Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

212 Àz országgyűlés képviselőházának bizonyos furcsaság az, hogy Magyarország kötelezze magát valamire, ami látszat szerint a saját érdekében áll. Erre nem Magyarországot kellett volna kötelezni, hanem azokat, akikkel mi a kereskedelmi szerződéseket megkötendők voltunk. Csakugyan a gyakorlatban be is bizonyosodott az, hogy mi a jegyzőkönyvben vállalt kötelezettséget teljesítettük s míg mi mindent elkövettünk arra, hogy külkereskedelmünk útjából az akadályok elháruljanak és külkereskedelmünk terjedelme fokoztassék, addig külkereskelemünk terjedelme igen erőteljesen fokoztatott, — passzív vonatkozásban. A parlamenti ellenzék és vele együtt az ország gazdasági körei évek hosszú során át követelték azt, hogy a kivitel nehézségei valahogy paralizáltassanak vagy legalább enyhíttessenek a vasúti tarifa méltányosabb kezelése és bőséges exporthitel megszervezése által. Ezzel szemlben ugyanezen esztendők hosszú során keresztül a kormány arra szorítkozott, hogy szemrehányást tegyen a kereskedelemnek s a termelő gazdaságinak, hogy nem tud a külföld szükségletei, a külföld ízlése, a külföld megszokása által előszabott exportlehetőségekihez alkalmazkodni és csak most, évek multán látja be a kormány, hogy ezt a munkát, gazdasági életünknek, exportunknak ezt az átszervezését lehetetlen merőben a magángazdaság belátásával és erejével elintézni, s hogy itt a kormányzatnak kell irányítással, esetleg anyagi áldozatokkal, sőt esetleg törvényhozási intézkedésekkel a lehetőségeket megteremteni. Igein, de a legértékesebb esztendőket mulasztották el, értékes esztendőket azért, mert azokban az időkben a termelő gazdaság még nem volt annyira elvértelenedve, mint ma, és az átmeneti időszak nehézségeit sokkal könny ebiben bírta volna elviselni, mint ahogy az ma lehetséges, (Zaj jobbfelől. Halljuk! Halljuk!) De ha ekként meg fog történni minden, hogy végre az exportra szánt áru legalább a megfelelő minőséggel bírjon, azzal még az export lehetősége elintézve nincs, mert hiszen a versenyképességnek osak egyik tényezője az, hogy minőségileg alkalmas legyen az áru; másik tányezője az ár versenyképessége. (Mozgás jobbfelől.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Baracs Marcell: Az ár alakulását lehet befolyásolni, kedvezőbbé tenni, a vasúti tarifa méltányos kezelésével, bőséges exporthitellel, esetleg forgalmiadómegtérítéssel, azonban az ár kialakulásában döntő tényező a termelési költség. A termelés költségei pedig három legfőbb komponensből alakulnak: az egyik a munkaköltség, a másik az anyagköltség, a harmadik a hitelköltség. Abban az esetben, ha a termelő, legyen az iparos, vagy mezőgazda, nem bírja leszorítani az anyagköltséget és a hitelköltséget, csak természetes az, hogy áruja versenyképességének megóvása végett elkövet, hogy leszállítsa a munkaköltséget akár úgy, hogy kevesebb munkást fog alkalmazni hoszszabb munkaidőben, akár úgy, hogy a munkabért egyszerűen leszállítja. Nem kell magyaráznom ennek szociális, gazdasági és politikai következményeit. Ha ellenben az anyagköltségtől és a hitelköltségtől minden felesleges drágító tényezőt visszatartunk, ha a termelő a megfelelő jutányos áron jut az anyaghoz, és olcsón jut a hitelhez, ez megadja a termelőnek a módot, hogy emberi, tisztes, oly bért adjon, amely a munkásnak nemcsak megélhetést, nemcsak bizonyos kultúrnívót ad, hanem még a koptatott munkaanyagnak konzerválását is ' 291. ülése 1929 május 13-án, hétfon. lelhetővé teszi. Nem kell magyaráznom ennek szociális, gazdasági és politikai előnyeit. Elég csak egyetlenegy gazdasági előnyre rámutat; nom, arra, hogy a munkás egyúttal fogyasztó is, egy erőteljes munkabér tehát a belső fel vevő és fogyasztóképesség tetemes fokozását jelenti. Hatványozott állami érdek tehát az, hogy távoltartson minden drágítási lehetőséget akár az anyagáraktól, akár a hitelköltségtől. