Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

iáiö Az országgyűlés képviselőházának Anschluss az eszménykép, ami pedig legszomorúbb jelenség, mert amint a magánéletben rettenetes látvánjr, ha valaki életképességét úgy akarja biztosítani, hogy gondnokság alá helyezteti magát, még megdöbbentőbb egy állam életében, ha abban találja meg államéletét, hogy megszűnjék államélete, megszűnjék önállósága és mint rész csatlakozzék egy másik államhoz és megszűnjék egész lenni. (Várnai Dániel: Illetlenség ilyesmiket mondani! — Br. Podmaniczky Endre: Magától tanulja meg az illendőséget?! — Malasits Géza: Ne fájjon nekünk az osztrákok feje! — Jánossy Gábor: Csak nem Ausztriát védi?) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen közbeszólásoktói tartózkodni! (Egy hang a középen: Ahhoz nincs szavuk, hogy a volt szövetséges elvette Nyugat-Magyarországot!) Dési Géza: A személyemet ért sérelmeket sohasem hivatalosan, hanem mindig egyénileg szoktam elintézni; ezért nem válaszolok most sem az imént elhangzott közbeszólásra. A napokban olvastam, hogy Pasics volt szerb miniszterelnök egyszer úgy nyilatkozott, hogy végzetes hibát követett el 1918-ban, mert a kisebbségi kérdést úgy oldhatta volna meg, hogy a kisebbségeket szálig-hegyig ki kellett volna irtani. Amikor a kannibalizmusnak ezeket a rettenetes megnyilvánulásait látjuk, (Jánossy Gábor: Ezt csinálják az utódállamok!) akkor mi, magyarok, legyünk büszkék arra, hogy sem a nagy Magyarország, sem kis Magyarország nem ismert különbséget többség és kisebbség között, mindenki egyenrangú polgára lehetett hazájának, egyenlő jogokkal és minden polgárjog teljes élvezetében. (Ügy van! jobbfelöl.) Ma sem szabad első- és másodrendű polgárok között különbséget tenni. Értsük meg, hogy ez a magyar tradició és amint a biblia megírta, hogy Jozsue addig győzött Gideonnál, amig a nap sütött, a magyar géniusz is csak addig győzött, amig világosság töltötte el fiainak lelkét. Ha ez a magyar tradició és ez az igazi magyar konzervatív politika is. egyúttal ez a szabadelvű politika is, éppúgy, amint a kőszénben benne van a tűz és az acélban a szikra és ezek tették Magyarországot ezer éven át az egész világ előtt naggyá, hatalmassá, boldoggá és irigyeltté és a jövőnek sincs más útja, mint hogy ezeket a magyar tradiciókat kell a kormányzás és a politika tengelyévé tenni. Nemsokára az ismeretlen katona előtt fogunk tisztelegni. Tisztelgünk előtte, pedig nem ismerjük nevét, rangját, felekezetét, osztályát, de meghajlunk előtte, mert Magyarországért halt meg. Tisztelegjünk az élő magyar előtt is. Minden magyar ember ma a szebb magyar jövendőnek magvetője. Ne kérdezzük Lohengrintől, hogy kik az ősei, hanem bíráljuk meg egyéniségét, erkölcsi értékét, munkájának becsét; mindnyájunknak egyaránt kötelességünk, hogy válogatás nélkül a magyar üdvnek, a magyar jövendőnek érdekeit szolgáljuk. (Úgy van! jobbfelől.) Egyes felszólalt urak költői idézettel zárták felszólalásukat. En is idézek. Megboldogult barátomnak és munkatársamnak, Ady Endrének azokat a szavait idézem, hogy «dalol a múlt». Az én hitem szerint dalol a jövendő is. Még halkan, de egyre halhatóbban halljuk a jövendő dalát, amely a magyarság himnusza. Nekem az a szilárd hitem, az a megrendíthetetlen meggyőződésem, hogy nem véletlenség az, hogy a magyar géniusz ezer esztendeig uralkodott ezen a földön; hiszen ugyanazon természeti