Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-283

Äs országgyűlés képviselőházának 283. azért, mert pénzbe nem került, azonban nagyon félek és aggódom, hogy második indítványom sorsa nem lesz ilyen kedvező s az a bizonyos rideg pénzügyminiszteri ceruza meg fogja aka­dályozni annak elfogadását. A 69. § mondja, hogy az alispán a VI. fizetési osztályban kezdi szolgálatát és három év után a V.-be lép elő; a fő­jegyző, a főügyész, az árvaszéki elnök a VIL-ben kezdi és hatévi szolgálat után a VI.-ba lép be; a főszolgabíró a VIL-ben kezdi és kilenc év után léphet be a Vl.-b fő­orvos, a másodfőjegyző és az árvaszéki ülnök a VIII. fizetési osztályból kilenc év alatt léphet elő; az alügyész, az alje^ző, a szolgabíró, a já­rásorvos a IX. fizetési osztállyal kezdi és csak kilenc év után léphet elő a VIII.-ba. Ez az utóbbi előlépés, illetőleg status-rendezés nagyon kielégítő, s azért is köszönetemet nyilvánítom, hogy a járási tisztiorvosok az eddigi X. és IX.-ből e javaslat alapján a IX.-be és VEII.-ba fognak jutni. Nem mulaszthatom el azonban, hogy fel ne hozzam azt a sérelmet, amely e szakasz alakján a vármegyei tiszti főorvosokat és a törvényha­tósági városi orvosokat éri. Mint jól tudjuk, a múltban, amikor pedig még a közegészségügy nem volt olyan fontos tényező és nem törőd­tünk annyira a közegészségüggyel, a vármegyei és városi főorvosok egy rangban voltak a vár­megyei főügyésszel, az árvaszéki elnökkel és a főjegyzővel, ntóbb egy fokkal lejjebb kerültek, most pedig e javaslat szerint két fokkal fognak pretereáltatni a vármegyei tisztifőügyésszel szemben, akinek állása és hivatása pedig leg­jobban hasonlít a vármegyei főorvos hivatásá­hoz és állásához. De megszoktuk azt is, hogy a vármegyei és városi tisztifőorvost, mint első­ket tekintettük mindig a vármegyében és vá­rosban s éppen itt van az a sérelem, hogy e stá­tusba rendezéssel a legelsőnek mondott orvost úgy a vármegyékben, mint a városokban az alantas tisztviselők sorába kell áthelyezni. Tudjuk azt is, hogy nem egészen állja meg helyét az a mondás, hogy azért vannak ilyen rangosztályba sorozva, mert ott van a magán­praxis. Ma már egészen tiszta dolog, — és na­gyon helyes, hogy ilyen irányban haladunk — hogy a főorvosok magánpraxist nem folytat­hatnak. A főorvosnak teljes • egyéniségével a hivatását kell betöltenie és teljes egyéniségét oda kell adni hivatalának. Hiszen lehetetlen az az abnormitás, hogy például a főorvos, a mostani beosztás mellett, a VIII. fizetési osztály mellett, mivel nem tud nagyobbszámú családjával megélni és nem tudja gyermekeit neveltetni, rákényszerül arra, hogy egyéb hivatalos fizetéses állásokat is vál­laljon. Megtörtént például az az eset, hogy a vármegyei tisztifőorvos, aki pedig főnöke az összes orvosoknak, — mondjuk — a betegpénz­tárnál vállalt beosztott orvosi állást és így a betegpénztári főorvosnak lesz az alárendeltje. Anomália az, hogy a vármegyei főorvos egy másik orvosnak, a Társadalombiztosító Inté­zeti főorvosnak legyen alárendelve. Ha azt a szomorú; statisztikát nézzük, amely ebben a szerencsétlen országban a születések számát mutatja, vagyis tekintetbe vesszük azt, hogy e tekintetben Magyarország Románia után jön, viszont Oroszország után Magyarországon hal meg a legtöbb gyermek, azt is látjuk, hogy év­ről-évre csökken a születések száma, 1927-ben már csak 25% volt, a múlt évi statisztikában pe­dig valószínűleg 23-ra fog lecsúszni. Már pedig a világstatisztikusok, a tudósok már régen megállapították, hogy az a nemzet, amelynél a KßPVISELÖHÄZI NAPLÖ. XIX. ülése 1Ô29 április 25-én. csüiörtöhön. 