Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-273

Az országgyűlés képviselőházának habilitálni fogja. De egyetlenegy olyan esetet sem láttam, hogy protekció döntött volna egy tisztviselő fegyelmi ügyében, annál inkább, mert én a szigorúság álláspontján álltam és inkább enyhe, mint szigorú ítéleteket láttam. A rendbüntetésre vonatkozólag olyan megjegyzés volt, hogy a rendbüntetésnek olyan bevezetését, amint a törvény kontemplálja, helytelenítik; helytelenítik, hogy egy falusi jegyzőt 10-^15 hatóság is rendbüntetéssel sújtson; azután azt is mondják, hogy ennek a konzekvenciái félszegek lehetnek. A gyakorlatban azonban ez nem veszedelmes; eddig sem volt az. Méltóztassék ezt megpróbálni, eliminálni. Fájdalom eddig is úgy volt, — konkrét számot mondok — hogy például az alispáni hivatalhoz egy esztendőben eddig beérkezett ügyeknek 72%-a személyi ügy volt. Ha tehát megkeresésre alapítjuk ezt az eljárást, megint odazúdítunk egy csomó megkeresést, mert hiszen az volt a kívánság, hogy csak a legközvetlenebb felügyeleti hatóság gyakorolja a bírságolási jogot. A megrendszabályozásnak helye és szüksége van, én tehát ezt a paragrafust veszedelmesnek nem tartom, annál kevésbbé, mert hiszen ezt a mai fennálló állapotok szankcionálják. Méltóztassanak megengedni, hogy most már röviden egypár megfigyelésemről is beszámolhassak, amelyek a vita folyamán szűrődtek le bennem. Az a bizonyos vörösfonál, amely végighúzódott ezen az egész vitán, tulajdonképpen a bizalmatlanság és a gyanakodás volt, tudniillik, bizalmatlanság a kormányhatalom ellen, nem a mai kormány ellen, hanem általában a kormányhatalom ellen. Ügy nézett ki ez a vita, különösen annak egyes részei, mintha az autonómiáknak védelmi harcot kellene folytatniok a kormányzati rendszerrel szemben. Ki ellen védekezünk? A saját kormányunk ellen? Hiszen ennek a védekezésnek, ennek az alapfelfogásnak lehetett jogosultsága a monarchikus kötelékben, amikor a kormányok egészen független politikát nem is űzhettek és teljesen független és igazi parlamentáris élet nem is fejlődhetett ki. En magam is azt hirdetem és vallom is, hogy a parlamentáris szisztéma mellett a kormányhatalomnak ellensúlyra van szüksége, hogy a hatalom megosztassék és hogy a kormányhatalom túl ne^ fejlődjék és különösen, hogy a bürokrácia túl ne nőjjön a parlamenten és a kormányon. Az ellensúlynak ez a keresése azonban nem azt jelenti, hogy saját kormányunkban úgyszólván ellenfelet keressünk és ellenfelet lássunk, aki^ ellen nekünk barrikádokat kell építenünk a városokban, lövészárkokat a vármegyék határain, hanem tárgyilagosan, elméletileg és a gyakorlati szempontok figyelembevételével annak a módnak megkeresésére irányuljon törekvésünk, hogy az autonómia alapelvének fenntartásával hogyan szerezzük meg és teremtsük meg azt az ellensúlyt, amely a mozgó egyensúly állapotát teremti meg, hogy az autonómia egyensúlyban maradjon a haladó élettel és a haladó korral. Meg kell még emlékeznem, oár ez a javaslatnak sem általános, sem részletes vitájához nem tartozik szorosan, azokról a bírálatokról, amelyekben a régi vármegye részesült. Györki igen t. képviselőtársunk azt mondotta, hogy a vármegye sohasem volt alkotmánybiztosíték, szerinte a vármegyék a feudalizmusnak, a reakciónak és a maradiságnak fészkei voltak, családi hitbizományok voltak. Keisinger Ferenc igen t. képviselőtársam is ezt mondotta: dehogy, a vármegye nem volt alkotmánybiztosíték soha, sem előképző iskolája a tehetségeknek, mert hiszen, lám, Széchenyi István nem a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIX. 273. ülése 1929 április 9-én, kedden. 