Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-279

Az országgyűlés képviselőházának 27 belátni; borzasztó nagy tragédia, egy mellék­hajtása a borzalmas nagy tragédiának és nem kevésbbé borzalmas, mint a főtragédia, hogy egész osztályokat ültetnek így a vádlottak pad­jára. Mert meg vagyok róla győződve, hogyha ez a második forradalom és annak rendszere megmarad, akkor azok az urak, kik abba bele­kapcsolódtak, lettek légyen gyárosok, földbirto­kosok vagy bankigazgatók, most is ott volná­nak, benneülnének és nem lett volna alkalmuk azt a magyarázatot adni és ennek alapján fel­mentést kérni, hogy kényszerűségből kerültek bele; most is elsőrangú forradalmárok lenné­nek és betöltenek továbbra is azt a helyet, ame­lyet akkor betöltöttek. Legyen szabad ebben a tekintetben hivatkoz­nom a francia példára. Mint a történelemből nagyon jól méltóztatnak tudni, 1871-ben Párizs­ban hasonló esemény játszódott le. Igaz, hogy rövidebb lefolyású volt, de talán véresebb követ­kezményekkel járt. A bosszúállás politikája azonban, annak véres megtorló része csak napo­kig tartott és valóban, hogy úgy mondjam, mint nálunk nevezni szokás, csak első hazafias fel­buzdulás volt és néhány nap múlva véget ért. A büntető jogi üldözés pedig 8 év múlva teljesen lezáródott. Ifen nagy francia államférfiak vol­tak azok, akik akkor benne voltak a játékban, akik kommünardok voltak és a dolog likvidá­lása után évtizedeken á,t a francia miniszteri garnitúrákat adták. Hogy mást ne említsek, itt van Briand úr, aki ez idő szerint is külügymi­nisztere Franciaországnak, s aki 1871-ben Pá­rizsban kommünard volt, Viviani szintén kom­münard volt, és Clemenceauról is azt mondják, hoery részese az 1871-iki párizsi forradalmi ese­ményeknek. Merem állítani azt is, hogy Fran­ciaország érre az engedékenységére, amelyet abban fejezett ki, hogy nyolc esztendő múlva tel­jesen likvidálta ezt a kérdést, nem fizetett reá. Franciaország 1851-től, III. Napoleon diktatúrá­jától kezdve hanyatlásnak indult és hanyatlott mindaddig, míg a francia nép a maga helyes és okos felismerésével nem tett pontot egyrészt a diktatúra, másrészt az üldözések után. Mondom, addig Franciaország hanyatlóban volt, és akkor kezdett ismét fellendülni Franciaország grafi­konjának görbéje akkor kezdett ismét emel­kedni, midőn erre a magasabb belátásra, erre az emberi felismerésre tudott jutni, amikor visz­szatért a tiszta, hamisítatlan parlamentáris alapra; attól kezdve Franciaország megint emelkedni kezdett, és ma, mint nagyon jól tud­juk, Európa népeinek élén halad. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ilyen rendelkezés felvétele tehát nem cél­szerű, nem politikus dolog. Sokkal okosabb, va­lamivel, ami megtörtént, leszámolni, azt lezárni és megnyitni a lehetőségét annak, hogy azok, akik akármilyen oknál fogva ebben részesek voltak, átértékelhessék saját politikai felfogá­sukat és igenis helyet kapjanak ott, ahol más polgárok helyet kapnak. Mi tehát csupán egy elvi álláspontot, egy becsületes és őszinte elvi álláspontot képvisel­tünk és képviselünk, midőn ez ellen a szakasz ellen tiltakozunk és lehetetlennek tartjuk, az államrezon szempontjából is lehetetlennek tart­juk, hogy ez az üldözés ad infinitum, a végle­tekig, a kihalásig folytatódjék. Még néhány szót szólok az összeférhetlen­ségről, amit azért tartok szükségesnek felem­líteni, mert éppen a tegnapi napon a belügy­ügyminiszter úr részéről szemrehányásokat kap­tunk, illetve az megállapítás volt, de szemre­hányás jellege volt, hogy saját gazdasági intéz­'. ülése 1929 április 18-án, csütörtökön. 