Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-281
Az országgyűlés képviselőházának 281. ülése 1929 április 23-án, kedden. 287 gyeztek be és a közgyűlés elnöke, a főispán úr ezt az interpellációt nem tűzte napirendre. (Bródy Ernő: Itt van az összefüggés!) Itt van az összefüggés. Íme ott, ahol a kormány exponense ül az elnöki szákben, ki van téve mindenki annak, hogy egészen egyoldalú módon intéztetnek el fontos és közérdekű kérdéisek. Hogy ez ne történhessék meg, az a célom ezzel a módosítással, hogy a törvényhatóság közgyűlésének elnöke lehessen egy; választott tag, aki — még ha a többség soraiból is kerülne ki — kétségtelenül érzi a mögötte álló autonómia felelősségét, érzi azt, hogy neki pártokon felül kell állnia, nincsen annyira alárendelve a belügyminiszter úrnak és a kormány törekvéseinek, mint a főispán úr, ennélfogva nagyobb megnyugvás a közgyűlés tagjai számára, ha ilyen elnök ül a közgyűlés elnöki székében. Ezeknél az indokoknál fogva tisztelettel kérem, hogy módosításomat elfogadni méltóztassék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Feliratkozva nincsen senki. Elnök: Kíván valaki szólni? (Hegymegi Kiss Pál szólásra jelentkezik.) A szó a képviselő urat illeti. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Ez a kérdés, hogy a főispán legyen a közgyűlés elnöke, igen régen húzódó kérdés; több mint egy századra megy vissza, mert hiszen az 1848 előtti törvényhatóságokban is a leghevesebb harc és vita volt különösen az adminisztrátorok idejében, de a főispánok idejében is a nemzeti gondolat alapján álló nemesség részéről a főispáni elnöklés ellen. Történetekben mindenütt leírva látjuk azt, hogy ezen a helyzeten már abban az időben nagyon szerettek volna segíteni. A 67-es éra után is a közigazgatás reformjának mindig egyik vitatott pontja volt a főispán elnökségének kérdése. Ez természetes is, mert a 67 utáni éra a parlamentáris kormányzati rendszernek ott helyben exponensévé jelölte ki a főispánt. A főispánnak első feladata tehát feltétlenül az, hogy helyben a közigazgatás és az államigazgatás különböző szálait összefogva, mint kormányexponens szerepeljen. Azonkívül kifejlődött az a szerintem helytelen gyakorlat, hogy ez a kormányexponens, ez a főispán egyúttal az uralkodó töblbség pártexponense is lett minden időkben és határozott pártpolitikai tevékenységet folytat, sőt mindannyiunknak köztudatában úgy van benne, hogy ennek a főispánnak első feladata a képviselőválasztások jól elrendezése. Az egész többségipártnak méltóztatik nekem itt igazat adni, mert hiszen, hogy egy megyében, vagy egy törvényhatósági városban kik legyenek a többségipárt részéről képviselők, ennek megválasztásában a főispánnak szava van és ennek a dolognak nyélbeütése körül a főispánnak fontos és súlyos feladatai vannak. En a magam részéről helyeslem azt a gondolatot, hogy a közgyűlésen való elnöklést kivegyük a főispán hatásköréből. Sándor Jánosnak, Tisza István belügyminiszterének reformjában is benne volt ez a gondolat, amikor ők a vármegyei táblabírókra kívánták bízni az elnöklést a törvényhatóság közgyűlésén. De ennek a kérdésnek jelentősége ma sokkal fontosabb is, mert hiszen a,régi autonómia tárgyalási rendjéhez képest a belügyminiszter úr a következő szakaszokban súlyos változtatásokat hoz. A klotűr s mindazok a jó dolgok, amelyeket a parlamenti házszabályokban helyeseknek méltóztatnak ítélni, bizonyos formákbán, néha szigorított, néha enyhített keretek között, bekerülnek