Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-276

Az országgyűlés képviselőházának 2 nek jobban megfelel, mint az, amely a törvényjavaslatban van és amely ellen éppen a kormánypárt részéről is több kifogás hangzott el. Én a magam részéről kérem a miniszter urat, szíveskedjék ezt az indítványt elfogadni. Meg vagyok győződve arról, hogy az egyes vallásfelekezetek sem tesznek ez ellen kifogást, viszont az osztóigazságnak jobban megfelel ennek az indítványnak az elfogadása, mint — ismétlem — az, ami a törvényjavaslatban van lefektetve. Ebben az értelemben és szellemben fogadom el a 4. §-t. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Ez a 4. § a tegnapi napon megszólaltatta a kormány elnökét, és úgy látszott, mintha villámlanék, pedig a lapok mai híradása szerint csak egy kis tűzijáték volt az, amit a mélyen t. miniszterelnök úr rendezett. (Fábián Béla: Kis jobbágyfelszabadítás előtti tűzijáték!) Valahogy úgy néz ki a dolog, mint amikor a sakkozónak nem sikerül a vezércsele és akkor megpróbálja ezt a dolgot parasztlépéssel vagy futólépéssel elleplezni. Lehetetlenség az, hogy a törvényhatósági berendezkedés alkalmát használja fel a miniszterelnök úr arra, hogy ilyen nagyvonalú politikának kontúrjait idevetítse. Hiszen csak nem képzelhető, hogy az ő közjogi tudása mellett az a parallela komoly legyen, amelyet a törvényhozás másik háza és a törvényhatósági közgyűlések között vont. Az a korrektívum, amelyet ő ekképpen nevez, a világ egyetlen közjogában sincs meg, nemcsak a magyar tradicionális közjogban, de az angol közjogban sincsen sehol az, hogy a Felsőházat egy korrigáló testületnek tartanák. (Fábián Béla: Mit korrigálnak itt, az Isten szerelméért? Ezt a parlamentet kell megkorrigálni? — Farkas István: Ezt kellene! — Zaj. — Elnök csenget.) Az egész parlamentnek, a demokratikus népképviseletnek alapja az, hogy a súlypont az alsóházon fekszik, és azért, amit a felsőház, mint csiszoló, kiegészítő, egy társadalmi felületet tükröztető testület végez, azt soha senki, akinek érzéke van a demokratikus állami berendezkedés és demokratikus népképviseleti rendszer iránt, korrigáló testületnek nem tartja, annak működését senki így nem magyarázza. Mármost ha itt annyit emlegetik újabban a kossuthi gondolatot, (Bródy Ernő: Csak emlegetik, de nem gyakorolják!) akkor méltóztassanak Kossuthhoz viszatérni és elővenni azt a szomorú, de egyúttal lelkesítő írást, amelyet úgy hívnak: «Irataim az emigráció korszakából.» (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne zavarják a szónokot! Gál Jenő: Ott megtalálják a mélyreható tanulmányt, ; amely egyszersmindenkorra és mondhatnám, minden nemzet irányában leszögezi azt az axiómát, hogy elveszíti az országot egy olyan kormányzat, amely patronázst gyakorol az önkormányzatok felett. ? (Ügy van! a szélsőbáloldalon.) Azt a túltengést, amelyet a centralizáció révén a kormány tanúsít, soha, de soha ebben az országban nem tapasztaltuk. A felügyeleti jognak olyan kiterjesztése, amilyet például a belügyminiszter úr a törvényhatóságokkal szemben gyakorol, az egy olyan túltengés és egy olyan messzemenő felügyeleti jog, amelynek sem a régi magyar törvényhozásokban, sem az újabb jogfejlődésben igazi alapjait meg nem találjuk. Az az arrogálás, amelylyel itt a mélyen t. miniszterelnök úr is e szakasz révén illette a közigazgatási feladatokat, 6. ülése 1929 április 12~én, pénteken. 