Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-281

302 Az országgyűlés képviselőházának szerint ablban az esetben, ha házszabály sértést követ el valamelyik képviselő, ami egyértelmű a közigazgatási javaslatban a széksértéssel, legalább is ugyanolyan fogalom alá esik, ak­kor az elnöknek megvan az a joga, hogy a mentelmi bizottság elé utasíthassa és a men­telmi bizottság állapíthatja meg azt a bünte­tési tételt, — mert ennek kell nevezni — amely­lyel a házszabálysértést elkövető képviselőt sújtani kívánja, addig e rendelkezés szerint egyszerűen kiszolgáltatja a törvényihatósági bizottsági tagot az elnök önkényke dés ének magának, majd pedig az elnök Önkénykedésén keresztül a közgyűlésnek és pedig a nélkül, hogy hozzászólhasson ebiben a kérdésben, váj­jon széksértést elkövetettne, igen vagy sem. Akkor, hogyha az önkormányzat kebeléből ke­rülne ki a közgyűlés elnöke 1 , talán még meg lehetne nyugodni ebben a kérdésben, de akkor, ha — mint a jelen esetben is — a törvény kon­strukciójának megfelelően a törvényhatósági közgyűlés elnöke a kormánynak bizalmasa, a főispán, vagy pedig Budapesten a főpolgár­mester, ezt a rendelkezést megnyugvással el­fogadni egyáltalán nem lehet. De nem lehet azért sem, mert ez a rendelkezés, amelyről itt szó van, egyáltalán nem tartalmaz intézke­dést és nem köti^ meg a közgyűlésnek, illetve a közgyűlés hozzászólás nélkül dönt, tulaj don­ben, hogy vájjon, ha valaki a széksértést el­követte és az elnök felhívására a főügyész megállapította, hogy az tényleg elkövettetett, a közgyűlés hozzászólás nélkül dönt. tulajdon­képpen hány közgyűlési tagnak kell jelen lenni ahhoz, hogy a széksértés valóban meg­állapítható legyen. Előfordulhat az az eset, amire a gyakorlati élet egészen bizonyosan útmutatást fog adni, hogy a jövőben alig né­hány tagja a többségi pártnak lesz jelen, s hozza m&g azt a határozatot, hogy széksértés történt, amely széksértésnek azok a konzek­venciái vannak, amelyeket a 30. § magában foglal. A legelemibb követelmény tehát az lenne, hogyha már a miniszter úr nem járul hozzá ahhoz az indítványhoz, amelyet Farkas István ós társai köztük jómagam is előterjesztettünk, hogy az egész szakasz, mint teljesen szükségte­len, töröltessék, legalább járuljon hozzá ahhoz a módosításhoz, amelyet Gál Jenő t. képviselő­társam terjesztett elő, amely szerint a felelős­ségre vonásnak csak akkor van helye, ha ezt titkos szavazással, minősített többséggel a tör­vényhatósági bizottság elhatározza. Ha ilyen megnyugtató rendelkezéseket tartalmazna a törvényjavaslat és ehhez a miniszter úr hozzá­járulna, akkor a rend fenntartása céljából, ab­ból az elgondolásból kifolyólag, amely talán a miniszter urat vezette, hogy tudniillik bizto­sítani kell a tanácskozás rendjét a törvényha­tósági bizottságokban a zavaró' elemektől, ta­lán ezt •megnyugvással lehetne elfogadni, mert azt a célt, amelyet a miniszter úr maga elé tű­zött és amelyet szükségesnek tart megvalósí­tani, Gál Jenő t, képviselőtársam indítványá­nak elfogadásával száz százalékig biztosíthatja, és nem kell ilyen drákói és igazságtalan esz­közökhöz nyúlni, mint amilyeneket a törvény­javaslatnak ez a szakasza akar megállapítani. A szakasz a széksértóst 500 pengőig terjedhető pénzbírsággal kívánja sújtani. Ha az egyes törvényhatósági bizottságokban kizárólag csak virilis jogon ülnének benn a bizottsági tagok, akkor talán meg lelhetne állapítani ezt a pénz­összeget, mint olyant, amelyet el lehet fo­gadni. De mikor azt kell látnunk törvényjavas­lat konstrukciója alapján, hogyha bár