Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-274

28 Az országgyűlés képviselőházának kell fenntartani. Furcsa és rossz meghatározás. Furcsa és rossz meghatározás, hogy a nemzeti szempontot csak kiváltságok alapján akarják fenntartani, holott a nemzeti szempontnak semmi köze a virilizmushoz. Összefüggés a nemzeti állam és a virilizmus között nincsen, mert ez tulajdonképpen nem nemzeti szempont, hanem osztályszempont, a vagyonnak az elő­joga; ez volt eddig is és ezt fenn akarják tar­tani ezután is. Már pedig ha ennél a kérdésnél megállunk, akkor igen furcsán fog festeni ez a nemzeti szempont. Mert ez a nemzeti szempont, amelyet hangoztatnak a virilizmus mellett, nem a nemzeti szempontot, hanem azt a kiváltságot takarja és tartja fenn, amely a vagyon szá­mára itt megvolt, azt az előjogot, amelyet élvez­tek azok, akik különböző körülmények között vagyont szereztek, tehát kizárja a jogegyenlő­séget, kizárja a gyakorlatban az érvényesülés­nek lehetőségét s tisztán és kizárólag a vagyont teszi meg olyan rendszernek, a vagyont fogadja el a jog olyan mértékének, amely előnyöket, kiváltságokat élvez és amelynek kezébe leteszi az egész önkormányzatot, kezébe adja a köz­igazgatást. Hogy hogyan fest ez a gyakorlatban, t. Képviselőház, az a legérdekesebb. Mert hiszen ha megnézzük például Pest megyét, ahol 378.505 választó az általános választás alapján ugyan­annyit választ a törvényhatóságba, mint 540 gazdag ember, itt tűnik ki azután a nemzeti szempont, hogy 540 embernek ugyanannyi jogot ad ez a törvényjavaslat, mint 378.505-nek. Tehát 378.000 ember joga, közjoga egyenlő 540 gazdag ember jogával. Bocsánatot lœrek, ha ez nemzeti szempont, akkor önök hasítják ketté a nemze­tet, mert ez kettéhasítja a nemzetet, mert az fe­jeződik ki gyakorlatilag ebben, hogy 540 ember­nek annyi a joga, a befolyása az önkormány­zatban, mint 378.000 embernek. Ha tehát önök arról beszélnek, hogy a nemzet meghasonlott, ha önök arról beszélnek, hogy a nemzetnek nem mindenki egyetemes része, akkor azt kell mon­danom, hogy evvel a törvénytervezettel önök hasítják ketté a nemzetet és felülről csinálják, felülről hozzák azokat a rendelkezéseket, ame­lyek ezt a kettéválást megteremtik, létrehozzák, és innen a Képviselőházból hangzik el állan­dóan a nép felé a kiáltás, hogy: Te nem vagy a nemzet tagja, téged nem ismerünk el egyenjogú tagnak. Mert hiszen 540 emberrel 378.000 más kö­zönséges vagyontalan ember ér fel. Mi más ez, mint az osztályuralomnak, annak a régi kiala­kult osztályuralomhak beletakarása a nemzeti gondolatba és ezzel kompromittálása a nemzeti gondolatnak, a nemzeti szempontoknak, azok­nak a nagy szempontoknak, amelyeket önöknek ellenkezőleg kellene képviselniök és nem ilyen törvényekkel és rendelkezésekkel idejönniök és azokat statuálniuk, hogy nyilvánvalóan kitűn­jék, hogy a kiváltság megvan, azt fenn kell tartani, mert az nemzeti érdek, ellenben a töb­bieket, az általánosságot ebből ki kell zárni, azt másodrendűvé kell tenni. Ma nem arra volna szükség, hogy ezt a ki­váltságot fenntartsák, nem ezt kívánnák meg az általános viszonyok. Háború volt, forradal­mak voltak, az ország meg van csonkítva, és itt állunk lerongyolódott gazdasági viszonyok kö­zött, itt van a nagy szociális nyomorúság, amely megvan, amely élni fog, amelyet nem lehet ilyen rendelkezésekkel kiküszöbölni. Hiszen itt az önkormányzatnak, a megyei és vidéki törvény­hatóságoknak olyan konstrukciót, olyan szerke­zetet csinálnak, amely elzárkózik az élettől, s amely nem szolgál mást, mint azt az egyetlen­egy célt, hogy