Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-277
126 Az országgyűlés képviselőházának De ez sem titok, hiszen, aki érdeklődik a gazdasági kérdések iránt, az a napilapok gazdasági rovataiban mindannyisszor elolvashatja ezeket a tárgyalásokat, amelyeket külföldön folytatunk, hiszen egészen bő tudósítások jelennek meg erre vonatkozóan. Nem tudom, mit csináljak a képviselő úrnak azzal a szenzációs fiumei levelével, amelyben egy fiumei ember arról panaszkodik, hogy a cseh gyáraknál rendeltek árut és azt magyar gyár, a Rimamurányi gyár szállította. Bocsánatot kérek, hiszen az volna a bűn, ha egy magyar gyárban rendelnének valamit és azt cseh gyár szállítaná. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Azt azonban nem lelhet bűnnek és vádnak ideállítani, hogy sikerült az, ami békeidőben sohasem sikerült, hogy a trieszti kereskedelmi hajóépítéshez az anyagok egy részét ezentúl Magyarországon szerzik be. Ezeket az anyagokat azelőtt a régi osztrák, most cseh gyárak szállították. (Zaj.) Ezt a vádat, képviselő úr, szívesen állom; különben ezt a vádat csak kisiklásnak tartom. (Zaj.) Most jön az, ami a Házat a legnagyobb izgalomba ejtette, ez a bizonyos bojkottfenyegetés. Miután a vállalatom és a vastermelőirjar nem maga adja el az árut, hanem az eladást rábízza.a régi magyar vasnagykereskedelemre, ennek következtében e vád tekintetében egészen tanácstalanul állottam és a legilletékesebb tényezőkhöz, a vaisnagykereskedőkhöz fordultam. Heinrich Dezső felsőházi taghoz, Sándor Pál képviselő úr egyik Omke-elnöktársához fordultam, aki a következőket írja nekem (olvassa): «Sándor Pál képviselő úr legutóbbi parlamenti felszólalásában, melyet az Omke április 16-án megjelent száma szó szerint idéz, a következőket mondotta: «Ezt a részlet leírja; nincs időm arra, hogy az egészet felolvassam.» Bár nem egészen világos a mondat értelme, ebből és a következő mondatokból azt a következtetést vonhatom le, mintha a Rimamurányi gyár a detail vaskereskedőket bojkottal fenyegette volna meg arra az esetre, ha külföldről importálnak olyan vasárut, amely a Rimamurányi gyár által is készítettik. Tudvalevőleg a Rimamurányi gyár négy budapesti és három vidéki nagykereskedő útján bonyolítja le azon áruforgalmát, mely a vaskereskedők útján jut a fogyasztókhoz. En, mint a hazai yasnagykereskedők egyesületének vezetője, kijelenthetem, hogy egyetlenegy esetben lett egy dunántúli, háború után alakult olyan vaskereskedő, ki nyílt üzlettel nem is rendelkezik, az azon piacon levő évtizedes régi közbecsülésben lévő detail vaskereskedők kérelmére bojkott alá helyezve, mert ezen cégnek egész üzleti gesztiója az ottani piacot aláaknázta. Nem akarom sem az illető piaeot, sem a bojkott alá helyezett céget megnevezni, de egyidejűleg átadom neked azon levelet, melyet az ottani piac összes vaskereskedői aláírtak és hozzám intéztek abból az alkalomból kifolyólag, midőn az illető cégek a bojkott alól fel akartuk oldani. Kijelentem továbbá azt is, hogy ezen az egy eseten kívül senki bojkott alá helyezve nem lett, kijelentem továbbá azt is, hogy a Rimamurányi gyárnak szintén csakis ezen egy esetről van tudomása és ezen egy esetben is a bojkottot mi vasnagykereskedők saját elhatározásunkból léptettük életbe, a felelősség ezért kizárólag bennünket terhel, és hogy csak a bojkott megtörténte után értesítettük erről a hazai gyárakat.» Nincs időm, hogy tovább elolvassam, de kérdezem, vájjon ha csak olyan irányban érvényesül ez a bojkottfenyegetés, amely277. ülése 1929 