Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-283
As országgyűlés képviselőházának 283. csinálni, vagy talán még azt is ki fogjuk találni, hogy az öt évnél is többet. Méltóztassék most még ehhez hozzávenni a három évi gyakorlati időt: hét-nyolc esztendőt kapunk. Ez egy férfikorban levő egyén életében olyan tekintélyes idő, hogy én nagyon kérem a belügyminiszter urat, méltóztassék elfogadni Hegymegi Kiss Pál t. képviselőtársamnak egészen helyes álláspontját. Egy ambiciózus fiatalember ez alatt az idő alatt a szükséges gyakorlatot meg tudja szerezni, és ez nem jelenti azt, hogy ezzel be is fejezte tanulását. Egy igazán ambiciózus tisztviselő a későbbi idők folyamán is bővíti a maga gyakorlati ismereteit és tapasztalatait úgy, hogy ezzel nincs lezárva az akta, ezzel nincs elvesztve semmi, a fiatalember részére azonban, aki a közigazgatási pályára kíván lépni, bizonyos tekintetben . könnyebbítést jelent, ha ideiglenes szolgálata, mint gyakornoké, két esztendőnél nem tart tovább. A magam részéről is csatlakozom Hegymegi Kiss Pál képviselőtársam javaslatához. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök: Feljegyezve senki nincsen. Kérdem, kiván-e valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr kíván szólani. Scitovszky Béla belügyminiszter: T. Ház! Már az 1886 : XXI. te. is kötelezővé tette a gyakorlati vizsgát és méltóztatnak bölcsen tudni, hogy 1886. óta mai napig ez a vizsga nem lett életre keltve, és sajnálatos, hogy egészen hosszú idő múlva ismételten kell ezzel a kérdéssel a törvényhozásban foglalkozni. En már nem egyszer, a bizottságban is, de itt a plénumban is kifejtettem azt a nézetemet, hogy egyszer ezzel a kérdéssel alaposan kell foglalkoznunk és alapos megvitatás után olyan elhatározásra kell jutnunk, amely ezt a kérdést: a közigazgatási tisztviselők kvalifikációnális kérdését végelegesen rendezi. Megemlítettem volt, hogy én a közigazgatás nívójának emelését csak úgy látom biztosítva, ha a közigazgatási tisztviselőknek nemcsak elméleti, de gyakorlati kiképzése is magasabb színvonalat ér el, ezt pedig nem tudjuk másképpen felfokozni, mint csak úgy, ha úgy az elméleti, mint pedig a gyakorlati képesítést emeljük. En parallelába állítottam a közigazgatási tisztviselőt a bíróságnak igen tisztelt tagjaival. (Hegymegi Kiss Pál: Most több is lesz! Most nehezebb!) -^Ugyanannyi! — és abból az elvből indultam ki, hogy a közigazgatási tisztviselő kvalifikációját, etikai és erkölcsi bázisát, és függetlenségét legalább olyan magasra kell emelni, mint ahol az a bíróság tagjainál van, mert csak akkor lesz lehetséges a közigazgatási tisztviselők anyagi szituációját is oly mértékben emelni és rendezni, mint ahogyan az a bíróságnál van. Talán vannak látszólagos nehézségek abban, hogy politikai hatóságot képviselnek. Azt hiszem, az idők folyamán inkább a politikának kell ezen a téren háttérbe szorulni és a közigazgatásnak előtérbe jönni. Az elmúlt időkben azt tau asztaltuk, hogy ez megfordítva volt és lényegében az volt a hiba, — nyíltan beismerem és kijelentem \— hogy a túlsúly, sajnos, politikai térre terelődött, maga a közigazgatás pedig, elhány agoltatott. (Madarász Elemér: Ugy van!) Ezt a mai időszakot, ezeket a súlyos és nehéz időket kell ennek a munkának betetőzésére is felhasználnunk, hogy igenis nyugodtabb politikai, belpolitikai viszonyok mellett igyekezzünk egy jó közigazgatást megteremteni. Semmi ülésé 1929 április 25-én. csütörtökön. 