Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-290

Àz országgyűlés képviselőházának 290. ülése 1929 május 8-án, szerdán. 183 he tett és ezek is erősen akadályozzák gazdasági rendszerünk kiépítését. A gazdasági érdekeltségek, a mezőgazdaság éppúgy, mint az ipar és a kereskedelem, annak idején türelmetlenül sürgették a kereskedelmi szerződések megkötését, azzal érvelve, hogy inkább rossz kereskedelmi szerződéseket kell kötni, mintsemhogy teljesen nélkülözzük a megegyezést és gazdasági harcban álljunk a terményeinket felvevő országokkal. Ma már valószínűleg az érdekeltek maguk is más véleményen vannak, hiszen a megkötött kereskedelmi szerződéseknek annyi hátrányát látjuk, hogy az érvényben lévő szentesített bizonytalanság helyett inkább a nyilt gazdasági harcot kívánják és örömmel hallottuk, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr maga is szükségesnek tartja, hogy a szerződéseket revizió alá vegyük és ha kell, a teljes gazdasági különállást rendszeresítsük. A mezőgazdaság kedvezetőlen helyzete természetesen kihatással van a többi társadalmi és termelői ágazatra is. A vásárlóképesség megcsapant, az ipar és kereskedelem csak teng-leng, úgyhogy ma már csak a bankoknak és ezenkívül néhány olyan nagyvállalatnak megy jól, amelyek a mai általános denressziót is a maguk javára tudják kihasználni. (Br. Podmaniczky Endre: Na, a Móric is ki tudja használni! — Derültség.) Ilyen körülmények között igen sokan fogadták kételkedéssel és értetlenül a pénzügyminiszter úr optimizmusát és hajlandók voltak azt úgy tekinteni, mintha célzatosan, narkotikumnak szánta volna a magyar gazdasági élet megnyugtatására, mintha illúzióba akarta volna ringatni a közvéleményt, amelynek csakugyan szüksége volt erre a biztató hangra, mivel a gazdasági és politikai élet vezérkarából egyesek az amúgy is borús hangulatot mesterségesen még jobban is el akarták mélyíteni. A pesszimisták emlékeztetnek arra, hogy a koronaromlás sötét napjaiban is volt egy derűs világnézetű magyar pénzügyminiszter, aki pénzpolitikai műveletekkel néhány hétre szinte elkápráztatta az országot és nagy optimizmusában azt hitte, hogy a világrengést meg tudja akadályozni és keresztbe fekve, fel tudja tartóztatni a rohanó események áradatát. A költői lelkű pénzügyminiszter tragikus bukását ismerjük. Magyar sorstragédia volt az, amelynek tragikus hőse tulajdonképpen az ország volt, Hegedűs Lóránt pedig csak mintegy ábrázolója, megszemélyesítője volt ennek a sorsnak. Es ha most a jelenlegi pénzügyminiszter úr mégis optimizmust hirdet, azt örömmel és bizalommal kell fogadnunk, mert az ő optimizmusa nem egy költői kedély játszi megnyilvánulása, hanem az ország helyzetének egészséges mederbe való terelése után kialakult lassú, de biztos fejlődés felismerése, amely jobb jövővel kecsegteti ezt az agyonsanyagatott országot. De nemcsak lélektani szükségesség volt már a pénzügyminiszter úr nemesveretű optimizmusa, hanem az igazság és a közgazdasági érdek is megkövetelte, hogy az újabb rémhírterjesztők romboló tevékenysége megakadályoztassék. Mert tagadhatatlanul sokan olyanok, akik a gazdasági élet ormán állanak, arra törekszenek, hogy a defetista hangulatot terjesszék A bankok vezetői megmondhatják, hogy a takarékbetétgyüjtést és a tőkeképződést mennyire befolyásolta ez a defetista hangulatterjesztés és hálás elismerés illeti meg azokat a gazdasági vezéreket, akik — mint Weisz Fülöp és Scitovszky Tibor — iparkodnak a közvéleményt