a nép vágyai, kívánságai ki le­274. ülése 1929 április 10-én, szerdán. gyének zárva ebből az önkormányzatból, hogy a nép vágyai, kívánságai ne tudjanak érvé­nyesülni. Mert ha végignézünk ennek a szakasznak többi részein és ha megállapítjuk azt, hogy itt vannak a legtöbb adót fizetők, tehát a virilis­ták, az összes választók, a szakszerűség képvise­lete, ezen a címen a vallásfelekezetek képvise­lete, az érdekképviselet, az örökös tagok, a hi­vatalból való tagok, akkor azt látjuk, hogy az egész szerkezet azt a célt szolgálja, hogy az ál­talános választások alapján választott bizott­sági tagoknak még azt a csekélyke befolyását is ellensúlyozza, mert az egész konstrukció úgy van felépítve, hogy a szakszerűség képviselete, a vallásfélekezetek képviselete, az érdekképvi­selet, az örökös tagok és a hivatalból való tagok, ezek mind egy és ugyanazon társadalmi osz­tályhoz, társadalmi réteghez tartoznak, tehát egy és ugyanazon osztályszempontokat képvi­selnek, egy és ugyanazon osztályideológiában nőttek fel. Természetes tehát,'hogy mindez az osztályuralomnak olyan rideg megmerevítését jelenti, amely nem volt meg eddig a törvényben, — ez tehát visszamenést jelent nem haladást — nem volt meg, mert eddig volt virilizmus és ál­talános választás, de nem volt szakszerűségi képviselet és érdekképviselet, a bürokrácia nem volt tehát annyira bekapcsolva az önkormány­zat életébe, mint amennyire be lesz kapcsolva ennek a rendelkezésnek álapján. Azt mondották, azt mondotta a miniszter úr és az előadó úr is, hogy fékről kell gondoskodni. Nagyon furcsa az a fék, amely hátrafelé forog, amely megköti a szekeret, amely csak azt a célt szolgálja, hogy a szekér egyáltalán ne me­hessen. Mert ez olyan fék, hogy a most meglevő közigazgatási, önkormányzati : összetételt rnég szűkebbé, még konzervatívabbá, még egyolda­lúbbá teszi. Tehát ez a nehezen mozgó gépezet, amely eddig is nehezen mozgó gépezet volt és amely eddig is távol állt az élettől, ezután még inkább távolabb fog állani attól. Azt hiszik az urak, hogy ezzel megakasztják a fejlődést? Azt hiszik az urak, hogy azért nem lesznek ebben a társa­dalmi organizmusban különböző vágyak, kíván­ságok? Azt hiszik az urak, hogy megszűnik az osztályellentét? Nem! Amíg itt felülről csinál­ják mesterségesen az osztály uralmat, addig az meglesz, s amíg a tőke és a munka meglesz, amíg lesznek garasos napszámok és lesznek tíz­ezer holdak, s amíg lesz nagy gyár és lesz gara­sokért dolgozó munkás, addig mindig meglesz az osztályellentét, és ez nem szűnik meg azzal, hogy önök ilyen törvényszakaszt konstruálnak, s nem engedik be ezeket a vágyakat és kíván­ságokat. Azt mondják az urak. hogy mi prédikáljuk az osztályharcot. Ennél kifejezettebb, élesebb, pregnánsabb meghatározását, törvénybeiktatá­sát az osztályharcnak, mint itt van, el sem lehet képzelni, mert ez tisztán és kizárólag ezt a célt szolgálja, és a bántó ebben az, hogy a nemzeti gondolattal takarják le és mázolják be ezt az erőszakos osztályuralmi rendszert, amelyet ez a törvényjavaslat statuál, holott önöknek kel­lene tiltakozniuk ez ellen és önöknek kellene a . régi előjogokat lerombolni azért, hogy itt a jogegyenlőség érvényesüljön. Ellenben nem ez történik uraim, hanem az ellenkezője történik, mert itt, amint már bizonyítottam is, vissza­menés van, itt az előjogok jobban körül vannak bástyázva, mint ahogy körül voltak a régi tör­vényben bástyázva. Itt a virilizmus tetézve van a szakszerűséggel, tetézve van az örökös tag­sággal, tetézve van az érdekképviseletekkel, itt

Next

/
Thumbnails
Contents