Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-289

120 Az országgyűlés képviselőházának 289. ülése 1929 május 7-én, kedden. néhány^ hónapon belül ezt a kérdést szerves megoldás elé viszi, mert az értékesítés terén fennálló nehézségek folytán ezt a problémát nem lehet elodázni. Ha kissé túlzottak is az érdekeltségek kérelmei, azt tapasztaltam a tárgyalások folyamán, hogy a kívánságokat és érdekeket össze lehet egyeztetni és ha ezeket helyes irányba tereljük, a kérdést meg fogjuk tudni oldani. Anélkül, hogy az Államvasutak anyagi helyzetét bármennyre is tángálni akarnám, támogatnunk kell a gazdaságpolitikát amennyire ezen a téren lehetséges. Van sze rencsém a t Háznak tudomására hozni, (Halljuk! Halljuk!) hogy a munka a tarifális kérdésben már folyamatban van. Az érdekeltségekkel már a jövő hét folyamán letárgyaljuk elsősorban a mezőgazdasági terményeket, azután az iparcikkekre kerül a sor. ,. A vasúti tarifapolitika szempontjából további feladatok is vannak: ki kell építenünk a kulfoHd fele a különböző köteléki díjszabásokat, amelyek tekintetében máris eredményeket ertünk el. Itt az volt a gazdasági életnek az állandó panasza, — ez azonban azt hiszem, már egészen is megszűnt — hogy saját áruink kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, mint a más államokból átvett áruk. (Úgy van! Ügy van!) A helyzet az, hogy nekünk mindent el kell követnünk a tranzitóforgalomnak mifelénk való terelésére. Ezt kívánja gazdasági helyzetünk és földrajzi fekvésünk is. És a legnagyobb hiba volna meg nem tenni mindent ennek érdekében. Nem lehet azonban, hogy ugyanakkor saját gazdasági életünk ebből károsodást szenvedjen! (Helyeslés.) Ez a hátrány megvolt a gabonánál, lehet, hogy fennáll egyéb terményeknél is, bár nem tartom valószínűnek, de ha meglenne, éppúgy ki fogjuk küszöbölni, mint aJiogy kiküszöböltük a gabonánál. (Forster Elek: A vicinális és a fővonalak közötti differenciát is rendezni kell!) T. képviselőtársam, nincsen olyan tarifapolitikai probléma, amely most előtérben nem volna. Azt, ami tárgyalást igényel, mindenesetre le fogjuk tárgyalni és remélem, amint sikerül az egyik helyen megoldást találni, éppúgy sikerülni fog a másik oldalon is. Ismétlem azonban — és ezt aláhúzom — ne méltóztassék mindent ennek a kérdésnek megoldásától várni, mert végeredményben ez csak akkor volna lehetséges, ha olyan áldozatokat hoznánk — éppen azért, mert rövid távolságokról van mindig szó — amelyek nehéz helyzetbe hoznák az Államvasutakat, már pedig ha az Államvasutak nehéz helyzetbe kerülnének, ez olyan pénzügyi intézkedésekhez vezetne, amelyeket nem akarunk megtenni. Itt meg kell találni azt a helyes utat, amely a különböző érdekek összeegyeztetésével a kérdés megoldására fog vezetni. Meg vagyok róla győződve, hogy ez megtörténhetik és meg is fog történni. Kezdjük most a mezőgazdasági termékeknél, azután elővesszük az ipari cikkeket. A következő