nehezen 281. ütése 1929 április 23-án, kedden. Is, de mégis lehetővé válik, hogy akadályokkal megküzdve olyanok kerüljenek be a vármegyei törvényhatóságokba, mint bizottsági tagok, akik nem rendelkeznek vagyonnal, akiknek csak tudásuk, szakértelmük, a közélet iránti érdeklődésük ad jogcímet arra, hogy a köz­gyűlésben helyet foglaljanak, akik tehát nem a vagyon alapján vesznek részt a közület ügyei­nek intézésében, ezekre a bizottsági tagokra nézve ez az 500 pengő, oly teher, hogy annak le nem fizetése a mandátumtól való megfosz­tással is együttjár. Ezt különösen azért hang­súlyozom és azért kiérem a^ belügyminiszter urat, hogy ezt az összeget mérsékelje, vagy az idevonatkozó rendelkezést módosítsa, mert hi­szen éppen ez a Képviselőház tárgyalta le az úgynevezett második büntető novellát, amely a királyi büntetőbíróságoknál történő eljárá­soknál is lehetővé teszi azt, hogy a bíróság ál­tal kiszabott pénzbüntetést a vádlott meg tudja fizetni részletekben úgy, ahogyan az ő kereseti vagy vagyoni visizonyainak megfelel, amint a büntető novella mondj nélkül, hogy ez va­gyoni romlását idézné elő, vagy a keresetétől teljesen megfosztaná. Amikor tehát a büntetőtörvény alapán tör­ténő eljárásnál és bírósági határozatnál meg van adva ez a lehetőség, teljesen érthetetlen, hogy miért kívánja ilyen drákói szigorral súj­tani a miniszter úr azokat, akik a vita hevében, tisztán jóhiszeműleg, tisztán talán Önzetlenül védve valamely érdeket, esetleg elragadtatják magukat és olyan kifejezést használnak, olyan kritikát gyakorolnak, amely kritika — legalább az elnök megállapítása szerint — a széksértés tényálladékát kimeríti. De kifogás tárgyává kell tennem a negyedik bekezdésnek intézkedését is, amely szerint a széksértésben elmarasztalt bizottsági tag tag­sági jogait mindaddig nem gyakorolhatja, amíg a kirótt bírságot le nem fizette s aki a bírságot nyolc nap alatt nem fizette le, elveszti bizottsági tagságát. Semmiféle értelme nincs ennek a megálla­pításnak, mert ez a megállapítás, mint mondot­tam még szigorúbb, mint az úgynevezett máso­dik novellának idevonatkozó rendelkezése. A továbbiakban még szigorúbb intézkedé­seiket tartalmaz ez a szakasz, mert a 8. bekezdés szerint a közgyűlés a kizárás elhatározásával egyidőben a kizárt törvényhatósági bizottsági tagot az igazoló választmány elé utalhatja an­nak megvizsgálása végett, hogy a bizottsági tag magatartása következtében nem válik-e méltat­lanná a bizottsági tagságra. Azt, hogy valaki méltatlanná vált-e és mél­tatlan-e valamely ilyen tiszt betöltésére, nem az igazolóválasztmány dönti el, hanem azt el­döntik maguk a választók akkor, amikor a mandátummal valakit felruháznak és beküldik a ; törvényhatósági bizottságba; e bizalom alak­ján teljesíti valaki ott a törvényhatósági bizott­ságban a maga kötelességét és e kötelesség tel­jesítésére való megbízást megint csak a válasz­tók bizalmának elvesztése vonhatja meg és szün­tetheti meg, vagy pedig büntetőbírói ítélet hatálya alatt lehet valakit attól megfosztani, akkor, amikor a büntetőbíróság valakit poli­tikai jogainak elvesztésére ítél. Olyan jurynek, olyan igazolóválasztmánynak azonban, amely­nek tagjai túlnyomórészt a kormánypárt tagjai közül kerülnek ki és amely igazolóválaszt­mányban a domináló szerep mindenkor a kor­mánytöbbségé vagy a többségi párté, a mandá­tumtól való megfosztást is a kezébe adni a leg­súlyosabb alkotmánysértés, amelyet csak el lehet képzelni, és nem szolgál más célra, mint egyszerűen arra, hogy még azt a kevés kritikai

Next

/
Thumbnails
Contents