Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-290

Áz országgyűlés képviselőházának sok abnormisan nagy tömege az idők múlásával fokozatosan csökken. Erőszakos intézkedésekkel csökkenteni azonban most a létszámot kegyetlen és céltalan dolog volna. Az országnak erkölcsi kötelessége, hogy a nyugdíjasokat az őket megillető ellátásban részesítse és az aktív tisztviselőket sem lehet az utcára kitenni. Kétségtelen, hogy ezt a túldimenzionált adninisztrációt örökletessé tenni nem szabad és a közigazgatás egyszerűsítésével a tisztviselők és állami alkalmazottak létszámát a minimumra kell redukálni. Ez nem jelenti a közigazgatás menetének lassítását, mert hiszen éppen a mostani nagy személyzeti létszám mellett is lassú a közigazgatás tempója. A rendszert kell megjavítani, de ebben a tekintetben szerény nézetem szerint nem sokat várhatunk az ötlettermeléstől. Sokkal helyesebb lenne, ha néhány rendkívül képzett, kitűnő köztisztviselőt külföldi tanulmányútra küldene a kormány, elsősorban Amerikába és ezek az ott tapasztaltak alapján elkészítenék az adminisztráció reformjának tervezetét. Lehetetlen, hogy ez a terv ne vezessen eredményre. Mindannyian jól tudjuk, t. Ház, hogy ma még nem ideálisak az állapotok sem az adminisztráció terén, sem a közigazgatási életben, de éppen a költségvetés a garancia abban a tekintetben, hogy a közállapotok lassanként előnyösen megváltozzanak. Ebben a meggyőződésben és mivel a legnagvobb mértékben tudom méltányolni a közállapotaink terén elért konszolidációt és azt a roppant nagy értéket, amelyet nemzetünkre nézve a miniszterelnök úr személye és működése jelent és amiért az ország neki soha eléggé hálás nem lehet, a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: (olvassa Holler István, Beck Lajos, Rubinek István, Meskó Zoltán, Barthos Andor, Homonnay Tivadar, Ernszt Sándor, Szinyei-Merse Jenő, Schandl Károly, Petrovácz Gyula, gróf Hunyady Ferenc, Simon András, Túri Béla, Dési Géza, Griger Miklós, Krüger Aladár, Erődi-Harrach Tihamér, Herczegh Béla, Flandorffer Ignác, Dencz Ákos, Tabódy Tibor képviselők neveit, akik nem lévén jelen, töröltettek.) Csontos Imre! (Éljenzés a jobboldalon. — Felkiáltások a jobboldalon: Éljen Imre bátyánk! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Csontos Imre: T. Képviselőház! Engedjék meg, hogy én egyedül arról a témáról beszéljek, amely most szőnyegen van. En mint gazda, gazdasági dolgokkal fogok foglalkozni. (Helyeslés a jobboldalon.) Az egész ország óriási figyelemmel gondolt a tegnapi napra, a tegnapi napon várta a magyar gazdasági miniszternek Programm ját, ebből akart okulni és látni akarta, hogy határozottan egy irányelvet szabjanak ki neki, hogy tudja, merre találja meg boldogságát. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a miniszter úrnak egész összeállított beszédje óriási területre terjed ki, amelyből a magyar társadalom ïiem tudhatta tisztán kihámozni, hogy vájjon kurtán hol van az ő útja Magyarország szerencsétlen helyzetében, értve gazdasági politikánkat. (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, én Bud János miniszter úr személyét minden tekintetben tisztelem^ de a gazdasági politikától megkövetelem azt, bárki legyen abba a székben, hogy az egyenes irányt szabjon a magyar társadalomnak, amikor ilyen nehéz helyzetben van. Tökéletesen elismerem azt, hogy a kereskedelmi, pénzügyi 290. ülése 1929 május 8-án, szerdán. 