Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-290

Äz országgyűlés képviselőházának Nem tudták, ki vagyok és mit akarok, hanem boldogan újságolták nekem: Uram, engem már ebből, meg abból a tüdőbeteg-szanatóriumból, a Tátrából, meg nem tudom micsoda klinikákról és kórházakból mint menthetetlent elbocsátottak, s itt meggyógyítottak. Volt olyan, aki megjárta Egyiptomot, de annak balzsamos éghajlata sem gyógyította meg. Voltak ott betegek Svájcból, Münchenből, Németországból és egyéb országokból is. Az adatok ezrei állanak rendelkezésemre. Nem csinálok reklámot ennek a szernek, amely az én egyszerű megállapításom szerint egy magyar orvosi lángelmének találmánya. (Rassay Károly: Melyik az a szer?) A komáin. (Csik József: Nem titok az, meg lehet mondani!) Meg is mondom, mert használni akarok az ügynek és meg akarom menteni a magyar nép százezreit, magyar családapákat, anyákat és gyermekeket, a magyar jövőt. Ezer és ezer megdönthetetlen bizonyíték van arra, hogy kórházakból, klinikákról, üdülőhelyekről elsőrendű szakorvosoktól elbocsátott betegek, akik közül sokszáz már csak hordágyon vitethette oda magát, ezen szer alkalmazása által meggyógyult. Nekem maguk újságolták ezt boldogan. Voltak köztük nagyon intelligens, előkelő állásban levő urak és hölgyek, orvos is volt köztük és esküsznek erre a szerre. (Rassay Károly: Az illető nem mutatta még azt be valamelyik orvosi társaságban?) Mindjárt rátérek a dolog lényegére. Ez az az úgynevezett Wettenstein-féle szer. Ez az ember egy egész életet áldozott a kutatásnak. Megdicsőült gróf Khuen-Héderváry Károly egykori miniszterelnök az ő szakemberei tanácsára őt nem fogadta, de hozzátartozói, cselédsége kérésére, amikor egy nagyon kedves betege éppen tüdőbajba esett, elhívatta, és ez a nagy feltaláló teljesen meggyógyította azt a gyógyíthatatlannak nyilvánított miniszterelnöki beteget. Gróf Khuen-Héderváry Károly akkor megadta neki az engedelmet, hogy ezt a szerét forgalomba hozhassa. Meg is mondottam ennek az orvosnak, hogy: Uram, az Isten szent szerelmére, ön megmentheti a magyar népet a végső pusztulástól, tegye lehetővé ennek a szernek általános elterjedését. (Egy hang a jobboldalon: Ki azf) Wettenstein, a komáin engedélyezett tüdővész-elpusztítószer feltalálója. Magam ezer esetet tudok olyant, amikor mindenki lemondott a betegről, és a beteg meggyógyult. A Ház t. tagjai közül — bocsánat, hogy így mondom — tucatszámra tudnék megnevezni olyan képviselőtársaimat, akik ezt szintén tudják és bizonyíthatják. A legnagyobb elismeréssel és hálával emlékezem meg a népjóléti miniszter úrnak és az ő hivatása magaslatán álló orvos-államtitkárnak működéséről is, akiknek nagybecsű figyelmét ennek az igazán ország mentő, világraszóló találmánynak — majdnem azt mondhatnám — csalhatatlanságára ezennel felhívom. Hogy min múlt mégis az, hogy nem vált ez eddig közkinccsé, hát ez azon múlt, mert az illető feltalálónak be kellett volna mutatni ezt az Orvosszövetség előtt. (Rassay Károly: Nagyon helyes!) Nem vonom kétségbe. Az illető azonban azt mondotta, hogy nem teheti, mert annyi ilyen szer van ma forgalomban, hogyha ő akármilyen, természetesen abszolút kifogástalan, 30 vagy 40 úriemberből álló szövetség vagy orvosi választmány előtt az ő szere gyártásának titkát bemutatja, azt leírja és végy elemezi, akkor mindenki meggazdagodik abból, csak ő jut koldus. botra. (Rassay Károly: 0rvos az az illető?) Igen. (Rassay Károly: Nagyon furcsa!) Ez az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. 