felvilágosítani arról, (Felkiáltások jobb felől: Hát Popovics Sándor? Popovics is!) hogy nincs okunk kétségbeesni a magyar jövendő felett, mert az ország szekere jó úton halad és a nehéz esztendők megpróbáltatása után majd jobb gazdasági korszak következik. (Br. Podmaniczky Endre: Popovics is ezt mondta!) Ennek a célnak érdekében ugyan sok a tennivaló, de a kormányban látjuk a készséget és a hozzáértést, hogy ezt a jobb jövőt előkészítse. Mielőtt áttérnék, t. Ház, felszólalásom második részére, a költségvetés jellemzésére, bátor vagyok rámutatni közgazdasági életünknek arra a szomorú tünetére és kirivó jelenségére, hogy míg bankjaink szine kivétel nélkül rendkívül eredményes mérleget produkálnak, nagy nyereségeket és dús tartalékokat mutatnak ki, addig a különböző ipari és kereskedelmi vállalatok nagy tömege veszteséges mérleget publikál. U^JAS A magyar ipar és kereskedelem akcióképessége egyre csökken, hitelhez egyre nehezebben és egyre súlyosabb feltételek mellett lehet jutni, úgyhogy e miatt a bankok, feladatainak jó részét az állam maga kénytelen átvenni. Az állam, vagy az állam által e célból alakított altruista jellegű intézmények egyre nagyobb értékben folyósítanak ipari és kereskedelmi hiteleket, és alig van olyan termelési és kereskedelmi ágazat, amely ne ostromolná az államot exporthitelért. Valószínű, hogy ennek a bankpolitikának a bankok óvatossága^ az oka, amelyek kötelességszerűen minél inkább meg akarják védeni és biztosítani részvényeseik és betevőik érdekeit, de ennek az óvatos üzletpolitikának az lehet az eredménye, hogy elveszítik üzletkörük jelentékeny részét, a hitelellátás dolgát jórészt kiengedik a kezükből és átengedik az államnak altruista feladatként, megszűkítve ilymódon a maguk üzletkörét. Ismétlem, hogy az ismertetett és tagadhatatlanul kedvezőtlen közgazdasági helyzet mellett is értem és vallom a pénzügyminiszter úr bizalmát, amely nemcsak az övé kell hogy legyen, hanem az egész nemzeté. Ha sok mindent el is veszítettünk de a reményünket, a hitünket csorbíttatlanul meg kell őriznünk. Kálváriaútját járó nemzetünknek a jobb jövő és a magyar feltámadás reményében kell hurcolnia nehéz keresztjét. (Igaz! Ügy van! jobb felől.) A mi bizalmunk a jobb jövőben nem frázis, nem alapul hiú reményeken, nem épít valami elképzelt külső beavatkozásra, és segítség álompilléreire, hanem arra az alapvető kormányzati tevékenységre, amely át akarja formálni a magyar pszihét, amely előkészíti a jobb magyar jövő útjait. Hivatkozom itt a sokat kigúnyolt és ócsárolt konszolidációra, amely minden támadás ellenére igenis megvan, amelynek rendkívül nagy a bel- és külpolitikai jelentősége, amely fokozatosan a helyzet javulását hozza magával. A tárgyalás alatt levő költségvetés nagy haladást jelent. A haladás nem abban van, hogy a közterhek lényegesen csökkenek, mert ez az ország újjáépítésének alapvető munkájában el sem képzelhető, hanem éppen abban, hogy ez az alapvető munka folyamatban van, megállás nincs és azért remélni lehet, hogy ez a munka, mint hasznos befektetés megtermi gyümölcsét, és a verejtékes jelent belátható időn belül mégis csak a jobb jövő váltja fel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy csak öt éve stabilizáltuk valutánkat és a reorganizálás munkáját csak ettől az időponttól számíthatjuk. Azóta pedig a közgazdasági, szociális és kulturális téren olyan tőkebefektetések történtek, amelyek feltétlenül meghozzák a maguk gyümölcsét. Ez a