a törvényhatósági közgyűlés tárgyalási rendjébe is. Ennélfogva nagyon szeretném, ha ezzel szemben a,z elnöki jogok gyakorlását olyan tényező kezébe adnók, aki a törvényhatóság egyetemének bizalmából az elnöklés teendőit a közigazgatástól függetlenül ellátja. Meg kell állapítanom azt is, hogy a főispán jogköre e törvény értelmében sokkal szélesebb lesz. Nem tagadom, hogy különösen akkor, amikor a centralizációról van szó, amikor úgynevezett bagatell-ügyek felkerülnek a minisztériumokba, én igen helyesnek tartanám, hogy — ha már a főispáni állást fenntartják — az ellenőrzés jó részét a kormány lokálisan a főispán hatáskörébe utalná át, mert ezzel szemben a bürokratikus lassúságnak vennők elejét igen sok tekintetben, már pedig én mégis több súlyt helyezek arra, hogy a főispán ellenőrizzen bizonyos dolgokat, aki ott helyben él, helyben tapasztal, — hacsak ^bizonyos kérdésekben a politika nem szaturálja — s aki az ilyen ügyeket jobban tudja mérlegelni és jobban tudja ellátni, mint például az, aki itt a minisztérium büróiban székel. Ha tehát én az autonómiát a belügyminiszter úr gondolata szempontjából javítani akarom, akkor a főispánnak ellenőrző tevékenységét nagyon szívesen emelem, ezzel szemben a törvényhatósági közgyűlésen való elnöklést és egyéb szereplését azonban egy teljesen pártatlat tényezőre bíznám s ebből a tekintetből helyeslem Pakots Józef képviselőtársam álláspontját, aki ezt az elnököt választatni kivan ja. Ne feledjük el azt sem, hogy az autonómia jogkörének nagy része átmegy a kisgyűlésre s ezenkívül ott van a közigazgatási bizottság is. Mind a két fórumok elnöke a főispán. Ami a törvényhatóság egyetemét képviselő törvényhatósági közgyűlést illeti, amely sok tekintetben ellenőrzi a kisgyűlést s amelyet megillet a kisgyűlés munkájának szóvátétele, — mert ne méltóztassék azt gondolni, hogy a kettőt teljesen el lehet különíteni egymástól, hiszen a törvényhatóság egyeteme ellenőrizni fogja a kisgyűlést — helyes volna, ha itt az elnöklése nem menne át annak hatáskörébe, aki a kisgyűléseknek is és a közigazgatási bizottságnak is elnöke. En ennélfogva igen, de igen sok szempontot és argumentumot tudok felhozni a mellett, hogy a főispán elnöklési jogát szüntessék meg. Mert itt van a debreceni eset, amelyet t. képviselőtársam is említett. Ott abban a kültelki vendéglőben egységespárti értekezlet volt. A főispán úr is beszélt, de tapintatosan beszélt. A másik beszéd már nem volt tapintatos. Feltétlenül dilemma előtt állott a főispán, vájjon megengedje-e annak az interpellációnak letárgyalását, amely azt kívánja, hogy mondja meg a törvényhatóság első tisztviselője, kik azok a bizottsági tagok, akik anyagi hasznot akarnak szerezni. Mert ha a törvényhatóság első tisztviselőjének erről tudomása van, ha ilyeneket hangoztat, akkor neki, akinek feladata a közigazgatás vezetése, fegyelmi kötelessége, hogy ilyen esetekről a közgyűlésnek, felettes hatóságának feltétlenül jelentést tegyen, ha pedig ez elszólás volt, akkor a méltatlanul megvádolt bizottsági tagoknak a megfelelő elégtételt megadja. Természetesen ez nem történt meg a közszabadságok jegyében. Nézetem szerint politizálhat bármilyen tisztviselő, de ha olyat állít, hogy a közigazgatást akár egy törvényhatósági közgyűlési tag, akár egy törvényhatósági tisztviselő anyagi haszon szerzésére használja fel, erről egy tisztviselőnek, ha felhívják % számot kell adnia. Itt a főispán úr eljárása hibás volt, aminek magyarázatát én