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Es ez az a pont, amelynél a szövevényes kérdésbe bekapcsolódnak egyfelől a kartellekbe tömörült vállalatok, másfelől a bankok. A nagyvállalatok azért, mert ők szogáltatják az anyagot, tehát ők irányítják az anyagárakat, a bankok azért, mert ők szolgáltatják a pénzt, tehát ők irányítják a hitelköltségeket. Engem mindig meghat az a nagy reverencia, amellyel államférfijaink a nagy vállalatokról és a nagy pénzintézetekről megemlékeznek. Sőt meg kell állapítanom, hogy ez egyenesen tradíció, nemes hagyomány, amelyet még a régi Magyarországtól vettünk át. így volt a régi Magyarországon, és a világért sem akarnám ezt öszeköttetésbe hozni azzal, hogy ugyancsak a régi nagy Magyarországon viszont a másik oldalon tradíció, és nemes hagyomány volt az, hogy egyes lelépő állam.; férfiak, politikusok, miniszterek, sőt előkelő főbb miniszteri tisztviselők nyugalomba léptükkor, sőt aktivitás közben is, e vállalatok, ez alakulatok igazgatósági székeiben nyertek azonfelül anyagilag igen előnyös elhelyezést. Bizonyára nem ez volt a régi és ma is mutatkozó reverencia oka, a reverencia oka nem lehet más, mint a nagy gazdasági fontosságnak és jelentőségének felismerése, amellyel országunknak egész gazdasági, tethát közvetve politikai életére is e nagy vállalatoknak bírnak. De mégis kicsit sokalom a revereneiának azt a fokát, amellyel a közgazdasági miniszter úr emlékezett meg e vállalatokról és magam sokakkal együtt szerettem volna, hogyha az ő szájából ez alakulatok felé elhangzott volna egy «Quos ego» lehetősége. Nincs időm, hogy ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozzam, csak egyetlen megjegyzésre kérek engedélyt. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A Sándor Pál t. képviselőtársam interpellációjára adott válaszában a t. miniszterelnök úr utalt arra, hogy törvényeink, a ma élő jog lehetetlenné teszik a kartellek ellen való alapos védekezést, és hogy ennek lehetőségét csak a megalkotandó kartelltörvény fogja megteremteni. En úgy hiszem, hogy a t. kormányelnök úr téved, van elég jogunk és van tételes törvényünk, amely lehetővé teszi, hogy e kinövések ellen igen alaposan védekezhessünk. Ez a tételes törvény az 1920 : XV. te. 1. §-ának 4. bekezdése, amelyet még alkalmazni sem kell, hanem tökéletesen elégséges volna, ha adott esetben a kereskedelemügyi miniszter úr, vagy a pénzügyminiszter úr felhívná az illetők figyelmét arra, hogy a leányzó csak alszik, és nem jó ezt a leányzót költögetni és ébresztgetni, mert ha a leányzó felkel, az illetők leülnek. T. Házi Hivatkoztak a miniszter urak arra, hogy az ipari hitelen annyira-amennyire segítve volna, hiszen itt vannak az ipari záloglevelek. Legyen szabad talán, megállapítanom, hogy a gyakorlatban a zálogleveleken alapuló ez a hitel nem bizonyult eléggé nyomatékosnak és kielégítőnek. Ami pedig a mezőgazdaság hitelét illeti, az állapotok egyenesen röstelletesek. Hiszen első helyen, pupilláris biztonsággal bekebelezett hitelek után oly őrült magas kama-