április 16-án, kedden, nek hatásaképpen még mindig millió és millió pengő értékű áru kerül az országba egészen felesleges módon, akkor ez csakugyan valami hatályos dolog lehet-e? Mit csinál e tekintetben Olaszország, mit csinál Anglia 1 ? Angliában nincs kereskedő vagy fogyasztó, aki addig, amíg egy kilogramm angol vas kapható, egyáltalában idegen árut vásárolna; nincs angol kereskedő, és nincs angol fogyasztó, aki annak ellenére, hogy e percig ott védvám még nincsen — a választás után arra is sor kerül, hogy a védvámot behozzák — 10—20%-kai többet ne fizessen az angol márkáért, mint amely különbség az angol áru és a külföldi dumping árak között megvan. Bocsánatot kérek, hogy az ember igyekszik a felesleges külföldi behozatalt visszaszorítani, hogy ez nagy vád volna akár a magyar vasgyárak, akár a magyar vaskereskedelem ellen, ezt én nem tudom megérteni. Mert itt van azután a nagy szenzációval Sándor képviselő úr: a drót és szeg behozatalával. Igenis, a Steyr-műveket 1927-ben, akkor, amikor a vonatkozó termelésünk már regenerálódott, mert addig tűrni kellett ezt a felesleges behozatalt, térdre kényszerítettern és megakadályoztam, hogy 1*5 millió pengő értékű áru ide feleslegesen bejöhessen. Méltóztatott hivatkozni valami Anker-művekre, egy kis horganyzó üzemre, egy vasfeldolgozó gyárnak kis horganyzó üzemére, amely 100.000 pengős invesztícióval egymillió pengő értékű lengyel finom lemezt hozott be, hogy pár pengőért meghorganyozva, áruba bocsássa. Nem kellett volna megtennem, de 100.000 pengőt visszatérítettem neki, invesztíciós költségeit akkor, amikor sok millió pengő költséggel kibővítettem vállalatom finom pléhüzemét, hogy egymillió pengő felesleges lengyel behozatalt elkerülhessünk. (Karács Marcell: Egyidejűleg mennyivel méltóztatott a saját árait emelni? — Zaj.) Nem értem, mit méltóztatik mondani, de most nincs is időm rá felelni. Bocsánatot kérek, mindebből csak akkor lehetne ellenem kifogást emelni, ha illetéktelen nyerészkedésről és kihasználásról lenne szó. De hogy mennyire egészen furcsa módon állítja be a dolgokat a képviselő úr, erre nézve elég hivatkoznom arra, hogy március 20-án azt méltóztatott mondani, hogy a drót és a szeg az egyetlen árucikk, amely Magyarországon olcsóbb, mint egyebütt, és két hét múlva azt méltóztatik mondani, hogy a drótnál és a szegnél a horribilis áremelkedés következtében horribilis nyereség állott elő. Hogy áll ez a kérdés? 1924/25-ben, amikor a termelés még nem volt regenerálva, az ár a drótnál 44%-kai volt magasabb, mint békében, a szegnél 38 '7% -kai. Az 1927/28-as gazdasági évben, amikor azt a harcot vívtam a Steyr-művekkel, akkor a piaci árak lementek a békebeliek alá és most, amikor ezt megszüntettem, a legutolsó gazdasági évben az utolsó hónapokban a drótárak 3%-kai, a szegárak 1%-kal magasabbak csupán. Mindig csak a gyári árakról beszélek. A kereskedelemügyi miniszter úr közegeinek lesz alkalma meggyőződni arról, hogy 3, illetőleg 1%-kal magasabbak csak, mint békében. Igen, Sándor képviselő úr, olcsóbb a szeg és a drót, mint egyebütt, erre vonatkozólag is itt vannak a statisztikai adatok, de nem tudom azokat előadni, mert kifogytam az időből. Azt méltóztatott mondani, hogy azért vannak horribilis áremelkedések, mert a hengerelt drót vámját 1 pengőről 8 pengőre emeltük fel. Ebben is téved a képviselő úr, 7 aranykorona volt az 1906-os tarifa szerint és 7 aranykorona most is. A húzott drót vámjáért régebben 9'50, 12, 15, ma 9'50, 11'75 és 14 aranykorona, tehát olcsóbb, a.