Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-279

222 Az országgyűlés képviselőházának 279. ülése 1929 április 18-án, csütörtökön. elképzelni azt, hogy amikor az összeférhetlen ségi kérdésben és minden irányban küzdünk és harcolunk azért, hogy anyagi vonatkozások közjogi kérdésekkel soha kapcsolatba ne hozassanak, akkor egyszerre a kétötödös arány alapján a vármegyei életnek tekintélyes részét intézményesen plutokratikus gondolatra^ a virilizmus gondolatára helyezik? A mélyen t. miniszterelnök úr és a mélyen t. belügyminiszter úr is a magyar tradícióval hozták ezt kapcsolatba. Én nem tudnám megérteni, hogy miképpen lehet az adófizetést és a magyar nacionalista gondolatot kapcsolatba hozni. (Propper Sándor: Ezt ők sem tudják!) Hiszen a legtöbb adótfizetők képviselete az újabb időkben azokból áll elő, különösen városokban, akik ipari és kereskedelmi foglalkozás révén jutnak kedvező vagyoni helyzetbe. Azt lehet mondani, hogy ezek privilegizáltak. Csak a kereskedelmi vagy gyári foglalkozás az, amely privilégiumot élvezzen a régi tradicionális, mondjuk, nemesi foglalkozásokkal szemben, ha már a tradícióról beszélünk! Akkor ezt az előjogot és ezt az elkülönítést éppen azoknak számára akarja talán a kormány biztosítani, akik újabban jutottak vagyonhoz. Ezt a kardinális tévedést valamiképpen helyre kellene hozni. Mert ha már itt tartunk, akkor legyen szabad a mélyen t. miniszter úr figyelmébe ajánlanom, hogy a nőknek ebből a virilizmusból való kizárása egyáltalában ellenkezik a magyar törvénybeli felfogással (Gr. Apponyi Albert: A tradícióval!) és a tradícióval. Mert méltóztassék csak megnézni a régi törvényeket. A nők fiúsításáról szóló törvényben már benne van annak a magyar jogi felfogásnak a magva, amely e részben az egész világon a legkülönb, amely a fiúsítás gondolatával kapcsolatban kimondja, hogy amikor a nő kiskorú gyermekének vagyonát kezeli, amikor az apa és a szülő akaratából férfiutód hiányában ő lép az ősi vagyon kezelésébe, akkor ő lép azoknak a tradícióknak őrzési jogosultságába is, amelyekre itt annyiszor hivatkozunk, s most ezt az ősi törvényt, ezt az ősi szellemet, ezt az ősi felfogást megtagadja a t. kormány. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Privilégium volt nemes nők részére.) Bocsánatot kérek, privilégium volt nemesek részére, azonban akkor közjogi értelemben a magyar nemzet nem állt másból, mint a nemességből. Abban az időben ne méltóztassék jogokat keresni az úri szék hatalma alatt álló nép javára. Ez nem volt privilégium, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Privilégium volt.) hanem a privilegizált nemzetrésznek volt természetes ősi joga és törvénybe foglalása annak, hogy a nő nemcsak tisztelet és megbecsülés tárgya, hanem jogosítványoknak birtokosa és gyakorlója is lehet s megbecsülése annak a gondolatnak... (Scitovszky Béla belügyminiszter: Soha nem mint nő. Mint özvegy.) Engedelmet kérek, méltóztassék például Mária Terézia korszakára gondolni, erről hogyan beszéltek és milyen történelmi emlékek fűződnek hozzá, hogy a legmagasabb közjogi méltóságot nő töltötte be Magyarországon annyi ideig. Hiszen ha konzekvensek akarnának maradni ehhez a gondolathoz, méltóztassék elhinni, távol áll tőlem, hogy valami frivolitást mondjak, de olyan könnyű volna azt mondani: akkor kezdjék el feljebb és mondják ki például azt, hogy miniszter csak gazdag ember lehet, vagyis, ha a törvényhatóság megalkotásánál a vagyon, mint privilegizált helyzet ad lehetőséget, akkor más fontosabb és nagyobb közjogi funkcióknál is ugyancsak a vagyon kérdésének kellene szerepelnie. (Propper