Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

Àz országgyűlés képviselőházánaíc 291, ülése 1929 május 13-án, hétfőn. 235 egy pengőt hitelezzen. Mert, ha pénteken, vagy szombaton elkészül munkájával és azért nem kap pénzt a kereskedőtől, akkor becsuk­hatja az üzemét. De ugyanez a helyzet az ipar minden ré­szén és minden vonatkozásban. Ha a kőműv€?s­mester a keresetkimutatást pénteken bemu­tatva, szombaton nem kap pénzt, akkor képtelen a munkásokat kifizetni. Ilyen körülmények kö­zött tehát mi sem természetesebb, mint hogy egész gazdasági életünk megdermedt. Gondos­kodnunk kell tehát arról, hogy hitel álljon ezeknek az iparoknak rendelkezésére és ez a hi­tel olyan kamatozású legyen, amely nem veszi el a vállalkozásnak minden hasznát és eredmé­nyét. (Jánossy Gábor: Jól beszél. E részben igaza van!) Ma már megállapíthatjuk azt, hogy az adóteher túlságosan nagy. Hiszen mások is megállapították, hogy 100 pengőt meghalad a fejenkénti adókvóta. Ha minden egyes embert, a csecsszopó gyermeket is több mint 100 pengő­vel, adóztatjuk meg, akkor mégis csak gondos­kodnunk kellene arról, hogy valamit vissza is juttassunk az állampolgárokhoz ezekből a sú­lyos milliárdokból, amelyeket évente beszedünk a magyar állam polgáraitól. Amikor ismételten csak röviden érintem a kislakások kérdését, a proletárgyermeknek minden siráma felzokog bennem. Magam is lát­tam ezt, magam is éltem olyan körülmények kö­zött és magam is tudom, hogy mit jelent ez a kérdés, amikor mi tizen voltunk testvérek és egyetlen kis lyukban kellett meghúzódnunk, ez volt az oka annak, hogy a 10 gyermekből csak kettő tudott felcserepedni, nyoíc pedig még cse­csemőkorában elhunyt, elpusztult. Ezt a nyolc életet is meg lehetett volna menteni akkor, ha azokat a gyermekeket rendes lakásban tudták volna elhelyezni, ha rendes gazdasági körülmé­nyek között fel tudták volna azokat nevelni. T. Képviselőház! Amikor az állami költség­vetésről beszélünk és amikor azt a parlamenti szokást követjük, hogy annak egyes részleteibe az általános tárgyalás során nem folyunk bele, akkor legyen szabad nekem ennek ellenére meg­állapítanom azt, hogy valamikép gondoskod­nunk kellene a költségvetési előirányzatnak, illetve a költségvetési jognak szabályozásáról. Azt tapasztaljuk és azt látjuk, ho^v még ha meg is állapítja a Képviselőház az egyes mi­nisztériumok részére felhasználható összegeket, hiába állapítja meg, hogy mely címre mi fordí­tandó, ez egészen iíluzorius dolog azért, mert a zárszámadásoknál viszont azt tapasztaljuk, hogy lényegesen eltérnek attól a felhatalmazás­tól, amelyet a Képviselőház a kormánynak nyújt. (Jánossy Gábor: Ott a számvevőszék!) A költségvetésben tehát találunk olyan tétele­ket, amelyek egészen másként szerepelnek a zárszámadásokban. Nagyon kevés idő áll ren­delkezésemre és így ezzel a kérdéssel majd a részletek során leszek bátor foglalkozni. Ezzel kapcsolatban azonban a következő határozati javaslatomat vagy bátor beterjeszteni. (Ol­vassa): «A Képviselőház utasítja a pénzügymi­misztert, hogy a költségvetési jog szabályozá­sáról, a megállapított költségvetési hitelek át­ruházhatatlanságáról és az előirányzat nélküli kiadások megszüntetéséről törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé.» Van szerencsém továbbá benyújtani a követ­kező határozati javaslatot is, minthogy az indo­kolásra alig van időm (olvassa): «A Képviselő­ház utasítja a népjóléti és munkaügyi minisz­tert, hogy a rokkantak, özvegyek és árvák ellá­tási díjainak végleges rendezéséről