Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

Az országgyűlés képviselőházának 2i viselik. Mármost a keresők létszáma ezidőszerint az országban 4-1—4-2 millióra tehető. Ezzel szemben az összes közszolgáltatások ösz szege jelenleg, mert hiszen az adóstatisztika az 1927. évről szól, kétségkívül már jelentékenyen meghaladja az 1200 millió pengőt. E két szám egybevetéséből tehát minden keresőre átlag majdnem háromszáz pengő közszolgáltatási megterhelés es'ki. Mármost, s erre kívánom felhívni a t. Ház figyelmét, az 1929. évtől kezdődőleg a keresők aránya a nem keresők arányához képest romlani fog azért, mert az 1929. évtől kezdődőié^ lépnek be a keresőkorba azok a korosztályok, amelyeket a háború annak idején megtizedelt, amelyeknek szaporodása tehát kevesebb volt, mint a népesség akkori és előreláthatólag a jövőben is való szaporodása. Hogy ez mit jelentett a népiskolák elnépesedése szempontjából, azt az utóbbi években méltóztattak látni; hogy pedig mit jelent közgazdasági szempontból, erre akként válaszolhatok, hogy a jövőre nézve 4—5 esztendőn keresztül minden egyes keresőnek több nemkereso eltartásáról fog kelleni gondoskodni, s ennélfogva csupán ebből az okból több munkát kell végeznie azért, hogy csak az eddigi életstandardját társa meg, az adóterheknek minden emelkedése nélkül is. Én tehát azt hiszem, hogy a keresőosztályok szempontjából a budgetpolitika a jövőre nézve minden esetre változtatást igényel. Változtatást igényel azonban azért is, mert hiszen az állami költségvetésben az utolsó három esztendőben még jobban emelkedtek a kulturális és szociális kiadások, mint ahogy az összes állami kiadások emelkedtek, pedig a társadalombiztosítás költségei csak részben szerepelnek a költségvetésben. Az 1926/27. évi költségvetésben ennek a két tárcáinak kiadásai az említettem 653-7 millió pengős keretben valamivel kisebb összeget tesznek ki, mint amilyen arányszámot képvisel az 1929/30. évi 804*6 millió pengőbein. Ez az adat is tehát bizonyos mérvig alátámasztja a közvéleménynek azt a felfogását, hogy nálunk] a kormányzat kevesebbé gondoskodik a 15—60 év közötti és általában a keresőkorban lévő emberekről, mint ahogyan kíván gondoskodni az ezen koron alul és ezen koron felül levőkről. Mélyen t. Ház! Elsősorban és főleg azonban változtatást igényel a jelenlegi budgetpolitika a tőke jövedelmezősége szempontjából. A föld megterheltetése ama statisztika szerint, amelyet a kormány készíttetett, és amely az # 1928. évi június 30-ára vonatkozik, azt mutatja ki, hogy a telekkönyvileg beklebe- ! lezett terheknek összege országos átlagban a művelés alatt álló területnek minden holdjára ! 64 pengő tőkét tesz ki. A statisztika azzal vigasztal, hogy ez a megterheltetés a magyar föld értékének csak 8-2%-ka. Véleményem sze- | rint ezzel osak azt lehet megnyugtatni, aki i a maga adósságát a tőkéből óhajtja törleszteni. A magyar föld forgalmi értéke azonban ez idő szerint jóval több, mint amennyi a jövedelmezőségének megfelel. Ha tehát én a valódi megterhieltetést akarom szemléltetni, akkor azt kell néznem, hogy mit fizet a föld évente a hitelezőnek kamatok címén és menynyi az, ami rá közszolgálati megterheltetésképpen esik. Az előbbi tétel összegét a statisztika katasztrális holdanként hét pengőben mutatja ki; a másikra vonakozólag az adóstatisztika nem ad felvilágosítást, de azt hiszem, egészen közeljárok a valósághoz, ha azt mondom

