Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

Az országgyűlés képviselőházának 2& mint ahogy be is bizonyosodott : el is veszítette ez a három munkás a kenyerét. (Zaj.) Ez a három munkás kénytelen voit a hatósághoz menni és megtenni azt, amit a főszolgabíró úr elmulasztott, ami pedig hivatalos kötelessége lett volna ugyan­akkor, amikor a sztrájk kitört. Hogy izgatott hangulat volt és a többi, ezek olyan szólamok, amelyeket minden alkalommal hallunk.(Scitovszky Béla belügyminiszter: Igazságok ezek, nem szó­lamok.) Tény az, hogy a csendőrök sorrajárták a munkásokat, házról-házra jártak, zaklatták őket, soronkívül szükségesnek tartották egyik-másik munkásnál a házkutatást megtartani és a leg­nagyobb készséggel állottak a vállalat rendelke­zésére. (Scitovszky Béla belügyminiszter ; A mun­kások megéljenezték a csendőröket !) Nem tudom, hogy a miniszter úr honnan kapta információit 1 (Scitovszky Béla belügyminiszter : Jobb helyről, mint ön !) Én közvetlenül a munkásoktól kaptam az információkat és nem a csendőrségtől. Tudom, hogy ott történtek egyéb dolgok, amelyekről most nem akarok külön beszélni és csak sajnálattal állapítom meg, hogy végered­ményben három munkás veszíti el a kenyerét egy ilyen ügyből kifolyólag, amelyben nekik tel­jesen igazuk van és amelyre vonatkozólag a ma­gyar miniszter úr kijelenti, hogy neki nincs módjában őket megvédeni. Szeretném tudni, hogy ha ez másutt történt volna, ha pl. egy magyar vállalat Németországban telepedik le és ott egy magyar munkavezető csinál ilyesmit, hogy akkor a német belügy­miniszter is felállana-e és azt mondaná-e, hogy nincs módjában megvédeni azt a három német munkást, akik a feljelentést megtették ? Meg vagyok győződve arról, hogy minden külföldi államban találnának módot arra, hogy ezeket a munkásokat, akiknek teljesen igazuk van, a hatóság és a miniszter megvédje és kényszeríteni tudja a textilkartellt, ezt a fosztogatót, amely az országot tönkreteszi, a helyes eljárás köve­tésére. El tudom képzelni azt is, hogy a keres­kedelemügyi miniszter kijelentené, hogy leszál­lítja a vámtételeket a felére, ha nem csinálja meg a dolgot. Látom pl. az angol állampolgároknál, hogy Anglia hadihajót küld állampolgárainak védelmére. Itt azonban a munkások védelmét nem tartják szükségesnek, amit én nagy szomorú­sággal hallok a miniszter úr részéről s épen ezért a választ nem vehetem tudomásul. Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igeu, vagy nem 1 ? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség., A Ház a választ tudo­másul vette. Következik Peyer Károly képviselő úr máso­dik interpellációja a külügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellá­ció szövegét felolvasni. Fitz Artúr jegyző (olvassa) : «Interpelláció a külügyminiszter úrhoz. Van-e tudomása a külügy­miniszter úrnak arról, hogy évek óta Berlinben élő és szabályszerű útlevéllel oda kiutazott magyar munkásoktól a német hatóságok állampolgársági bizonyítványt kérnek ? Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a német hatóságok ezen állampolgársági igazolvány felmutatását kifejezetten a magyar követség kérelmére rendelték el? Hajlandó-e a miniszter úr intézkedni, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok zaklatása megszűnjék.» Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó ! Peyer Károly : T. Ház ! Ez az ügy már a 2. ülése 1929 április 24-én, szerdán. 