Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-289

Az országgyűlés képviselőházának 289. ülése 1929 május 7-én, kedden. 141 tozást ígérő állampapírt. Természetes, hogy ez a magyar birtokos tönkretételét jelenti, akivel együtt éppúgy, mint Cseh-Szlovákiában és Jugoszláviában, kiszorulnak a földből a magyar gazdasági cselédek is és ezek is vándorbotot vehetnek kezükbe. Ezt a román kormány csendes örömmel szemléli, sőt nem is áll meg a csendes örömnél: vannak adataim reá, hogy botrányos módon a magyarok kivándorlását egyenesen elősegíti. (Dabasi Halász Móric : Brazíliába !) Nem akarom beszédem fonalát hosszúra nyújtani az optánsokkal és a nyomorult telepesek tízezreivel szemben elkövetett vérlázító igazságtalanságok felsorolásával. Ügyis tudom, hogy kissé hosszasan időztem az olák agrárreform eszmekörében, de szót kellett emelnem nemcsak a magam nevében, hanem pártom nevében is, amelyhez tartozni s amelynek nevében felszólalni szerencsém van (Élénk helyeslés jobbfelől.), hogy számon kérjem elszakított testvéreink elrablott jogait és tönkretett életét. (Élénk helyeslés.) Ez nekünk nemcsak testvéri kötelességünk, de annál erősebb jogunk, mert nekünk is volt agrárreformunk, de mi ennek a reformnak nemes célkitűzéseit mocsoktalan becsületességgel és hősies önfeláldozással valósítottuk meg, hasonlíthatatlanul nehezebb helyzetben, mint az utódállamok. (Ügy van! Ügy van!) Hiszen a magyar állam területének majdnem egynegyed részétől, népességének majdnem kétharmad részétől, fától, vastól, széntől, sótól, energiaforrásaitól meg van fosztva és mégis a háború, a forradalmak, az ellenséges megszállás által kipusztítva, répa rációval megterhelve is az utolsó néhány esztendőben több mint egynegyedmillió kisembernek juttattunk házhelyet: 125 millió katasztrális hold földet juttattunk törpe- és kisbirtokok létesítésére. A kis- és törpebirtokterület arányát felemeltük rövid idő alatt 44%-ról több, mint 50%-ra, sőt a szántóföldnél részesedésüket 56%-ról 62%-ra. (Wolff Károly : Nemzetiségi különbség nélkül !) Igen, nemzeti különbség nélkül (Jánossy Gábor: Magyar nagylelkűséggel!), ami annál is természetesebb, mert — erre nagy súlyt helyezek — nálunk a földhöz juttatást egy független, magas bírói testület végezte, megtámadhatatlan becsületességgel. A megváltást, illetőleg kisajátítást szenvedettek kártalanításának szabályozása közmegnyugvást keltő módon, mintaszerűen történt meg és a földhiteligények további kielégítését a már meglévő szervezeten kívül egy abba belekapcsolódó újabb szerv fogja tökéletesebbé és gyorsabbá tenni. De bővebben kellett foglalkoznom az erdélyi agrár reformnak az ottani magyarságra való végzetes hatásával, t. Ház, azért is, mert néhány nap múlva, május 10-ikén, Nagyrománia megalapításának tizedik évfordulóját akarja Eománia megülni nagy állami ünnepély keretében, amelybe odatessékelni szeretnék nemzeti viseletben és nemzeti énekszóval az erdélyi magyarságot is. Megcsendülhetnének tehát az ajkakon az onnan letiltott magyar szavak az ünnepély színpadán, és feltűnhetnének a kebleken a letépett és sárbatiport magyar trikolor szalagcsokrai, én azonban azt hiszem, hogy az erdélyi magyarság nem statisztálhat ezen az ünnepélyen, előrángatott színpadi kellékek gyanánt. (Ugy van! Ügy van!) Én nem akarok foglalkozni Nagyrománia megalapításának vajmi kevéssé épületes előzményeivel, de teljes erkölcsi felháborodással tiltakozom az ünnepély megtartásának még a gondolata ellen is. (Általános helyeslés.) Hallottasházban csak a lelke fenekéig cinikus ember ülhet örömünnepet. Az erdélyi magyarságnak pedig halottai és nagybetegei vannak. Elhantolták nemzeti eszményeit, eltemették exisztenciáját, anyanyelvét, kultúráját, polgári