Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-292
266 Az országgyűlés képviselőházának tétele a termelés folytonossága, már pedig ezt csak a szociális béke biztosítja. Azt a kifogást is hallom, hogy a szociálpolitikai kiadásokat azért nem lehet és nem szabad fokozni, mert felborul az államháztartás egyensúlya. Nos, t. Ház, én is a takarékosságot kívánom az államháztartásban, ám méltóztassanak ezt a takarékosságot nem a szociálpolitika rovására érvényesíteni. Méltóztassanak ezt a takarékosságot az országos látványoknál és parádéknál érvényesíteni, amelyek temérdek pénzbe kerülnek és gyászoló nemzethez ugyancsak nem illenek. (Ügy van! a középen.) Méltóztassanak a takarékosságot annál a fénynél és pompánál érvényesíteni, amellyel egyes állami funkcionáriusok magukat körülveszik és amely bántó ellenmondásban van a, magyar társadalom sötét elnyomorodásával, (Jánossy Gábor: Magyar nagypéntek!) Méltóztassanak egyáltalában a költségvetés sok kiadási tételét revízió alá venni és akkor majd méltóztatnak belátni, hogy lehet fokozni a szociálpolitikai kiadásokat a nélkül, hogy az államháztartartás egyensúlya veszélybe kerülne. Egyébiránt, amint azt Petbő Sándor a Magyarság egyik vezércikkében fényes tollal kifejtette, mindenféle politikának: kultúrpolitikánknak, közgazdasági politikánknak, közigazgatási politikánknak, földmívelésügyi politikánknak egy célra kell törnie, arra, hogy a magyarság tömegeit előkészítse és megszervezze legnagyobb történelmi feladatának végrehajtására, a trianoni béke revíziójára, (Ügy van! Úgy van! — Taps a középen.) vagy ha úgy tetszik, a trianoni határok lerombolására. Már pedig e cél szempontjából a szociálpolitika parancsoló aktualitást jelent. Ha nem tudjuk az egész nemzetet, a nagy tömegeket a magyarság (hatalmi eszméjének megnyerni, ha nem rendelkezünk hatalmas helyzeti erők felett, amelyeket adott pillanatban elementáris iramban vezethetünk a végső cél felé, akkor sohasem szerezhetjük vissza azt a területet, amely ezer esztendő óta színhelye a magyar faj állami eszméjének. Azért, míg más nemzeteknél a szociális igazságosság egyszerűen politikai bölcsességet, emberséges gondolkozást, magasabb erkölcsi és gazdasági civilizációt jelent, addig nálunk sokkal többet, nálunk mindent jelent: — a revíziós törekvések sikerének legfőbb kezességét és biztosítékát, Magyarország feltámadásának legbiztosabb zálogát. (Éljenzés.) Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. Griffer Miklós: S ha most felteszem a kérdést, vájjon ezt az utat járja-e a magyar kormány, eltölti-e a kormányzat politikáját a szociális érzés, felkarolja-e, gondozza-e erőteljes szociálpolitikával a nincstelenek, a védtelenek és a kisemberek érdekeit, kiméli-e a gyönge vállakat és a kisexisztenciákat, s ha a szociális haladás szempontjából a költségvetés adatait mérlegre teszem, akkor az a válaszom és az a megállapításom, hogy a par excellence népjóléti minisztériumban irgalmas szívvel hallják és hallgatják, nem a magyar jólétnek, hanem a magyar rosszullétnek, a magyar szenvedésnek és nyomorúságnak de profundis-át, hogy a mérleg szociálpolitikai serpenyőjében a földbirtokreform, a társadalombiztosító alkotások, a falusi házépítési akció kétségtelen aktívumot jelentenek, de ezzel szemben a mérleg másik serpenyőjében sokkal súlyosabb passzívum a gazdasági liberalizmusnak, a 292. ülése 1929 május lé-én, kedden. féktelen kapitalizmusnak és az önző feudalizmusnak tett kedvezmények. Mégis elfogadom a költségvetést, (Rothenstein Mór: Ez az! Minden meg van bocsátva!) egyrészt azért, mert ez pártom határozata, másrészt pedig azért, mert a józan politikának alapfeltétel© az, hogy kompromisszumokat is kell tenni, és bár a költségvetésnek vannak hiányai, amelyeket nélkülözök, és vannak kritikus tételei, amelyektől szívesen eltekintenék, mégis elfogadom, nem mint engem kielégítő szociális szellemű alkotást, hanem mint kezdetet a folytatásnak kilátásában, a kevesebbet a többnek a reményében (Malasits Géza: Isten ments, hogy így folytassák!) és abban a reményben, hogy az a halvány szociális gondolat és eszme, amely e költségvetésből visszatükröződik, csírája, kezdése egy szociálisabb, tehát boldogabb, szebb, erőteljesebb, tisztességesebb, nemzetibb és keresztényibb haladásnak és jövőnek. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Petroyics György jegyző: Fitz Artúr! (Esztergályos János: Hol van az egységespárt?!) Fitz Artúr: T. Ház! Amikor a költségvetés nagy számoszlopaiból a magyar állami és gazdasági élet ütőerének érverését akarjuk kiöl--' vasnt semmiképepn sem hagyhatjuk figyelmenkívül azokat a minden oldalról feltóluló panaszokat és azt az elégedetlenséget sem, amely az ország nagy részében ma hallható. Kétségtelen objektivitás kell ahhoz, hogy a költségvetést necsak mi képviselők itt a Házban megszavazzuk, hanem a költségvetést, annak szükségességét az ország népével, választóinkkal is elfogadtassuk. Olyan problémák megoldására nem jut pénz, amelyeket mindennapi priimer-szükségleteknek tartunk, és ezzel szemben sokszor olyan irányban történik költekezés, amely irányban úgy érezzük, eleget áldozott az ország. Mindenki mást tart elsőrendű primerszükségletnek, ' legfőképpen pedig mindenki máshonnan kívánja a szükséges összegeket előteremteni. Méltóztassék megengedni, hogy alapjában úgy fogjam fel a költségvetést, alapjában azt olvassam ki elsősorban belőle, ami a tavalyi és idei költségvetés közötti különbözetet jelenti, mert végeredményben ez a különbözet, és az ország közállapotaiban mutatkozó jelenségek között megkonstruált vonal mutatja meg azután, hogy a költségvetés mennyiben felel meg a magyar királyi kormány tagjai részéről az elmúlt költségvetési év folyamán kilátásba helyezett munkaprogrammnak és mennyiben felel meg azoknak a szempontoknak, amelyeket az ország érdeke, az ország fennmaradása szempontjából a kormány és parlament követendőnek tart. Mindannyian tudjuk és érezzük azokat a nehéz gazdasági viszonyokat, amelyek az országnak különböző téréin foglalatoskodó vagy dolgozni akaró népét nyomják. Munkásság 1 , földmíves, kereskedő, iparos, orvos, ügyvéd, egyaránt súlyos aggodalmak közepette liéz a legközelebbi jövő elé és a szabad pályák mellett imimár nehezen várja sorsa jobbrafordulását a magyar közalkalmazott is. Mindenki tudja és érzi, akár munkára kész, akár alázatosan imárakulesolt kezekkel nézi az ország állapotát: mindaddig, amíg a trianoni szerző-