97 azt jelenti... (Scitovszky Béla belügyminiszter: Hol?) Hol? Idézzem talán azokat a kitételeket, amelyekben az érdekképviseleti rendszer bevonásának mintegy regeneráló alapként való megjelölését adta a miniszterelnök úr és a belügyminiszter úr is? Ne méltóztassanak a miniszter urak rossz néven venni, ha az ember azután felszisszen és észleli azt, hogy tulajdonképpen hova tendálnak. (Fábián Béla: Már rég elértek oda, a hova tendáltak!) A miniszterelnök úrnak erre a tegnapi kijelentésére következő hatás, engedjék meg semmi más, mint egy szeizmográfszerű tünet a nemzet és a Képviselőház ellenzéke részéről, amely, ha az alkotmány ellen valami csak készül, már a saját testén és a saját érzékeivel megérzi azt és visszautasítja. Ha a kormányhoz legközelebb álló újság azt mondotta a tegnapi napon a miniszterelnök beszéde után, hogy ez a legrejtettebb gondolatait tükrözte vissza, akkor nem ér semmit a félhivatalos, vagy egész hivatalos cáfolat másnap reggelre. Igenis, a miniszterelnök úr tegnap — feltételezem, hogy tudatosan — megpróbálta itt a Ház előtt azt a ballon d'essai-t felengedni, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) vájjon maga a gondolat, amely ezt a centralisztikus törekvést ilyen módon külföldi mintára megpróbálja, milyen hatást kelt. (Zaj a szélsőbaloldalon,) T. Képviselőház! Nem sikerülnek az ilyenek és nem szabad sikerülniök. (Fábián Béla: Az egységespárt ezt is megszavazza. — Strausz István: Nem hiszem! — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, tartózkodjanak a közbeszólásoktól. Gál Jenő: Nem szabad kísérletezni a nemzet legféltettebb kincseivel, mélyen t. többség, s ha van alkotmányos érzéke és azt a régi tradicionális vármegyét és a városi törvényhatóságot becsüli, akkor tudja, hogy ez az önkormányzati erő felfelé is épúgy gravitál és a maga önállóságában és szervezettségében mégis csak a népet kell hogy jelentse és nem a kiválasztottaknak, hanem a megválasztottaknak, a szabadon és függetlenül megválasztottaknak képviseletéből kellene hogy álljon. E mellett a konstrukció mellett, amely itt van, engedje meg a mélyen t. belügyminiszter úr, hogy most újra figyelmébe ajánljam, hogy én igen jól választottam meg az általános vitánál azt az adresszt, — kétségbe vonta a miniszter úr — amidőn azt mondtam, hogy itt a súlypont a rendeleteken fog feküdni, nem pedig a törvényen. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) íme, alig érünk a negyedik szakaszhoz és már másodszor mutatok rá ilyenre. (Scitovszky Béla belügyminiszter: En rámutattam magam, hogy hét van! — Pakots József: A gonosz hét rendelet!) A miniszter úr, aki engem azzal vádolt meg tegnap ... (Scitovszky Béla belügyminiszter: Magamagát vádolta meg!) Bocsásson meg a miniszter úr, akkor magam is védem meg magamat és elég jól. (Scitovszky Béla belügyminiszter: önmagával szemben!) Ebben bíróul a mélyen t. miniszter urat igazán el nem ismerem. Hiszen, t. Képviselőház, a tények mégis csak jobban beszélnek, mint bármilyen hangos érvelés. Ha a tények ezt mutatják és ezt olvasom itt ki, engedje meg a miniszter úr, hogy azt mondjam, veszélyesebb közjogi cselekedetet nem képzelhetek, mint azt, ha egy kerettörvénynél is egy miniszter önmagának tartja fenn a lényeges intézkedést. Azok alkalmasak arra, hogy még azokat az irányelveket is kiforgassák, amelyek különben felfedezhetők volnának a törvényjavaslatban. Mindjárt rá is olvasom a m黕