Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-293

316 Az országgyűlés képviselőházának Vagy, ha beszélnek is, csak röviden mondanak valamit, éppen, hogy beszéljenek, őszintén megmondom, ez a rendszer nem fogja emelni a Képviselőház tekintélyét. Részemről talán fel sem szólaltam volna, azonban olyan megtámadások történtek itt vállalatok és pénzintézetek ellen, amelyeket szó nélkül mégsem hagyhatok. Ez is azok közé a kérdések közé tartozik, amelyek a képviselők tekintélyét sértik. Az egyik lap felsorolta, hogy a képviselőknek mi mindenféle állásaik vannak vállalatoknál, pénzintézeteknél. Nem panaszképpen, sem dicsekvésképpen mondom: engem kihagyott, pedig egy vidéki pénzintézetnek vagyok az élén és két közgazdasági vállalatnak. Mellesleg megjegyzem, a kormánnyal egyik sincs a legtávolabbról sem összeköttetésben, sőt még nagy pénzintézetekkel sem, legfeljebb visszleszámitolási viszonyban van velük, de nem affiliait intézetek. Itt is beszéltek többen, — név szerint felsorolhatom: Gáspárdy Elemér, Farkasfalyi Farkas Géza, Meskó Zoltán t. képviselőtársaim, közben Csontos képviselő úr is beleszólt — hogy azért drága a kamat, mert nagyok a tantiémek, a részvényesek pedig nem kapnak semmit. (Udvardy János: Nem a vidékre vonatkozott!) Benne van. általánosítva, a vidék is; Csontos bácsi a vidékre értette, ő nem ismeri a pesti viszonyokatt, pardon a kifejezésért. Ha a közönség azt olvassa, hogy talán csak egy képviselő van, akinek nincs valami ilyen foglalkozása, s hogy a többiek milyen nagy jövedelmeket .húznak és hogy ezért drága a kamat, s ha egyéb efféle dolgokat olvas, ez rossz vért szül. Ez ellen határozottan tiltakozom. Megengedem, hogy itt is, ott is vannak nagy fizetések, különösen Budapesten, de azt hiszem, a legtöbbször az illető értékét fizetik meg, szellemi kiválóságát, vagy pedig azt, hogy olyan hatást tud gyakorolni a vállalatra, hogy megérdemli azt a nagy fizetést. Csak mellesleg jegyzem meg: eszembe jut, hogy városunkban régebben volt egy főszámvevő, aki kiváló ember volt, de nem szeretett a hivatalban ülni, a hivatali órák őt korlátozták, s közben inkább elment egy pohár sörre. Amikor a polgármestet figyelmeztették, hogy ez az ember alig van a hivatalban, a polgármester azt mondotta: ne bántsátok, ha csak egv negyedórát is benn van mindennap a hivatalban, több hasznot csinál a városnak, mintha más, vagy akár más tíz is, egész nap ott van. így vagyunk itt is. Ezt nem a szerint kell megítélni, hogy ki mennyi fizetést kap. Különben is nekem nem célom és nem feladatom, hogy megvédjem ezeket az előkelőségeket; csak a vidéki viszonylatra óhajtok kitérni. Mindegyik képviselőtársam azzal vádolta a vidéki bankokat, hogy nagyok a kamatok, uzsora van a vidéken és ennek részben ez az oka. Meskó t. képviselőtársam és barátom azt is mondotta, hogy a kormány avatkozzék bele a kamatkérdésbe. Csodálom, hogy nem tudja, hogy a kormány beavatkozik ebbe, s hogy hogyan alakulnak ki a kamatviszonyok. Mint ellenzéki ember is tartozom megmondani azt, hogy a kormány nem hagyja ezt annyira szabadjára. Nagyon is beavatkozik s talán jó, ha a közönség ezt innen is megtudja. Ugyanis a számottévő intézetek túlnyomó nagy része a Pénzintézeti Központnak tagja, továbbá összeköttetésben vannak a Nemzeti Bankkal, ez ad nekik pénzt. Ez bizonyos kamat mellett ad bizonyos mennyiségű pénzt, de mindig kiköti: mennyiért tartozol te a pénzt kiadni. (Farkas