1Ô5 és földmívelésügyi tárcákra tartozó dolgokból határozottan összeállított témák alapján a leglelkiismeretesebben járt el, azt szeretném azonban, hogy ezektől a tárcáktól különállván, egy magyar gazdasági miniszter egyenes irányt szabjon az ország milliói számára és mondja meg: «Itt van a te bajod, itt vannak a hibák, és erre rámutatott, ebből csak ezen az úton mehetsz ki!» (Egy hang a jobboldalon: Ez megtörtént!) Bocsánatot kérek, amikor látom, hogy a magyar közönséget teljesen áthatotta, hogy mi egy olyan borzasztó gazdasági helyzetben szenvedünk, hogy a magyar gazdának előállított terménye nem üti meg azt a mértéket, amelyet a külső országokban elér, kötelességem azt, hogy bírálat alá vegyem ezt a témát, hogy a tanult osztályok helyesen tájékozódjanak. Hol van ennek az alapjai Milyen egyszerű dolgok ezek! Az a magyar gazda nem termel mást, mint amit az ő érdeke és az ő talaja megkíván. Bármit vessen — hiszen azelőtt az volt a panasz a kisgazda társadalommal szemben, hogy nem fejlődik, nem ukarja magát a kornak megfelelően a termelésben tökéletesíteni, mindenféle nemesített magvakat használ — ma ez a bűne. Ez a beállítás nem helyes. Meg kell mondanom azt, hogy bármilyen fajta búzát vessen is valaki abba a talajba, a természet törvénye szerint az a mag pár esztendő alatt átvedlik és a tiszavidéki szikes földben tiszavidéki búza lesz. Az a mag tehát akárhogy nemesítik is, a talaj alapján megváltozik. Senkivel szemben nem kívánok rosszindulatú lenni, de itt vannak a hibák és fájó lélekkel tűröm, hogy ezt a magyar kormány és különösen a gazdasági miniszter nem magyarázza meg, mert neki, mint gazdasági miniszternek tudnia kell, hogy hol vannak a hibák. Méltóztassanak elbírálni, amiket mondtam. Ehhez még csak azt fűzöm hozzá, hogy a nagytőke összevonja a termékeket és az értékesítés vagy az ár szempontjából összevegyíti az elsőbb és erősebb kvalitású terményt a gyengébbnek minősített búzával és így az a búza elveszti azt a jelentőségét, amelyet megérdemel. Most áttérek a maimászat terére. (Derültség.) Át kell térnem erre a kérdésre is. Tudnia kell a magyar kormánynak, hogy a technika fejlődése révén a malmok olyan finom őrlőképességgel rendelkeznek, hogy a búzából 40% elsőosztályú lisztet vesznek ki, a másik 60% pedig színre ugyan finom, de az ereje nincs meg és erre a legyengült állapotú lisztre azt mondják, hogy a magyar búza nem üti meg azt a mértéket, amelyet a múltban. Mondom, ezt tudnia kell a magyar kormánynak, és ki kell verni a magyar társadalomból azt a felfogást, hogy a magyar gazda nem igyekszik elsőosztályú termést produkálni. Bűn az ilyen beállítás a magyar gazdatársadalommal szemben, mert arról a gazda nem tehet, hogy a nyereségvágy odáig megy, hogy a 40%-os alapon kivett lisztet dupla árért adják el. (Br. Podmaniczky Endre: Molnári titok!) Bocsánatot kérek, t. képviselőtársam, ez nem molnári titok, ezt tudnia kell a képviselő úrnak is. En gazda vagyok elsősorban, és a képviselő úr éppúgy gazdapolitikát képvisel, mint én. Nekünk pedig a gazdaérdekeket minden tekintetben védeni kell. (Jánossy Gábor: Ö is azt mondta!) Ne tessék énrám ilyen dolgokat hárítani, mert én gazda vagyok, dacára annak, hogy van másom is. En látom ezt a ferde beállítást és az egész világon azt mondják, hogy a magyar termelés nincs olyan kvalitású, mint a múltban. Nem tudom, hogy a t. kereskedelemügyi miniszter úr hogyan