217 menyeinkben mi is résztveszünk a vezetésben. Ez egész természetes. Megbocsátja nekünk a belügyminiszter úr és megengedi nekünk azt, hogy saját intézményeinkben a saját metó­dusaink szerint intézkedjünk és saját embereink­kel irányíttassuk az intézményt, mert mi nem engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy mi olyan férfiakat állítsunk be az igazgató­ságokba, akik a forgalom, vagy a nyers haszon 20—25—50—70 %-át vágják zsebre minden ellen­szolgáltatás nélkül. (Scitovszky Béla belügy­miniszter: Erről nem beszéltem!) Méltóztatott mondani, hogy mi is saját gazdasági intéz­ményeinkben résztveszünk. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ez tegnapelőtt volt.) Ez egész természetes, de méltóztassék tudomásul venni, hogy egyrészt ezek az igazgatósági tagságok korábbi időkből datálódnak, amikor a mi embe­reink nem voltak sem törvényhatósági bizott­sági tagok, sem képviselők, tehát nem azért kerültek be az igazgatóságokba, mert képviselők és törvényhatósági bizottsági tagok, s így köz­jogi állásuknál fogva hasznot hajtanak azok­nak az intézményeknek (Scitovszky Béla bel­ügyminiszter: Inkább díjazni kell őket! Ez az elv a helyes!) ellentétben azokkal a vállalatok­kal, ahová az érintett igazgatósági tagokat azért választják be, mert képviselők és f tör­vényhatósági bizottsági tagok. Merem állítani, hogy azok közül az urak közül, akik egyrészt igazgatósági tagok a vállalatokban, másrészt törvényhatósági bizottsági tagok és törvény­hozók is, soha senki sem kerülhetett volna be azokba az igazgatóságokba, ha előzően nem lett volna valamilyen közjogi jogosítványuk, ami­nek alapján feltételezni lehet róluk, hogy tekin­télyt képviselnek és hasznot tudnak hajtani közjogi állásuknál fogva az illető vállalatoknak. Mi a magunk részéről hajlandók vagyunk elmenni a legmesszebbmenő határig az össze­férhetlenség megkonstruálásában. Nagyon szí­vesen belemegyünk abba is, hogy mondja ki a törvény, hogy törvényhatósági bizottsági tag, képviselőtestületi tag, országgyűlési képviselő és felsőházi tag nem vállalhat semmiféle nyil­vános számadásra kötelezett vállalatban sem igazgatósági, sem felügyelőbizottsági tagságot. A törvényhozás, az önkormányzat, általa* ban a közélet embere kerüljön felül minden­féle üzleti vállalkozáson és még a gyanúja sem merülhessen fel vele szemben annak, hogy az ő közjogi jogosítványát, közjogi állását és méltóságát arra használja fel, hogy egyes rész­vénytársaságoknak és vállalatoknak meg nem engedett üzleti hasznot tud kijárni, kitalpalni a kormánytól vagy egyes közületektől. Nem tu­dom, hogy van-e ilyen indítvány, amely ezt ki­mondja. Az új házszabályok szerint, sajnos, most már indítványt tenni nem lehet, de meg vagyok győződve arról, hogy a t. Képviselőház hozzájárulna olyan indítványhoz, hogy az ösz­szeférhetlenségi kérdésben a legszélsőbb ha­tárig menjünk el és — mint mondottam — mondjuk ki, hogy törvényhozó és képviselő­testületi tag nem lehet tagja semmiféle válla­lat igazgatóságának, amely nyilvánosságra kö­telezett vállalat, tehát részvénytársaság, bank stb. Méltóztassék talán lehetővé tenni, hogy az összeférhetlenség határát így " kitoljuk. Tud­tommal az előadó úrnak az új házszabályok szerint is van előterjesztési joga. A miniszter úrnak is. Tessék ilyen előterjesztést tenni és mi a magunk részéről kész örömmel megszűn­tetjük még azokat az összefüggéseket is, ame­lyek ezidőszerint közülünk néhány és munkás­intézmények között fennállanak. Egyébként meg kell jegyeznem, amit teg­31*

Next

/
Thumbnails
Contents