Gyula: S ellenőrzi!) Nagyon szigorúan ellenőrzi. Az el293. ülése 1929 május 15-en, szerdatt. múlt időkben két ízben történt kamatlábemelés. Az elsőnél azt mondotta a Nemzeti Bank: arra figyelmezetlek, te pénzintézet, hogy nekem a külföldi pénzviszonyok miatt 1%-kal kellett emelnem a kamatlábat, de te ne emelj többel /4%-nál; én majd odahatok, hogy a nagy pesti intézetek is hasonlóképpen járjanak el. Azt is tanácsolta azután, hogy a betéti kamatlábat is csak H%-ksd emeljék. Pedig ma már, akinek egy kis betétje van, vidéken az nagy úr, nagyon büszke és még az egyszerű ember is megtudja

r hogy a Nemzeti Bank 1%-kal emelte a kamatlábat és jön: mit adnak az urak. Ahol valamirevaló vidéki városban 4—5 bank van, ott végigjárják ezeket, hogy hol járnak jobban. Ahol Nemzeti Bank fiók van, az szépen figyelmezteti az intézeteket: tartsatok össze. De akkor ezek esetleg elmennek a szomszéd városba — vasút van, vagy esetleg autóbusz — és ott is megpróbálják a dolgot. Szóval nagyon nehéz helyzet előtt állanak az intézetek. Nem könnyű dolog ez. Ne méltóztassanak azután az itt felszólalt uraknak figyelmen kívül hagyni azt, hogyha a Nemzeti Bank kamatlába 8%, akkor a pesti intézet legalább 9%-ért ad, de jó, ha ennyiért ad, ezt is csak nagyobb üzleteknek, kisebbeknek azonban csak 10% -ért ad. Neki is élnie kell, azonkívül nagy rezsije is van. Ma a társulatiadó is nagyobb, mint a békében volt. A pénztintézeteknek is kell biztosíték, amikor pénzt kihelyeznek, mert a legnagyobb elővigyázat mellett is megtörténik, hogy vesztenek valamit. Erre is számítani kell tehát. Azonkívül a részvényes is óhajt valamit a pénze után, mert hiszen a részvényesek már amúgyis nagyon sokat vesztettek akkor, amikor a részvények értékükben estek és többI szőri kibocsátás útján sem tudták az értékeket oda felvinni, amely nívón a kibocsátáskor voltak. A vidéki pénzintézetek ellefa nem lehet panaszkodni, mert valamirevaló intézet 8—10%-ot megad és azt meg is érdemli. Még nem is tud a tisztviselőknek olyan nagy jutalmakat osztogatni. Méltóztassanak tudomásul venni, hogy helytelen dolog? és nem volna szabad különösen a Képviselőháziban olyan látszatot kelteni, mintha a képviselők is résztvennének olyan műveletekben, amelyek a drágulásnak és az uzsorának az okozói. Most. Ihogy felszólalok, méltóztassanak megengedni, hogy a költségvetéssel kapcsolatban egynémely társadalmi osztálynak a bajairól is szóljak valamit és elmondjak egykét gondolatot is ezeknek a haijoknak orvoslására és ezeknek a társadalmi osztályoknak a megsegítésére vonatkozólag. Itt van elsősorban az iparosság. A kisiparnak az a legnagyobb baja, hogy általában szegénység van, szegény a tisztviselő, szegény a gazda, nem telik ruhára, nem tud építkezni, mindenki reparáltat, ruhát fordíttat, cipőt foltoztat, nem úgy, mint régen. Azonkívül a kisiparosnak nincs meg a megfelelő tőkéje arra, hogy be tudjon rendezkedni, hogy anyagot olcsón tudjon vásárolni, ihanem ki van téve a nagymérvű uzsorának. Már most, ha az ember az iparosok között megfordul, — nekem volt alkalmam körzeti gyűléseiken is résztvenni — azt látja, hogy három kívánságuk van: egyik a kézműves kamara, — amelyet a legtölbb kisiparos kíván — a másik a kisipari hitel, a harmadik pedig, hogy a Társadalombiztosító Intézetbe a munkaadók is megfelelő módon bejussanak. Ami a kézműveskamarát illeti, az iparos' ság körében mindenki csodálkozik azon, hogy