385 mást nem kívánok én az ilyen magasan kvalifikált gyakorlati képesítéssel elérni, mint ezt a célt; ennek a szolgálatába, jó közigazgatás szolgálatába kívánom én a magasfokú gyakorlati képesítést is beállítani. A bíróságnál a doktorátus elvégzése után ügyvédi vizsga előtt van kötelezővé téve három évi gyakorlat. Ezt a gyakorlatot kívánom én is a közigazgatásnál a doktorátus után életbeléptetni. Ez súlyos és nehéz dolog, megengedem, de ha mindig lealkuszunk a jóból valamit, akkor újból azt a politikát fogjuk ezen a téren követni, amelyet a közigazgatás jóságának felfokozása tekintetében hatvan éven át követtek. En ezt a példát követni nem akarom és kérem is t. képviselőtársaimat és a t. Házat, méltóztassanak egyszer ebben a kérdésben radikálisan eljárni és megadni a lehetőséget arra, hogy a közigazgatás tisztviselői kara elérje az idők folyamán azt a magas nívót, amely első alapfeltétele egy jó közigazgatásnak. Ezt kívánom én ezzel a résszel szolgálni, hogy igenis háromévi közigazgatási gyakorlatot kivánjunk meg. Ennek beosztását az előadó úr módosításával kérem elfogadni, mert nagy súlyt fektetek arra, hogy a közigazgatás legfontosabb részében, a községi közigazgatásban a gyakornok egy teljes évet tartozzék eltölteni, egy félévet a járási főszolgabírónál, egy félévet pedig az alispáni hivatalnál. Most marad még egy év. Ez az év szolgálhat az illető kívánságának megfelelő kielégítésére, hiszen befolyást akarok az egyéniségnek is biztosítani. Itt jut azután előtérbe az a kérdés, amelyet Jánossy Gábor igen t. képviselőtársam vetett fel, hogy tudniillik egy félév az árvaszéknél is eltöltessék. Kötelezőleg nem akarnám ezt elrendelni^ mert nem mindenki érez magában hivatottságot arra, hogy árvaszéki ügyekkel foglalkozzék, de annak, aki erre hivatást érez magában, saját kérésére feltétlenül meg kell adni azt a lehetőséget, hogy egy félévet, vagy akár egy egész évet az árvaszéknél tölthessen el. De megkötöttséget nem helyeselnék, hiszen akik ennek a szolgálatnak^ a teljesítésére magukban nem éreznek hivatást, ez saját ambíciójuk rovására menne, mert olyan hatáskörben volnának kötelesek dolgozni, amelyben egyáltalában nem szándékoznak életük és munkálkodásuk folyamán megmaradni. Ugyancsak hozzájárulok F. Szabó Géza t. képviselőtársam módosító indítványához, amely az átmeneti idő tekintetében célszerű könnyítést kíván behozni, hogy tudniillik a gyakorlati közigazgatási vizsga letételére megkívánt három, évi szolgálatba be kell számítani azt a szolgálati időt, amelyet az illető közigazgatási alkalmazott a közigazgatási szolgálat bármelyik ágának fogalmazási szakában eltöltött. Azt hiszem, hogy ezekben az. összes felvilágosításokat megadtam és éppen azért kérem, méltóztassék az eredeti szöveget az előadó úr és F. Szabó Géza t. képviselőtársam módosító indítványaival együtt elfogadni. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a szavazás. Az 1. és 2. bekezdés meg nem támadtatván, azokat elfogadottaknak jelentem ki. A harmadik bekezdést két részben bocsátom szavazás alá. Az első szavazás az első mondat eredeti szövegére vonatkozik, amelyet szembeállítok Hegymegi Kiss Pál képviselő úr indítványával, aki három év helyett két évet indítványozott. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az eredeti szöveget elfogadni, Hegymegi Kiss Pál képviselő úr indítványával szemben, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az eredeti szö54*