1 kérdés, amely a közgazdasági életet erősen foglalkoztatja, a vámpolitika problémája. (Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad ebből^ a szempontból utalnom arra, hogy tulajdonképpen Európát az jellemzi, hogy mindig van egy vámpolitikai irány, amelyet követ és amelytől az államok — csekély kivétellel — szabadulni nem tudnak. A világháború előtt az volt a helyzet, hogy a kontinensnek mindig meg volt a maga vámpolitikája, melytől egészen elütött Anglia vámpolitikája, amely a legteljesebb szabadkereskedelmi rendszert követte. Ma megváltoztak a viszonyok, azt látom, hogy még Anglia is, amely kimondottan szabad'kereskedelmi rendszert követett, és ezt a rendszert a háború előtt legteljesebb erővel es legteljesebb mértékben keresztülvitte, áttér a védvámos rendszerre. Évről-évre növekszik ott azoknak a cikkeknek vámja, amelyek védelmet igényelnek és védvámos elbírálás alá esnek. Ilyen körülmények között, azt hiszem, a legnagyobb hiba volna, ha mi arra az álláspontra helyezkednénk, hogy Magyarország mai helyzetében talán más irányt lehetne követni, mint a védvámos politika irányát. Mi kicsiny állam vagyunk ahhoz, hogy rendszert változtassunk, akár abban az irányban, hogy egészen a szabad kereskedelmi rendszerre térjünk át, akár abban az irányban, amely sokszor felmerült. hogy ami még nehezebb, egy reciproeitásos rendszerre térjünk át. A helyzet az, hogy adott szituációban vagyunk, ezzel a vámpolitikával kell élnünk és ezzel kell céljainkat megvalósítanunk. Nem is hiszem, hogy lenne komoly tényező az országban, aki ne látná be, hogy erre a védvámos politikára nekünk szükségünk van. Ha itt ellentétek vannak, azok egészen más körülményekből származnak. A védvámos politika helyzete könnyebb egy olyan államban, ahol minden termelési ág ebben a vonalban mozog. Egy olyan államban azonban, mint nálunk, ahol a mezőgazdaság tényleg nem tudja élvezni a védvámpolitika hasznát, mert legfeljebb csak annyi haszna van belőle, hogy megvan akadályozva az idegen áruk beözönlése és ezáltal egy túlverseny támasztása, természetesen a vámpolitikai kérdések megítélése sokkal nehezebb. Mégis, mint tényt azt kell leszögeznem, hogy igenis az országnak feltétlen érdeke, hogy megmaradjon a védvámos politikai rendszernél. Ugyanekkor azonban, amikor megmarad a védvámos politikai rendszernél, természetesen törekednie kell, hogy ezt a rendszert összeegyeztesse a gazdasági élet egyetemes érdekeivel. Ebben a tekintetben a miniszterelnök úr nyilatkozott s azt hiszem, olyan pregnánsan fejezte ki a kormány álláspontját, hogy pregnánsabban már nem fejezhette volna ki; mutatja ezt az, hogy az ellenzék részéről talán éppen a vezérek egyike-másika azt mondotta, hogy hiszen a kor egy politikát akarunk követni. • Most azt nézem, hogy mi a konkrét feladat? Ma, amikor tényleg látjuk vámpolitikai hatásait, s amikor látjuk, hogy a vámtarifa miként vált be, vagy miként nem vált be, a konkrét feladat az, hogy fenntartva mindenütt a vámvédelmet, ahol arra szükség van, megteremtsük a különböző gazdasági ágak között az összhangot. Ebből a szempontból természetszerűleg elsősorban a mezőgazdaság veendő figyelembe. Nem hiszem, hogy a mezőgazdaság képviselői is azt kívánnák, hogy az ipari vámvédelmet adja fel az ország. Nem akarok azokkal a különböző számításokkal sem foglalkozni, amelyek mostanában megjelentek, hogy a mezőgazdaság hogy és mint van megterhelve. (Kun Béla: Túl van terhelve, az igaz!) Ezek a számítások annyira eltérőek, annyira különbözőek és ezért annyira nem mutathatják az igazi helyzetet, hogy ilyen számításokból nem lehet kiindulni. Tegyük fel ugyanis, hogy megfordítom a tételt. Ha egy ipari államban, ahol az ipari vámok jelentéktelenek, vagy majdnem egészen eltűnnek, azt kezdenők kutatni, hogy a mezőgazdaság vámtételeinek megterhelése milyen terhet jelent a másik vonalra, akkor ott természet-