Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

Àz országgyűlés képviselőházának 391.' ülésé 1929 május Í3-án } hétfőn. loa ott vannak az elesett kis exisztenciák nagy serege, ott vannak a mérnökök, ügyvédek, latei­ner emberek, a szabad foglalkozásúak, orvosok, azonkívül a magántisztviselők és a kis tiszt­viselők, kis közalkalmazottak, a kereskedők és iparosok, ott van a mezőgazdaság, amely a leg­súlyosabb helyzetben van és a legrettenetesebb nyomorban, a legkilátástalanabb jövőnek néz elébe. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház ! Amint mondottam, egyfelől itt vagyunk mi, a parlament és ott van a társa­dalom; köztünk semmiféle komoly belső kapcso­lat ma nincs. Fájdalom, ez a parlamentarizmus­nak teljes lejáratása. Az igen t. pénzügyminiszter úr és a gazda­sági miniszter úr programmjukban oly képét festik az eljövendő gazdasági kibontakozásnak, amely mintegy rózsaszínű fátyolt terít az élet mai körülményeire, az élet feltételeire. Azt szok­ták velünk szemben hangoztatni, hogy nem sza­bad a pesszimizmusnak romboló és defetista hangján szólni a mai gazdasági helyzetről. Ez­zel szemben a t. miniszter urak csakugyan op­timistáknak mutatkoztak, optimista módon épí­tették fel egész gazdasági koncepciójukat. A sza­nálás pillanatj ától kezdve, amikor mi — és ké­sőbb is minden alkalommal — a magángazdaság talpraállítását követeltük, a kormány minden ténykedése a koncepció hiányát mutatja, és las­san-lassan, de biztosan tönkremegy ebben az or­szágban a magángazdaság. Mit vár az ország a kormánytól! Várja elő­ször is a magángazdaság talpraállítását, azon­kívül annak a mostani adórendszernek megszűn­tetését, az adómérséklések komoly életbelépteté­sét, amelyről már annyiszor esett itt szó. Várja a mezőgazdasági, a kereskedelmi hitelkérdés ren­dezését, várja az export megszervezését, a gaz­dasági szerződések, a kereskedelmi szerződések megkötését, a takarékosságnak keresztülvitelét minden vonalon, az állami gépezet egyszerűsíté­sét, a magángazdasági életbe való állami beavat­kozások megszűntetését, a kartellek megrendsza­bályozását, a vámpolitikának egészséges ala­pokra helyezését és végül várja az 1928 : XII. te­net, a valorizációról szóló törvénynek komoly revízióját. (Igaz! Ügy van! a bal és a szélsőbalol­lon. — Esztergályos János: Es legvégül ennek a rendszernek megszűnését. — Kun Béla: Az ál­talános titkos választójogot az egész vonalon! — Elnök csenget.) Mindezekből a várakozásokból a mostani kormányzati politika, a kormány gazdasági po­litikája úgyszólván semmit sem váltott be, s amit beváltott, az csak igen szerény mértékű. Amikre a kormány a költségvetés általános in­dokolásában hivatkozik, azok már eddig is bé­bi zonyítottan nem segítették elő a gazdasági éle­tet. Csinált a kormány adómérséklést, ennek azonban semmi üdvös eredményét nem látjuk a magángazdaság vérkeringésében. Leszállította a kormány a földadókulcsot, a jövedelmiadó maximumát, megállapította a többgyermekes családok adóalapjánál, azonkívül az állatfor­galmiadót eltörölte. (Fábián Béla: Behozta he­lyébe a húsforgalmiadót!) Igen, behozta helyébe a húsforgalmiadót. Azután engedélyezte a ház­adómentességet. Méltóztassék megnézni, vájjon a házadómentesség nyomán megindult-e az épít­kezés? Szóval a kormánynak minden olyan tény­kedése, amely a közterhek enyhítését célozta és a közterhek enyhítésének külső jellegét öltötte magára, azon kimunkálásnál fogva, amellyel az az adókat technikailag felépítik, teljesen érték­telenné vált. Elekkel