és felemelé­séről a megélhetési viszonyoknak megfelelően törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé.» Legyen szabad itt csak megemlítenem, hogy például egy német félárva járuléka 27*20 pengő, ezzel szemben a magyar félárva 1-50 pengőt kap. Ez olyan differencia, amely fényesen iga­zolja azt, hogy ezen a téren valamit tenni kell. De nemcsak a háborúnak vannak rokkantjai, hanem vannak a munkának is. A munkának is vannak rokkantjai és éppen ennél az oknál fogva van szerencsém beterjeszteni a következő határozati javaslatot (olvassa): «A Képviselő­ház utasítja a népjóléti minisztert, hogy az 1928. évi XXXIII. te. 11. §-a 11. bekezdésének megfe­lelően a «háború anyagi károsultjainak támo­gatására» szolgáló akció első hathónapi tapasz­talatairól szóló jelentését terjessze a Ház elé és a szerzett tapasztalatok alapján ugyanezen sza­kasz 2. bekezdésében megállapított 5000 korona névértéket legalább 1000 koronára szállítsa leés a b) pontban megállapított jövedelmi határt megfelelően emelje fel.» «Minthogy a háború anyagi károsultjainak támogatására indított akció első hathavi tapasz­talatai szerint az akciónak ilymódon való foly­tatása a kívánt cél elérését nem szolgálja, a népjóléti miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértőleg terjesszen javaslatot a Ház elé a hadikölcsönkötvények kamatszolgáltatásainak megkezdéséről és rendezéséről.» «Utasítja továbbá a Képviselőház a népjó­léti minisztert, hogy terjesszen a Ház elé meg­felelő javaslatot azon közérdekű rokkant- és nyugdíjintézmények segélyezéséről, amelyek vagyonukat haaikölcsönkötvényekbe fektették és ennek folytán elvesztették.» Minthogy azonban arról győződtem meg, hogy a népjóléti miniszter úr roppant szűk­keblű és valószínűnek tartom, hogy kielégítő választ nem fog adni erre a határozati javas­latra, éppen ennél az oknál fogva fordulok a pénzügyminiszter úrhoz. A népjóléti miniszter úrtól, ha bárki valamit kér, akkor mindig azt mondja, hogy meg kell beszélnie a pénzügy­miniszter úrral. Hogy tehát ne azzal a kifogás­sal térjen ki a megfelelő válaszadás elől a nép­jóléti miniszter úr, hogy a pénzügyminiszter úrral kell majd ebben a kérdésben beszélnie, van szerencsém a pénzügyminiszter úrhoz a kö­vetkező határozati javaslatot benyújtani (ol­vassa): «A Képviselőház utasítja a pénzügymi­nisztert, hogy sürgősen terjesszen elő törvény­javaslatot a rokkantsági segélyek és nyugdíjak fizetésével foglalkozó társadalmi egyesületek­nek olyan módon való segítésére vonatkozóan, amely szerint ezek az intézmények a birtokuk­ban levő hadikölcsönök és állampapírok után az őket megillető valorizált kamatokat mindaddig megkaphassák, amíg az állam e tartozásait vissza nem téríti.» Nem egy alkalommal voltam bátor itt a képviselőház színe előtt festeni azt a rettentő nyomorúságot és azt a nagy igazságtalanságot, amely azokkal az intézményekkel szemben tör­tént, amelyek hadikölcsönöket jegyeztek. Ezek között például a munkások nyugdíj egyesülete a háború előtt minden vagyonát, 22-5 millió koronát az államnak adta kölcsön. Ebből r a 22-5 millió koronából 5 millió korona járadék, 17*5 millió korona pedig hadikölcsön. Ez^ az egyesület minden vagyonát az utolsó fillérig hadikölesönökbe és állampapírokba fektette, (Jánossy Gábor; Mindenki így járt!) ellenben semmit sem kapott még eddig vissza. Én öröm­mel vettem a népjóléti miniszter úrnak azt a bejelentését, hogy az újságírók nyugdíjegye­sületét arra való tekintettel, hogy nagy vesz-

Next

/
Thumbnails
Contents