17 vármegyék kebelében nevelkedett, hanem külföldről hozta azt, amit tudott; szerinte az az osztályharc, amely a főnemesség és a köznemesség között teremtődött és dúlt, szülte a vármegye állítólagos nagyjait. Nem védekezem ezek ellen a vádak ellen, hanem utalok Bródy Ernő igen t. képviselőtársamra, aki azt mondotta, hogy a vármegyék múltja iránt kegyelettel viseltetik, mert ez jelentette a gerincet felfelé, az igazságot lefelé, jelentette a nemes liberalizmust, a haladást, jelentette a szépet, nemeset és jót. Utalok Baracs Marcell igen t. képviselőtársamra, aki szintén azt mondotta, hogy mindenki, akinek lelkében él ezer esztendő szenvedésének és dicsőségének leszüremlése, csak kegyeletes szeretettel emlékezhetik meg a vármegyékről és mindenki, aki 1848 nyomán kapta meg a polgárjogot ebben az országban, csak szeretettel és kegyelettel emlékezhetik vissza azokra az elődökre és nagyokra, akik a vármegyék keretéből indították meg a mozgalmakat, a szabadságért adtak a magukéból és lemondtak monopóliumaikról, ahogy Bródy t. képviselőtársam mondotta, hogy a társadalmi szolidaritás megteremtessék. Mindkét t. képviselőtársam ellenzéki, nem áll a javaslat alapján, de tárgvilagos és elismerő a vármegyék múltjával és érdemeivel szemben. Es ha adnak valamit a magamfajta szürke közkatona szavára, fogadhatják azt az egyszerű magyar szót, hogy köszönöm. (Tetszés.) A közigazgatás bírálata is nagyon érdekes szempontok szerint bonyolódott le, hiszen mi magunk bíráltuk a közigazgatást, mert tudtuk azt, hogy a közigazgatásnak nagyon sok hibája van rendszerében, (Ügy van! ügy van! jobbfelől.) ezt azonban lehetőleg a rendszerre hárítottuk, sőt nemcsak lehetőleg, hanem teljesen is, mert hiszen én jól tudom, hogy magának a szisztémának hibái azok, amelyek legjobban kidomborodnak és legjobban érezhetők az életben. Elismerjük azt is, hogy az életet nem a nagy csapások és nem a nagy tragédiák keserítik el, mert hiszen a nagy sebek gyógyulnak, a nagy csapásokat az emberek kiheverik, hanem a mindennapi apró tűszúrások, a mindennapi kényelmetlenségek, amelyek a túladminisztrációból és az ezzel járó apró bosszantásokból származnak. Ezek azok, amelyek a mi közigazgatásunk ellen a kritikát kihívják. (Felkiáltások jobbfelől: Joggal!) Azt hiszem azonban, hogy jogosan tiltakozunk minden olyan vád és gyanúsítás ellen, amely tendenciózus népüldözéssel és hasonlóval vádolja a közigazgatást, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mint a hogy Farkas István igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy az autonómia és a közigazgatás mindig szemben állt a néppel. (Krúdy Ferenc: Kár az időért vele foglalkozni!) Azt mondja azután a bírálat, hogy ez a törvényjavaslat az osztályuralom és osztály gőg jegyében született meg, r osztályuralmat akarunk mi biztosítani és osztályuralmat akar az a régi vármegye, amelynek nemes tradiciói mindig a liberális, emberszerető gondolat felé vezettek. A vármegye volt az, amely abban a korban, amikor Leibeigenschaft volt, amikor még a feudalizmus uralkodott, odaállította a jobbágy mellé hivatalból védőnek a vármegyei fiskust és elsárgult írásokból tudom bizonyítani azt, hogy az a fiskus nagyon komolyan fogta fel a maga hivatását. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mutassanak Európában nekem még példát arra, amit valamikor 1836-ban Pest vármegye tett, amely tilalom ellenére felvette a I honoráciorokat a vármegye tagjai közé, amiért 3