszen egy négyemeletes épületnek van öt emeletsora, s ha manzárdot is kap, van hat emeletsora, ennek következtében egy régi földszintes vagy egyemeletes épület terjedelmét több, mint négyszeresen felülmúlja. Ebből tehát az következik, hogy a ma érvényben levő házadómentességi törvény mellett az illető ebben az esetben 25 évi teljes adómentességet élvezne, míg az új törvény szerint csak tíz évig élvez teljes adómentességet, a további húsz esztendőben pedig csak részleges adómentességben részesül. Én ezt a diszparitást ki szeretném küszöbölni a javaslatból olyan formában, hogy legalább a mai 25 évi teljes adómentességet kapja meg az illető, mert különben megint nem azt a célt érjük el, amelyet a javaslat el akar érni, hogy t. i. a belterületi építkezéseknek legyen előmozdítója. Nem látom, hogy az emeletráépítés kérdését érintené a törvényjavaslat. Az eddigi házadómentességi törvény szerint az emeletráépítés húsz esztendei adómentességet élvez. Én hiszem és meg vagyok róla győződve, hogy ez érvényben marad, hogy ezt úgy kell tekinteni, mint amelyet ez az új törvény nem érint. De mégis szeretném, ha akár a javaslatban, akár a végrehajtási utasításban precizirozva lenne az, hogy az emeletráépítésekre adott mostani húsz esztendős adómentességet ez a törvényjavaslat nem érinti, illetőleg hogy az evvel nem szűnik meg, mert ellenkező esetben reklamálni volnék kénytelen ennek a kedvezménynek a megadását az emeletráépítésekre is és nemcsak a teljes lebontás után épült epületekre, hanem azokra az emeletráépítésekre is kérném ennek az adómentességnek kiterjesztését, amikor a régi kis épület elég erős ahhoz, hogy új emeleteket lehessen ráhúzni. Nem mehetek el azonban a javaslat mellett a nélkül sem, hogy ne hívnám fel a mélyen t. pénzügyminiszter úr figyelmét arra, hogy nemcsak a bérházépítkezést, hanem a családiházépítkezést is elő kell mozdítani a törvény hatályának ezekre való kiterjesztésével. A javaslat nem állja ennek útját, mert hiszen az 1 § negyedik bekezdése a pénzügyminiszternek módot ad arra, hogy ezt a rendkívüli ideiglenes adómentességet kiterjessze a családiház-építkezésekre is. Ezt azért vagyok bátor felhozni, mert ülése 1929 május 2-án, csütörtökön. 79 pl. a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége éppen most egy nagyobb tisztviselő-házcsoport létesítésének gondolatával foglalkozik s ennek előmunkálatai meglehetősen előrehaladtak már ; egy ilyen, inkább altruista jellegű tisztviselőszociális gondolatnak megfelelő építkezést én szintén támogatnék ezzel a javaslattal. A miniszter úrnak erre teljesen megvan a módja és hiszem is, hogy ebben a tekintetben ő velem teljesen egyet fog érteni. Csak alludálok arra a kérdésre, hogy módot kell találni az építési hitel kérdésének rendezésére, mert e nélkül hiába a hatósági kedvezmények és hiába az adómentességi kedvezmények, amelyek — konstatálom és szívesen konstatálom — ma az építési költséggel körülbelül egyenlő értéket képviselnek, mert azt lehet mondani, hogy ha e törvényjavaslat alapján egy ház felépül, akkor az építtető az adómentességben az építési költséget száz százalékig visszakapja. Mondom, ennek ellenére befektetendő tőkéhez ma körülbelül képtelenség hozzájutni, ma a bankok az építési hitelektől teljesen elzárkóztak, ha pedig mégis adnak hitelt, annak ma olyan nagy a percentje, hogy azt megfizetni s azzal az épületet amortizálni nem lehet. Ma az építési hitel — akárhogy számítjuk is — 11—12 százalékot tesz ki, már pedig az épületek jövedelmezőségét — nagyon sok próbából és nagyon sok példából deriváltam ezt a számot — 14%-on feljebb emelni még a belvárosi épületeknél sem lehet. A kettő közt tehát mindössze 2% differencia van, ez pedig a ház fenntartására, az amúgy is fizetendő adóra nem elegendő. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy ezen adómentességgel teljesen adómentes a ház. Annak még kell 5'67%-ot fizetnie különböző mellékcímeken, amelyeket nem enged el ez a törvényjavaslat. A karbantartás, közművek költségeihez való hozzájárulás, vizdíj, szemétpénz stb. még mindig jelentős tételt tesznek ki, amit nem fedez az a difierencia, amely a bankráta és a jövedelmezőség közt megvan. Ha tehát számítunk még arra, hogy újabb adók is jöhetnek be és számítunk, amint kell számítanunk arra, hogy a mai lakbérstandardot fenntartani nem lehet, mert nem lehet ezen a mértéken fenntartani, ha tehát számitanunk kell arra, hogy a lakbérkérdés lefelé haladó tendenciát mutat, a közterhek pedig felfelé haladó tendenciát, akkor 2% differenciára építkezni nem lehet. Módot kell tehát találni arra, hogy valami olcsóbb rendszerű hitel álljon az építtető közönség rendelkezésére. Itt nem hagyhatom ki az államot, az állam segítő kezét, de a főváros segítő kezét sem abból a gondolatból, hogy a normál keretek közt levő hitelviszonyok erején felül még a hitelkeresésben is állami támogatásra van szükségük az építtetőknek. Gondolok itt a népjóléti tárcára, a Társadalombiztosítóra, amelynek óriási bevételei vannak, amelyeknek egy részét a Társadalombiztosító szintén bérházakba, épületekbe akarja befektetni, így például az államtitkár úr szerint a Társadalombiztosító körülbelül 7 millió pengőt akar évenként beépíteni, és körübelül 10 millióért pedig záloglevelet akar venni. Mikor tehát a beépítésre, illetőleg a tőkeképzésnek ilyen formáción irányuló tendenciát látjuk, akkor közelállónak tartom a gondolatot, hogy nem lehetne-e ezeket az összegeket megfelelő biztosíték mellett az építtetőknek bocsátani rendelkezésükre, oly kamatozás mellett, amely ezen intézet altruista jellegének megfelel. Azt hiszem, hogy ahol ilyen quantum pénz évenként való kihelyezésének gondjai vannak, ott nem állhat messze az a gondolat, hogy az építkezésnek nyújtandó segély útján megsokszorozzák azokat az előnyöket, amelyeket a saját