Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

Az országgyűlés képviselőházának 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. 375 ennek alapján az állampolgárságot elismerik, a választ nem vehetem tudomásul. Elnök : A miniszter úr újból válaszolni kivan. Walko Lajos külügyminiszter : T. Ház ! Azt hiszem, törvényekben és rendeletekben van sza­bályozva az, hogy milyen előfeltétetek fennforgása mellett állíthat ki a belügyminisztérium vagy más hatóság állampolgársági bizonyítványt és így természetesen ezekhez a szabályokhoz kell igazodni. A követségnek van lehetősége vala­melyes igazoló-iratok kiállítására, de ez nem elegendő a német hatóságok szempontjából, miután a német hatóságok rendes állampolgársági bizo­nyítványt igényelnek az útlevelek helyett­Azt hiszem egyébként, hogy az az információ, amelyet t. képviselőtársam az érdekeltek részéről kapott, nem lesz helytálló és én sejtem, hogy itt hol van a kérdés összezavarása. (Zaj. — Elnök csenget.) Régebben ugyanis hallottam, hogy voltak egyes esetek, amikor toloncügyekben a magyar hatóságok részéről, tehát a magyar belügyminisz­térium és egyéb magyar hatóságok részéről igé­nyeltetett az, hogy a Németországból kitoloncolt egyénekre vonatkozólag az útlevéltől eltekintve még más okmányok is mutattassanak fel, amelyek az állampolgárságot igazolják, de ezek mindig olyan esetben történtek, amikor az útlevél kiállí­tása még arra az időre esett, amikor az optálási határidő nem járt le, tehát 1922. évi július 26-át megelőző időre. En most azt sejtem abból, amit a képviselő­társam nekem mondott, hogy ha a német ható­ságok részéről valamilyen olyan megjegyzés tétetett, hogy magyar részről nem elégedtek meg az útlevéllel, vagy magyar részről súlyt helyeztek más okmányokra, akkor ez nyilván ­valólag arra vonatkozik, hogy a tolonc-ügyek­ben a régmúlt időkben voltak bizonyos esetek, amelyekből kifolyólag tudom, felmerültek^ a toloncátvétel alkalmával bizonyos differenciák. Ekkor csakugyan felmerült az a terv. hogy Németországgal a tolonckérdésre vonatkozólag ugyanolyan egyezményt csináljunk, mint a milyen Ausztriával ezidőszerint is érvényben van, ennek a tárgyalására azonban mindezideig nem került sor. Még csak egy megjegyzést szeretnék tenni. A t. képviselőtársam méltóztatott említeni a berlini követséggel kapcsolatosan, hogy vala­milyen fél-névjegyet tartottak ott elegendőnek az igazolásra. Ha nem tévedek, annak idején valamilyen hamisítási üggyel kapcsolatosan (Györki Imre: Nem téved a miniszter úr! Derültség a szélsőbalodalon.) voltak ilyen ter­mészetű hírek az újságokban, de az, hogy az új­ságokban ilyen hírek voltak, egyáltalában nem jelenti, hogy ezek a hírek a valóságnak megfe­leltek volna, amennyiben ezek a hírek a való­ságnak egyáltalán nem feleltek meg. A magam részéről tisztelettel kérem vála­szom szíves tudomásulvételét. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a külügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani! (Megtörténik) Többség! A Ház a választ tudomásul vette. Következik Frühwirth Mátyás képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az inter­pelláció szövegét felolvasni. Fitz Artúr jegvző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz: 1. Kérdezem a miniszter úrtól, hogy az ipar­testületek megszavaztatása befejeződött-e már? 2. Hajlandó-e a miniszter úr az ipartestü­letek megszavaztatásáról szóló hivatalos ada­tokat közreadni? Budapest, 1929. április 22. Mély tisztelettel Frühwirth Mátyás s. k. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Frühwirth Mátyás: Mélyen t. Képviselő­ház! Most hat hete folyt le egy szokatlan szava­zás, amikor ugyanis a kereskedelemügyi mi­niszter úr megkérdezte Magyarország iparossá­gától, vájjon kell-e neki kézműveskamara, haj­landó-e vállalni az «ezzel járó költségeket és en­nek a központi szervnek mi legyen a neve. Ez a három kérdés volt, amelyre a magyar iparos­ságnak a maga alkotmányos szervei útján vá­laszolnia kellett. Megkérdezték a jelenlegi régi elavult ipartestületi közgyűléseket és elfogad­ták válasznak azt, amit ezek a közgyűlések vá­laszul adtak. Erre a három kérdésre csaknem valamennyi ipartestület válaszolt és tudomá­som szerint óriási többségben döntött a mel­lett, hogy a kézműveskamara szükséges, az ez­zel járó költségeket hajlandó vállalni és ennek a képviseleti szervnek kézműveskamara legyen a neve. A kézműveskamarát nemcsak Magyar­ország iparossága kívánta, hanem Magyar­ország miniszterelnöke is, aki az egységes párt értekezletén jelentette be, hogy szüksé­gesnek tartja, a munkaprogrammba felveszi és meg is fogja valósítani. A kereskedelem­ügyi miniszter úr itt a Házban is nem egy­szer, többször kijelentette, sőt a múlt év tava­szán azt mondotta, hogy őszkor okvetlenül hozza a kézműveskamaráról szóló javaslatot. Ezt a miniszter úr többször megismételte és amikor már hivatalos kormánynyilatkozat volt, amikor már az egész ország iparossága e mellett nyilatkozott meg a maga szabad szervezetei révén, akkor azért, hogy meg­nyugtassa a miniszter úr saját magát, még egyszer megkérdezte az iparosságot az ő hiva­talos alkotmányos szerveik útján. Ez a sza­vazás megtörtént. Meg vagyok róla győződve, hogy az iparosság a kézműveskamara ellen szavazott volna, három napon belül már az egélsz ország tudta volna, hogy az iparosság a kézműveskamarát elvetette, mint ahogy egyes érdekeltségek, annak ellenére, hogy ők is tudták, hogy a magyar iparosság óriási többsége a kézműveskamara mellett szava­zott, ^mégis hamis hírrel látták el a sajtót, . a közvéleményt megbolondították, félrevezették és képesek voltak egyszerűen hazudni az egész ország nyilvánossága előtt. Gondolom, hogy a miniszter úr válaszában, amelyet írásban kapok meg, meg fogja állapítani, hogy azok a hírek, amelyeket akkoriban a lapok útján ter­jesztettek egyes érdekeltségek, a tényeknek egy­szerűen nem felelnek meg. Furcsa dolog, hogy 360 szavazatot két hónap alatt kelljen össze­számlálni. Amikor legutóbb néhány héttel ezelőtt az olasz választás lefolyt, amely vasárnap reggel kezdődött és éjjel befejeződött, mi a hétfő reg­geli kávé mellett már olvastuk, hogy mi történt Olaszországban, hogy ott nyolcmillió szavazat esett Mussolini listáira. Ma pedig úgy állunk, hogy hat hete múlt el annak, hogy 360 ipartestü­let beküldötte a kereskedelmi minisztériumba ezeket a hivatalos írásokat és még ma sem tud­juk, hogy összeszámlálták-e, ma sem tudjuk, mi az oka annak, hogy olyan nehezen megy az ösz­szeszámlálás és hogy nem adtak hivatalos ada­tokat ki a nagy nyilvánosság számára. Érthetet­len dolog ez, amikor egy osztály törekszik arra, amikor saját maga kívánja az áldozatot meg-

Next

/
Thumbnails
Contents