és politikai jogait, s amint más alkalommal kifejtettem, az oláh KÉPVISELŐHÁZI NAI>LÓ. XX. tömlöcök magyar vérrel harmatoznak, az oláh hadseregben magyar fiúkat botoznak és csonkítanak mets. Megdönthetetlen tények bizonyítják ezt, t. Ház, hiszen az imént méltóztattak látni, hogy az oláh agrárreform az erdélyi magyarság létét gazdasági alapjaiban rendítette meg. Kultúrpolitikája igazán lucus a non lucendo, amiről más alkalommal bővebben szóltam, s ebből most csak annyit, hogy ezidőszerint Csik vármegyében 27 olyan ezer leieknél népesebb község van, amelynek iskolája egyáltalában nincs. Halálra sebezték a magyarnak kultúráját és anyanyelvét, a közigazgatás és bíráskodás terén megfosztották emberi jogaitól, személyi és vagyonbiztonságától. És talán éppen ebben a percben, amikor ezeket a szavakat mondom, vonaglik utolsót a majdnem másfél évszázados, dicsőséges múltra visszatekintő erdélyi magyar színművészet, lobban ki a magyar Thália fénye. Szentségtörő kezek le akarják lopni az erdélyi magyarság ürmamentumáról még az utolsó csillagot is. S ebben a csillagtalan éjszakában, amelynek sötétsége a készülő állami ünnep görögtüzének fényénél még döbbenetesebbnek látszik, belső lelki szüksége nemcsak az erdélyi magyarságnak, de a maradék Magyarország népének is, hogy feléje tündököltesse az együttérzésnek, az érettük végzett munka^ biztató tudatának és reménységének szivárványát, mely a DunaTisza síkján és,Dunán túl halmain felséges szépen ível az égre. (Élénk tetszés, éljenzés és taps.) De addig, míg ez a reménység beteljesül, ezer esztendős ősi földjén ellenségek szabad prédája a magyar. Szívet facsaró sorsa az evangélista szavait juttatja eszünkbe : a rókáknak barlangjaik vannak, és az ég madaraiknak fészkeik, de az ember fiának nincs hol fejét lehajtani. Elszakított, keresztre feszített magyarság, a te fiaidnak t-incs, hol bátorsággal fejüket lehajtaniuk. De, t. Ház, a keresztre feszítésre következik a feltámadás, és el kell következnie, mert igazunk van és mert Európa érdeke így kívánja. Az igazság útja azonban göröngyös és felismerése lassú, főleg, ha a pillanatnyi érdekekkel elleukezik. S addig, amíg megtörténik, igazán megbecsülhető értékei mehetnek veszendőbe a magyarságnak s ezen keresztül az egész világnak. Siettetnünk kell tehát az igazság útját. (Élénk helyeslés.) Hiába hivatkozunk arra a trianoni diktátorok előtt, hogy a Kárpátok medencéje ezer esztendő óta a magyaroké, hogy ezer esztendő óta ez a föld, ha felhasítja barna belsejét a szántóvető ekevasa, magyar hősök, akárhányszor nyugat védelmében elvérzett magyar hősök csontjait mutatja a napnak. Hiába hivatkozunk mi arra, hogy nemcsak a benne porladó hamvak, hősök és mártírok vére, nemzeti tragédiák belesírt könnye, az emberi ész és az emberi kéz alkotása, a magyar munka verítéke, tehát a vér és a könny szentháromsága örökké eljegyezte ezt a földet a magyarral. Erre hiába hivatkozunk, ezt a gyűlölet, a közömbösség és egy alantas érdekszolidaritás levegőjében Európa hatalmasai meg nem értik. Hiába hivatkozunk mi arra, hogy az a vad hajsza minden ellen, ami magyar, beleütközik az emberi jogegyenlőségbe, a sokat hangoztatott demokrácia alapelveibe, hogy semmibevevése magának a trianoni diktátumnak, sőt lábbal felrúgása annak a külön egyezménynek is, amelyet 1919-ben a nagyhatalmak Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Romániával kötöttak. Ebben a megállapodásban az utódállamok kötelezték magukat arra, hogy faji különbség nélkül minden állampolgárnak tökéletes egyenlőséget biztosítanak a törvény előtt, a polgári és politikai életben és anyanyelvük használatában, sőt kezességet vállaltak arra is, hogy sem törvény20