Sándor: Azt ki lehetne mondani, hogy miniszter csak okos ember lehet!) Ennélfogva azt gondolom, hogy azokat a szavakat, amelyeket itt gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam az előbb elmondott, szívlelje meg a t. kormány, mert higyjék meg, ezt a hangot meghallják kinn és felfigyelnek arra, hogy itt Magyarország reprezentatív man-je, aki a külföld előtt is annyiszor szerzett becsülést a magyar névnek, jogtudósi és egyéb tekintetben is, államférfiúi vonatkozásban is, felelőssége tudatában óva int bennünket attól, hogy erre a lejtőre tévedjünk és olyan törvényhatóságot teremtsünk, amelyet nem tudnék másnak nevezni, mint közjogi numerus claususnak, amely telj esen harmonikusan illeszkedik bele abba a közjogi mentalitásba, amelyet a mélyen t. kormánynál annyiszor tapasztalunk, amely ki tudja zárni lelkiismeretfurdalás nélkül a tanulnivágyókat az egyetemről, amely numerus claususokat létesít, amely most le kívánja faragni a törvényhatóságnak a választók szabad akaratából való Összeállítását. Ezt a figyelmeztetést meg kellene hallani idebent, mert jobban meg fogják hallani odakünn, és higyje meg nekem a mélyen t. kormány, egy cseppet sem veszítene ez a törvényhatóság a maga értékéből, ha szabadon választott, politikai integritás, érték szempontjából szabadon kiválasztott egyéniségeket választanának oda. Az én konklúzióm tehát az, hogy elsősorban maradjon el ez a szakasz a maga teljességében. Nincs szükség arra, hogVj yirilis alapon teremtessék meg a törvényhatóság képe. Nincs szükség arra, hogy a mai időkben valaki azon a címen, mert pénze van, közjogi jogosítvánnyal ruháztassék fel. {Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt merném mondani, politikai kiskorúságot jelent ez a törvényhatóság számára, mert honnan vegye az, akinek semmi egyebe nincs, mint pénze, hogy ezen a ennen szerepelhessen abban a listában, amelyből ki kell választani a törvényhatósági bizottsági tagok egy részét. (Kun Béla: Legalább az egész nép válassza ki!) Ha már ilyen kategóriát méltóztatott teremteni, akkor legalább ne azok maguk közül exmittáljanak a törvényhatósági bizottságba tagokat, hanem mindnyájunkat ruházzanak fel azzal a joggal, hogy a legtöbb adót fizetők közül választhassunk, (Kun Béla: Válasszák be a legérdemesebbeket!) nem szabad kizárni egy bírót, hogy ő is választhasson, csak azért, mert ő nem virilista, és nem szabad kizárni egy nagyiparost vagy egy földbirtokost, csak azért, mert nem üti meg ezt a cenzust, hanem legyen meg az a lehetőség, hogy a törvényhatóság választásra jogosultak egyeteme legyen az, amelynek joga van legalább ezt a kiválasztást elvégezni. Ezzel legalább azt a korektíyumot adná meg a mélyen t. kormány a törvényhatóság egyetemének, hogyha már van egy lista, abból a legérdemesebbeket az egész egyetem válassza. Ha a miniszter úr megmarad a mellett, hogy csak a virilis listákban foglaltak exmittálják a törvényhatósági bizottsági tagokat, (Kun Béla: Még hozzá szűk kategóriák szerint!) akkor ezzel az osztály szellemet növeli, ezzel a praerogatívákat növeli, bizonyos cenzus alapján, bizonyos vagyoni mértéket megütő embereknek azt a privilégiumot juttatja, hogy ők maguk közül delegálnak és ez tulajdonképpen nem választás többé, hanem megbeszélés alapján való delegállássá süllyed, degradálódik maga a törvényhatósági választójog. A miniszter úr, aki itt annyiszor hangoztatta, hogy demokratikus érzelmű ember, hogy a jogegyenlőség híve, ne méltóztassék csökönyösen ragaszkodni ilyen elvi megállapításokhoz, mert ezek ártanak a magyar nemzet jogi tekintélyének, a magyar nemzet politikai érett-