% hogy az az összes egyenesadóbeli, állami, községi és egyéb egyenesadóbeli megterhelte•2. ülése 1929 május 14-én, kedden. 20? tés, ami egy katasztrális holdra esik, az nyolc pengőt tesz ki. 15 pengő megterheltetés esik tehát a művelés alatt álló terület minden egyes hódijára, szemben a 11 pengő átlagos kataszteri tiszta jövedelemmel; már pedig tudjuk, hogy ma a tényleges jövedelem közelebb-* esik a kataszteri jövedelemhez, mint ahogyan az békében esett. Most szállítottuk le a földadót; oiem lehet egyéb címeken viszont emeljük a megterheltetést. A múltkoriban a Magyar Közgazdasági Társaságiban egy előadó foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy 1924 óta, tehát amióta külföldi kölcsönök felvétele nagyobb mértékben lehetővé vált, hogyan alakult Magyarországnak a kölcsönökkel való megterheltetése és hogyan szaporodott ez alatt az idő alatt a közgazda; ságban dolgozó, a termelő, a jövedelmet hozó tőke. Arra a megállapításra jutott, hogy az egész közgazdaságunkban az 1924. évtől az 1928. év végéig újonnan képződött tőke 1367 millió pengő értéket képvisel, ezzel szemben a külföldi kölesönöknek terhe ugyanez alatt az idő alatt 1581 millióra szaporodott. Ez tehát azt jelenti, hogy a külföldről felvett kölcsönöket nem egészben fordították a közgazdaságba tőkeképzés céljából, hanem annak egy részét — és azonkívül még bizonyára folyó jövedelmeinknek egy részét is — állandó használati tárgyaknak beszerzésére és létesítésére fordítottuk. Nem kívánok most azzal foglalkozni, hogy ez mennyire volt szükséges és mennyire volt célszerű. A magam témája szempontjából csupán a nemzeti közgazdaság teljesítőképességének alakulását keresem és ennek a teljesítőképességnek alakulása szempontjából, bármenynyire labilis legyen is egy ilyen számítás, — amint elvégre minden ilyenfajta számítás labilis — mégis azt kell mondanom, hogy ez az adat és ez a kimutatás is igazolja azt, hogy az líj tőkéknek a magyar közgazdaságba való behozatala sem emelte ennek a közgazdaságnak teljesítőképességét oly mértékben, hogy az az állami kiadásoknak eddigi fullasztó tempóját a jövőre nézve is elbírja. (Rassay Károly: tígy van!) Egy másik számadatot is közölhetek még ugyanezzel az előadással kapcsolatban. Hogyha a külföldi kölcsönnel való megterheltetés 1581 millió, ennek átlag csak 9%-kai számított kamata is mintegy 145 millió évi terhet tesz ki. Ezzel szemben tehát annak a tőkének, amely tényleg beruháztatott és amely dolgozik a nemzeti gazdaságban, majdnem 11%-ot kell jövedelmeznie, hogy a külföldi hitelezőt kielégíthessük. Azután továbbmenőleg 14%-ot kell jövedelmeznie ennek az újonnan befektetett tőkének akkor, ha fedezni akarja azt a 187 millió többletet, amivel az állami kiadások az utóbbi három esztendőben emelkedtek ama 1926—27. évi költségvetéstől számítva, amelyet talán még" a régi erőnkből is elbirtunk. Vagyis öszszesen 24%-ot kell jövedelmeznie e tőkének ahhoz, hogy a külföldi hitelezőt és az államot is kielégíthesse. Egészen kétségtelen, hogy az, amit a közgazdaság az államnak fizet, onnan az államtól a közgazdaság részére a költségvetésben hiánytalanul visszajön, tehát annak a 14%-nak, amit említettem, teljes egésze visszajön a közgazdaságba. Óriási különbség van azonban a között, ha én a befektetett tőkémnek hasznát magamnak tudom megtartani és a között, ha előbb kénytelen vagyok odaadni az államnak és az állam a maga megítélése, a maga szempontjai és felosztása szerint adja ki