a t. pénzügyminiszter úr azokat az előlegezett várakozásokat nem váltotta be. Amikor a t. pénzügyministzer úr elfoglalta a pénzügyminiszteri széket, i^en erőteljes, ener­gikus nyilatkozatok hangzottak el arra nézve, hogyan fog rendet teremteni a pénzügyi politi­kában. Beigazolódott, hogy a pénzügyminiszter úr ehhez, sajnos, gyönge. Az az adminisztráció, amely körülveszi, annak a szövevénye, az a hinár újra lehúzta őt arra a színre, amelyen mozogtak az előbbi pénzügyminiszter urak. Vannak rossz szellemei pénzügyi gazdálkodá­sunknak, amelyek bürokratikus elgondolással vezetik és irányítják gazdasági életünket; van­nak rossz szellemei, amelyek egyáltalán nem tudnak együt érezni a magyar gazdasági élet­tel, a dolgozó milliókkal, sem a polgársággal, sem a munkássággal. Ennek az eredménye az­után az, hogy a t. pénzügyminiszter úr össze­állít egy költségvetést, amelyben 52 millióval többet irányoz elő, mint az elődje. Igen t. Képviselőház! Amikor maga a mi­niszter úr megállapítja indokolásában, hogy takarékosságra van szükség, amikor megálla­pítja, hogy az egész vonalon a termelést meg kell indítani, akkor viszont a költségvetési té­telekben az egész tárcákat sokkal jobban do­tálja, mint ahogyan a mai viszonyok között le­hetséges, sőt rá fogok mutatni arra az inkon­zekvens politikára, amely egyrészt a termelés fokozását hangoztatja, másrészt a költségvetés adatai szerint éppen a produktív tárcákat hono­rálja legkevésbbé és az improduktív tárcákat dotálja horribilis magas összegekkel. Ezekután bátor vagyok azzal a meglepetés­sel szolgálni, hogy én, aki városi képviselő va­gyok, e pillanatban a mezőgazdaság érdekében kívánok felszólalni, (Zaj a középen) minthogy teljesen tudom, hogy a magyar élet fejlődése és a mai gazdasági válságból való kibontako­zása csak akkor lesz r lehetséges, ha a magyar mezőgazdaság talpraáll. Mert a magyar mező­gazdaság vitalitásával szoros összefüggésben van a kereskedelem és ipar, szoros összefüggés­ben van minden ága a gazdasági életnek, en­nélfogva, ha önök a magyar mezőgazdaságot nem tudják termelőképessé, versenyképessé, világpiacképessé tenni, abban a pillanatban el­veszett minden vonatkozásban a kereskedelem és ipar egyaránt. Koppant jellemző a költségvetésben, hogy amíg a földmívelésügyi miniszter úr és keres­kedelemügyi miniszter úr tárcájának dotálása egészen kis összeget mutat fel, mert például a kereskedelemügyi minisztérium évi költségve­tési előirányzata 33,299.000 pengő, a földmívelés­ügyi minisztériumé pedig 38,314.000 pengő, tehát együttvéve Összesen alig 72 millió pengőt tesz­nek ki, (Forster Elek: Es mennyi a kultuszé?) — éppen erről fogok mindjárt beszélni — addig a kultuszminisztérium előirányzati összege 148,275.000 pengő. (Forster Elek: Fel kell a kul­tuszminisztert cserélni! — Bessenyei Zénó: Sokalja a képviselő úr?) Az én számomra nehéz feladat az ellen be­szélni, hogy a kultusztárca ne dotáltassék jól, és mégis azt mondom, hogy lehetetlenség ebben a szegény nyomorult országban a kultúrának olyan felépítményeit teremteni meg, amelyek nincsenek arányban a gazdasági élet alapfelté­teleivel. (Bessenyey Zénó: Egyszer csinálunk kultúrát, és az sem jó! — Fábián Béla: Szeret­nék elmenni a képviselő úrral egy tanyai isko­lába, megnézni, hogy mit tudnak a gyermekek!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne zavar­ják a szónokot közbeszólásokkal! Pakots József: Ebben a pohárban egy hekto­liter iultúrát elhelyezni nem lehet. A magyar 29*

Next

/
Thumbnails
Contents