adottságok között mások is laktak itt, még sem tudtak Í9.1. ütése 1929 május 13-án, hétfőn. megállni és megélni és nem közönbös az, hogy Mén Marót vagy Szvatopluk, avagy pedig Árpád uralkodik ezen a nemzeten. En bizom a magyar géniusznak a küldetésében, a magyar nemzetnek örökkévalóságában és az a hitem, hogy még el fogom érni azt az időt, amikor az én elrabolt szülővárosomban, Szent László városában, Nagyváradon, egyrészt a magam atyáinak régi templomában, másrészt volt professzoraimnak, a premontrei rendnek templomában, két templomban, de egy Istennek hálát fogok tudni adni a magyarság feltámadásáért. (Éljenzés,) Mert egy az Isten, egy a haza és egy magyarság és akkor fogunk győzni, ha egységben magyarok maradunk. (Éljenzés.) Mivel az a meggyőződésem, hogy . gróf Bethlen István és kormányának politikája ezt a célt szolgálja, és megerősíti a magyar megváltás gondolatát, bizalommal vagyok a kormány iránt és a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Baracs Marcell! (Zaj. — Bárdos Ferenc: Várjuk meg, míg a szónokot számosan üdvözlik! Tessék csak nyugodtan kivonulni.) Baracs Marcell: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Zene volt lelkemnek a bízvabizakodás minisztráns csengetyüjenek az a körcsilingelése, amellyel előttem szólott mélyen t. képviselőtársam a kellő tömjénezés kíséretében mindegyik szakminiszter oltára előtt bemutatta hódolatát az egységespárt székesegyházában. (Bárdos Ferenc: Egypárat kihagyott!) Zené volt lelkemnek a bízva-bizakodásnak az a csilingelése, amely az ő beszédéből kihangzott és amely szinte csábított arra, hogy valóban elfogadjuk valónak azt az életet, amelyet mi élni szeretnénk és a ködbe, a háttérbe szorítsuk azt az életet, amelyet élni kénytelenek vagyunk. A bízva-bizakodásnak ez a foka már alkalmas arra, hogy megtántorítsa a magyart a küzdve-küzdésnek akarásában, mert szinte úgy tünteti fel a helyzetet, mint amelyben a küzdelemre semmi szükség nincs. Ezt a minisztránscsengetyűt azonban túlzúgja a mi gondjainknak harangja, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert érezzük valamennyien, érezzük szörnyen a gazdasági helyzetnek azt a súlyát, amely reánk nehezedik és félve gondolunk arra, hogy ezt még tetézni fogja a rettenetes tél nyomán egy silány termés s ennek következményeit is el kell viselnünk és félve gondolunk arra, hogy a mai gazdasági válság pénzügyi válsággá mélyülhet ki és a pénzügyi válság a lelkek válságában robbanhat ki. Es hogy ilyen válságok lehetőségei is fennforognak, erre is látunk bizonyos szimptómákat. Nemzeti Bankunknak utolsó, igen erőteljes, szinte brutális bankráta emelése, a külföldön elhelyezett aranykészletünk egy részének értékesítése az Angol Banknál arra mutatnak, hogy előállhatnak lehetőségek, amelyekkel szemben még rendkívüli eszközökkel is el vagyunk tökélve valutánk épségét megvédeni. A lelki válság lehetőségének bizonyos szimptomáit látom, abban a fagyosságban is, a csalódottság fagyosságában, amellyel a kormánypárt fogadta volt azt a közgazdasági programmot, amelyet egyénileg ugyan a gazdasági miniszter úr mondott el, amely Programm azonban a miniszterelnöknek és a pénzügyminiszternek előzetes kijelentései szerint a kormánynak az a gazdasági összprogrammja volt, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amelytől a gazdasági válság megoldását várja. , .. Ez azt jelenti, hogy a nagyközönségben