Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-289

136 Az országgyűlés képviselőházának terségesen helyezte, az a kérdés, hogy a miniszterelnök úr hajlandó lesz-e több érdeklődést tanúsítani a közügyek iránt, mint amennyit most tanúsít, az a kérdés, hogy a közgazdasági miniszter urak hajlandók és képesek lesznek-e több tudással, eréllyel és bátorsággal megvédeni a termelési érdekeket, az a kérdés végül, hogy a népjóléti miniszter úr, a közoktatásügyi miniszter úr, a honvédelmi miniszter úr hailandó lesz-e a parciális szempontokról, amelyek tiszteletreméltóak, felemelkedni a nagy, egyetemes nemzeti szempontra és a maguk parciális szempontjait alárendelni a termelés egyetemes szempontjának? Az a kérdés, hogy ez bekövetkezhetik-e? Sajnos, nekem ebben a tekintetben nincs reményem. Én nem hiszem, hogy egy évtizedes kormányzatnak számos baráti és szívességi szálakkal áttört rendszere^ máról-holnapra egy teoretikus programra alapján megváltoztatható és a közgazdasági miniszter úr is be fogja látni, hogy ezen az úton nem lehet eredményeket elérni, be fogja látni azt az egyszerű igazságot, hogy vannak helyzetek, amelyeket enyhíteni nem, csak gyógyítani lehet. Mindaz, amit ő elmondott, ezen alapvető intézkedések nélkül és egész alkotmányos szisztémánknak megváltoztatása nélkül csak enyhülést jelenthet, de gyógyulást az országnak nem fog hozni, A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Szabó Zoltán jegyző: Kenéz Béla! Kenéz Béla: T. Ház! A költségvetés általános vitája az egyetlen alkalom, amikor a képviselők nem csupán a költségvetésről és a vele szorosabb kapcsolatban álló szakkérdésekről mondhatják el véleményüket, hanem egyedül felelősségérzetük és tapintatuk által korlátozva, szabadon mondhatják el véleményüket az állami és társadalmi lét nagy világnézeti problémái tekintetében is. És ez helyesen is van így, mert ez a magas testület nem lehet csupán receptív fórum, az ország gondjainak, bajainak és panaszainak összegyűjtője es szócsöve, az angol szólás szerint: szélkakas a háztetőn, amely a közvélemény változó áramlatai és hangulatai szerint forog jobbrabalra. A^ parlament csak akkor töltheti be hivatását méltóan és a nemzet érdekeinek megfelelően, ha messzehailatszó szavával irányítja a közvélemény és a nemzeti akarat helyes kialakulását a társadalmak sorsát eldöntő nagy elvi kérdésekben. Az ilyen általános elvi kérdések megvitatásának megvan az a jó hatása is, hogy emelkedettebb eszmekörükben egymásra találhatnak a különböző pártállású képviselők ; enyhül tehát az elválasztó pártkeretek merevsége és öntudatosabbá válik az a pártharcok hevében sokszor elfelejtett igazság, hogy végső eredményben, habár különböző úton igyekszünk is azt elérni, egy közös végső célnak, az ország boldogulásának vagyunk és kell is, hogy legyünk egyetértő munkásai. (Élénk helyeslés.) Párt és világnézeti különbség nélkül egyetérthetük pl. a trianoni békediktátum igazságtalanságainak megbélyegzésében és a revízió elkerülhetetlen szükségességében, (Élénk helyeslés.), ha csak lehet békés úton, mert ha arra gondolunk, hogy a háború körülbelül tízmillió halottat fektetett időelőtti sírba, húszmillió sebesültje és hétmillió rokkantja van, a háborús pusztítások és kiadások kárösszege 650 milliárd márka, Európa termelése — Oroszországot nem is számítva — a háborús dezorganizáció következtében az utolsó öt esztendőben 850 milliárd márkával csökkent, 289. ülése 1929 május 7-én, kedden. akkor utat talál mindnyájunk agyához és