373 pénzügyi bizottságban is szóbakerült a külügyi tárca költségvetésének tárgyalásával kapcsolato­san, én azonban mégis szükségesnek tartom, hogy itt is szóvátegyem azért, mert ez az intéz­kedés sok száz külföldön élő magyar állampolgárt, köztük magyar munkásokat érint. A gazdasági válság folytán éveken keresztül sok száz munkás vándorolt ki Magyarországról és különböző álla­mokban telepedett le. Ezeknek a munkásoknak egy nagy része Franciaországban dolgozik, az el­pusztult területek helyreállításán, részben pedig az ottani bányatelepeken, egy nagy része Belgium­ban telepedett le. kisebb része alkalmat és módot talált még a korlátozások előtt, hogy Németország­ban telepedjék le és azóta ott állandó exisztenciát teremtett magának. A német hatóságok a legnagyobb előzékeny­séggel ezeknek az ott élő munkásoknak állandó tartózkodási engedélyt adtak, míg ' most újabban ezt a tartózkodási engedélyt visszavonták, illető­leg felszólították őket, hogy magyar állampolgár­ságukat igazolják. Nem fogadják el igazolásnak azt, hogy az illetők magyar útlevéllel távoztak az országból, amely mégis csak okmány és el kellene fogadni, mert nem hiszem, hogy idegen állam­polgároknak adnának magyar útlevelet. Nem fogadják el a magyar útlevelet és azt követelik tőlük, hogy magyar állampolgárságukat igazoló okmányokat mutassanak be. Ezzel kapcsolatosan csak rá kívánok mutatni ismét arra a körülményre, hogy Magyarországon az optálás idején sem a hatóságok részéről, sem pedig társadalmi úton nem fejtettek ki olyan propagandát, amely az érdekelteket arra figyel­meztette volna, hogyha elfelejtenek optálni, akkor elvesztik állampolgárságukat. (Györki Imre: Sőt, téves magyarázatot adtak a hatóságok!) Teljesen megelégedtek a hatóságok azzal, hogy — már ott, ahol — egy plakáton hívták fel a lakosság figyel­mét erre a kérdésre, de sem a sajtóban, sem pedig társadalmi úton nem fejtettek ki olyan nagysza­bású akciót, amely a magyarok nagy tömegét arra késztette volna, hogy magyar állampolgár­ságukat tartsák fenn. Ennek következtében a Magyarországon született, azóta itt élő és magu­kat állandóan magyar állampolgároknak tudó emberek egyszerre annak tudatára ébredtek, hogy ők tulajdonképpen nem magyar állampolgárok, hanem románok, szerbek vagy csehek és olyan­helyről kívánnák megállapítani az ő állampolgár­ságukat, ahonnan ők ezt igazolni egyáltalában nem tudnák. Én a múlt évi költségvetés tárgyalása alkal­mával már felhívtam a belügyminiszter úr ügyei­mét erre a tarthatatlan állapotra. Ezrével vannak Magyarországon munkások és nemcsak munká­sok, hanem ittlakó egyéb foglalkozású egyének is, akik, ha felszólítanák őket, hogy igazolják magyar állampolgárságukat, nagyon nehezen tudnák azt igazolni. Nemcsak munkások, hanem még a középosztályhoz tartozók is, mert mindenki abban a tudatban él, hogy minek igazolnia azt, hiszen harminc éve itt vaja, és nagyrészük nincs tisztában azzal, hogy neki az állampolgárság megszerzéséhez milyen egyéb különös kellékek kellenek. Tessék elgondolni, hogy ha az, aki Magyar­országon él, ilyen nehéz viszonyok közé kerülne, amennyiben állampolgárságát meg kellene állapí­tani, mennyivel nehezebb ez annál, aki külföldön él évek óta és akinek magyar állampolgárságát igazoló okmányait, útlevelét és egyéb okmányait a hatóságok mindig elfogadták, míg most egy­szerre a berlini Polizei-Praesident felszólítást intézett mindazokhoz, akik Berlinben laknak, hogy Staatsangehörigkeits-Zeignisst — zárójelben odaírja rossz magyarsággal: állampolgársági 52*

Next

/
Thumbnails
Contents