39§ halálozás 12 ezrelékre száll le, a pusztulás út­jára lép. Hozzá kell vennünk azt is, hogy az egyke rákfenéje évről-évre jobban pusztít eb­ben az országban. Annál inkább^ szükséges te­hát, hogy éppen ennek a halálozási statisztiká­nak megjavítására, amelyet az új szülészeti rendtartás lesz hivatva szolgálni, ezeknek vég­rehajtására, ellenőrzésére egy egész ember áll­jon rendelkezésre, s a tisztifőorvos minden praxistól, minden egyéb hivataltól eltekintve tisztán ennek éljen, ennek adja egész munká­ját. Ma, amikor a jövő generáció megmentése, megerősítése áll a kormány közegészségügyi politikájának homlokterében, amikor védekezni akarunk a népbetegségek, a venereás betegsé­gek, az alkoholizmus, a tüdővész ellen, az anya­és csecsemővédelmet fejleszteni igyekszünk, ak­kor egy teljes ember is alig elégséges, hogy ezt a hivatást betölthesse. Éppen ezért mély tiszte­lettel kérem a belügyminiszter urat, hogy ettől a 35 tisztifőorvostól ne sajnálj általam be­nyújtott indítvány elfogadását és pedig úgy, hogy ne a VIII., hanem a VII. fizetési osztály­ban kezdjék a szolgálatot és a többi kolumná­ris tisztviselőkkel egyetemben hat év múlva be­juthassanak a VI. fizetési osztályba, vagyis hogy gondtalan megélhetést biztosíthassunk nekik, hogy azt a magasztos célt, amelyet az imént voltam bátor említeni, teljes erejükkel, minden tudásukkal és minden idejük felhaszná­lásával szolgálhassák. (Elénk helyeslés.) En nagyon félek attól is, hogyha a főorvos a VIII. fizetési osztályban kezdené szolgálatát és legjobb esetben a VII. fizetési osztályba me­hetne elő, akkor a főorvosi állásokra nem igen fognak tülekedni az emberek, hiszen a járás­orvos és a többi szabad praxissal r bíró orvos egyéb hivatalokat is betölthet, tehát nem fog bemenni a városba ugyanazon rangosztályért és tisztán csak a VIII. fizetési osztály javadal­máért nem fogja magát áthelyeztetni egy tel­jesen új miliőbe. Nagyon félek attól, hogy így nem a legkiválóbb megyei vagy városi orvosok fognak majd aspirálni a főorvosi állásokra és a megye vezetője sem fogja tudni őket kapaci­tálni, hogy elmenjenek a városba és legyenek városi vagy megyei tisztifőorvosok. Ez esetben a kevésbbé jól kvalifikált, kevésbbé képzett or­vosok fognak erre a fontos pozícióra pályázni és így a vármegyei tisztifőorvosok nem az or­vosok javából fognak kikerülni.. Ezek volnának azok az indokaim, amelyek alapján mély tisztelettel kérem a belügyminisz­ter urat, legyen kegyes és fogadja el azt a mó­dosító indítványomat, hogy a főorvos kezdje a VII. fizetési osztályban és hatévi szolgálat után mehessen be a VI. fizetési osztályba, mert így nyugodtak lehetünk a tekintetben, hogy a legkiválóbb orvosok fogják elfoglalni ezt a po­zíciót. Azt a magasztos célt, hogy az ország la­kosságának létszámát növeljük éppen a halan­dóság csökkentésével, így fogjuk tudni a leg­jobban elérni. Ismételten mély tisztelettel kérem, hogy ezt a tiszteletteljes indítványomat elfogadni méltóztassék. (Elénk helyeslés.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Urbanics Kálmán jegyző: Jánossy Gábor! Jánossy Gábor: T. Ház! Ne méltóztassanak sajnálni az időt, amelyet ennek a szakasznak tárgyalására fordítunk, mert az a vita, amely ennél a szakasznál megindult, azt bizonyítja, hogy a törvényjavaslatnak ez a fejezete egyik fundamentális része az egész épületnek, amelyet a közigazgatás rendezéséről szóló javaslat kép­visel. (Ügy van! Ügy van!) Nem hangoztathat­juk ugyanis eléggé azt, hogy hiába alkotunk em­56

Next

/
Thumbnails
Contents