290. ülése 1929 május 8-án, szerdán. 1Ô6 ő dolga. En csak azt akarom kijelenteni, hogy nem vádolok senkit, nem okozok senkit, a sorsot vádolom, amely szegény hazánkat ilyen sorsra juttatta, meg azokat, akik segítettek a sorsnak, hogy ez a szegény ország az ebek harmincadj ának sorsára jusson. En csak emberi és j törvényhozói kötelességemnek vélek eleget ! tenni, amikor felhívom a népjóléti miniszter úrnak a vallás és közoktatásügyi miniszter úrral együtt a figyelmét erre a találmányra és arra kérem mindkét miniszter urat, hogy százezreknek, minden tuberkulotikus betegségben szenvedő embernek, gyermeknek, akárkinek, aki ilyen betegségbe esett, vagy eshetik, a megmentése érdekében méltóztassék szakközegeikkel, klinikai szakorvosokkal tanulmányozhatni és ellenőriztetni ennek a szernek hatását és ha arra a meggyőződésre jutnak az illető szakemberek, amire én egy év alatt és velem együtt 12, szintén a dologgal foglalkozó úriember és képj viselőtársam jutott, akkor méltóztassék lehetővé tenni, hogy az emberiség megváltására ez a találmány közkinccsé tétessék. (Klein Antal: Ez attól az orvostól függ! — Rassay Károly: Szerencse, hogy Pasteur, meg a többiek nem voltak ilyen szigorú üzletemberek!) Kritikát nem mondok, igen t. képviselőtársam, én csak erre, azonkívül a szörnyűséges népbetegség, a ' vérbaj elleni nagyobb küzdelemre hívom fel • szintén a népjóléti kormány nagybecsű figyelmét, mert más, nálunk hátrább levő államokban is az állam nagymérvű anyagi támogatással és egyéb intézményes eszközökkel áll a vérbaj elleni küzdelemben fáradozó egyesületek támogatására. Nálunk, úgy tudom, hogy ezzel a ször! nyűséges és roppantul terjedő betegséggel küzködŐ Teleia egyesület igen kevés, igen csekély állami támogatást kap. T. Ház! Nagyon rövid ugyan a még rendelkezésemre álló idő, de méltóztassanak megengedni, hogy még a kultuszminiszter úr ügykörébe tartozó egy-két kérdéssel is foglalkozzam. Mi sokszor hivatkoztunk a magyar nép megváltójára, mindnyájunk édesapjára, Kossuth Lajosra. Bár necsak hivatkoznánk reá, hanem példaadását valamennyien kivétel nélkül követnénk. Bn úgy tudom, hogy a tavalyi költségvetés alkalmával szó volt arról, hogy Kossuth Lajosnak remekbe mondott beszédei, amelyek minden idők legremekebb szónoki műveinek mondhatók és amelyek amerikai és angliai iskolákban mint az angol szónoklati remekek mintái, példaképei vannak az angol irodalomtörténeti és olvasókönyvekben felvéve, nálunk még hozzáférhetetlenek. Tegye lehetővé a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, hogy Kossuth Lajosnak legalább is válogatott beszédei a jövő generáció okulására, a mi vigasztalásunkra egy külön gyűjteményben mielőbb napvilágot lássanak. Még két témát kell érintenem. Mindkettő kegyeleti dolog. 1928 május 23-án kérdést intéztem a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, tudja-e azt, hogy Rodostóban a Marmara partján bujdosó kurucok porai felett a keresztek elkorhadtak és semmi emlék jel nincsen. Tudja-e azt, — bizonyára tudja, mert a Magyar Történelmi Társulat tudós elnöke is — hogy az a ház, amelyben Magyarországnak dicső emlékezetű vezérlő fejedelme élete utolsó napjait töltötte szomorú számkivetésben és az a kápolna, ahol mindennap imádkozott, letiport hazájának boldogságáért, összedülőben van. En arra kértem a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, hogy a magyar nemzet egy régi tartozását igyekezzék teljesíteni, amikor hozzánk sokkal közelebb álló, bár kiváló közéleti férfiak