szívéhez ezeknek a borzalmas károknak és pusztításoknak elkerülését lehetővé tevő béke gondolata. Borzalmas számok ezek, amelyeket mondottam, ha arra méltóztatik gondolni, hogy Magyaí-ország összes jövedelmét legfeljebb 5 milliárd pengőre becsülik, Németország nemzeti jövedelme pedig körülbelül 50 milliárd márka. Ha tehát ezeket a borzalmakat elkerülhetjük, természetesen szívesen csatlakozunk a béke gondolatához, azonban ameddig a győzők pacifizmusa a"rablott zsákmány biztosítását jelenti, (Ugy van! Ugy van!) a legyőzöttek pacifizmusa pedig nemcsak a nemzeti eszményekről való lemondás, hanem a nemzet létérdekeinek feláldozásával volna egyértelmű, a mai állapotokat megrögzítő béke állandósításának a kérdésére minden magyar ember csak nemet mondhat. (Élénk helyeslés.) Hiszen nem is lehet ez máskép. Vagy 130 esztendővel ezelőtt megírta a nagy königsbergi bölcs, Kant — akinél igazibb pacifistát elképzelni nem is tudok — a «Zum ewigen Frieden» című művében, amelyet, úgylátszik, a trianoni diktátorok nem olvastak, vagy nem szívleltek meg: «A béke gyökere az igazság! Prius iustitia, deinde pax.» Előbb igazság, azután béke. Ebből a szempontból én a Ház elé becikkelyezés végett beterjesztett Kellogg-f éle paktumot időszerűtlennek kell, hogy tartsam. Vagy elkésett vagy korai. Elkésett, mert a nagy háború előtt kellett volna vele jönni, (Élénk helyeslés.) vagy pedig korai, mert csak a trianoni igazságtalanságok jóvátétele után járulhatunk hozzá. (Elénk helyeslés és taps.) Magyar szemmel nézve én ennek a paktumnak csak azt az egy előnyét látom, hogy az északamerikai Unió szakítva eddigi tartózkodásával, hajlandó bizonyos mértékig felelősséget és közreműködést vállalni egy új, egészségesebb s az igazságosság feltételeit megvalósító európai helyzet kialakításában. Csakis ilyen feltételek és ilyen értelmezés mellett tudnám helyeselni ennek a paktumnak becikkelyezését, illetőleg az ehhez való hozzájárulást. Bármilyen helyes és szükséges is azonban az általános elvi kérdések megvitatása, nem szabad a költségvetési vita során megfeledkeznünk annak tulajdonképpeni céljáról, az állam pénzügyi és gazdasági helyzetének megbírálásáról, annál kevésbbé, mert a kedvező tünetek sora mellett — a termelés és fogyasztás kedvező alakulása, takarékbetétek emelkedése és így tovább — bizony állami és gazdasági életünknek komoly szimptomái is mutatkoznak. Egyik ilyen komoly tünete az állami szükséglet kielégítése céljából szedett adóknak a fogyasztókra és a nemzeti termelésre is majdnem elviselhetetlenül súlyosan nehezedő terhe. Ha a százalékos arányt nézem, ez az adóteher nem látszik nagynak. Magyarországon a nemzeti jövedelemnek 24%-át viszi el az adószolgálat, Ausztriában ugyanennyit, Angliában 22%-át, viszont Németországban 25 és Franciaországban 27%-át. Csakhogy az a baj, hogy Magyarországon a nemzeti jövedelemnek az egy-egy fejre eső átlaga kicsi, úgy, hogyha ebből az átlagból levonjuk a százalékos adóterhet, az ennek levonása után fennmaradó szabad jövedelem összege igen csekély. Magyarországon — persze ezek a számítások többé-kevésbbé labilisak, — legfeljebb 450 pengő szabad jövedelem marad az adóteher levonása után, Ausztriában 620, Németországban és Franciaországban 800 pengő, sőt Angliában több, mint 1500 pengő. Ez igen t. Ház, mindenesetre a magyar adótehernek súlyos voltát mutatja, amit egyesek bizonyos oldalról még azzal akarnak jobban kidomborítani, hogy e mellett Magyarországon az államadóssági szolgálat kényszerű terhe aránylag