Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-275
Âz -országgyűlés Mpviséíőházánák 27 hanem a saját pártjában keletkezett nézeteltérések kiegyenlítésére állapodott meg vég-eredményben ebben a szövegben. (Györki Imre : A bizottságban is a saját pártja szavazta le állandóan! — Rubinek István : Mégis azt mondják, hogy mamelukok vagyunk!) Ha a t. Ház elfogadja Hegymegi Kiss Pál t. képviselőtársam indítványát, akkor remélem, hogy a belügyminiszter úr jobb módot talál ki ennek a kérdésnek rendezésére. Abban az esetben, ha a t. Ház nem fogadja el a Hegymegi Kiss féle indítványt, hogy továbbra is színt vallják, elfogadom Maróthy László képviselő úr indítványát, amely szerint a vallásfelekezetek képviselőit az egyházközségek élén álló lelkészek maguk közül választják, tekintet nélkül arra, hogy a törvényhatóság területén választók vagy választhatók. Nem fogadom el Buday t. képviselőtársam indítványát, mert ő hozzányúlt a számarányhoz, amit én is megpróbáltam a közigazgatási bizottság vitájában. Ehhez azonban — amint később ,erre kj fogok térni — hozzányúlni alig lehet. Végül pedig ami vitéz Görgey József képviselőtársunk indítványát illeti, erre vonatkozóan az -az álláspontom, hogy ha beleestem abba a — mondjuk — hibába, hogy a vitézi rendet akceptálom, akkor a vitézi rendet akceptálnom kell a maga egész vonatkozásában, és ha a vitézi rend statútumai tényleg kizárnak oly választást, mint amilyent mi terveztünk, abban az esetben bele kell nyugoni abba, hogy vagy ellene szavazzak a vitézi rend képviseltetéséoek, vagy pedig a vitézi rend szervezetét akceptáljam. Szóval vagy lenyelem egészben ezt a kérdést, vagy pedig ellene foglalok állást. T. Képviselőház ! Ez álláspontom indokolására meg kell jegyeznem, hogy a vallásfelekezetekre vonatkozó részt az egész törvényjavaslat legzavarosabb szakaszának tekintem. (Úgy van!a szélsőbaloldalon. Rassay Károly : Indokolatlan !) Beszéltek erről a szakaszról olyan formában, hogy ez a vallásfelekezetek képviselete. Tagadom, ez a megoldás nem vallásfelekezetek képviselete. Beszéltek róla, mint foglalkozási ág képviseletéről, mint a lelkészek kép vi seid érői. Tagadom, ez ilyen tekintetben sem állja meg a helyét. Az egyetlen, amit elfogadnék az, ha azt mondaná valaki, hogy a törvényhatósági bizottság nívóját akarják emelni azokkal a lelki és szellemi értékekkel, amelyeket szupponálnak egy egy papban vagy szupponálnak a papok összességében és ezek közül óhajtanak minél többet látni a törvényhatósági bizottságban a nívó emelése végett. De sem mint vallásfelekezetek képviselete nem fogadható el ez a javaslat, sem mint lelkészeknek, mint foglalkozási ágnak a képviselete nem akceptálható. Mint vallásfelekezeti képviseltetés nem jó, nem jó már csak azért sem, mert az a hányados, ahogyan kiszámítják, hogy melyik vallásfelekezet melyik megyében, mennyit küld ki, szerfölött különböző. Teljesen lehetetlen dolog, hogy Pest megyében 72.000 katolikus küldjön ugyanúgy, mint Bihar vármegyében 22.000 katolikus egy képviselőt és így tovább. Ha tehát tisztán a hányadost tekintem, már ezzel is megcáfoltam, hogy ez a rendszer a vallásfelekezeteknek hű képviselete lenne. Az egyik vallásfelekezetünk választja a maga Jelkészeit, másik vallásfelekezetünk nem választja, hanem kinevezés útján kapja a maga lelkészeit. Amint ilyen különbségek vannak a vallásfelekezetek között, rögtön nem lehet azt mondani, hogy ez helyes módja lenne a vallásfelekezetek képviseletének. Ha ehhez hozzáveszem saját egyházamnak, a református egyháznak azt a sajátosságát, hogy a mi vallásfelekezetünk kettős képviseltetéssel bír, — nálunk a pappal a világi feje az egyházközségnek, vagy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIX. . ülése 1929 április 11-én, csütörtökön. 03 egyházmegyének, vagy egyházkerületnek teljesen egyenrangú és kettős mindig az elnöklés és kettős mindig a képviselet, — ha a mi egyházunknak ilyen a sajátossága, megint nem lehet egy kalap alá venni más vallásfelekezetekkel akkor, ha a vallásfelekezeteknek akarok helyesen és okosan képviseletet biztosítani. (Gál Jenő: Ki kell hagyni az egészet!) Három indokot hoztam fel tehát annak bizonyítására, hogy a vallásfelekezetek képviseltetése tekintetében ez a törvényjavaslat nem állja meg a helyét. Ha azt veszem, hogy a lelkészi kart és a lelkészeket mint Isten szolgáit, szóval mint ilyen foglalkozással bíró személyeket akarja képviseltetni ez a törvényjavaslat. (Gál Jenő: Belekényszerítik a politikába a papokat!) ezzel szemben azt kell mondanom» hogy ha ez így van, akkor a mellett vagyok, mint Maróthy képviselőtársam, hogy válasszák ki a lelkészek önmaguk közül azokat, akiket képviseltetésükkel meg akarnak bízni, feltéve mindig, hogy azt akarja a törvényhozó, hogy a lelkészek képviselve legyenek. Ha az eddigi helyzetet tekintem és a lelkészi oklevelet, a lelkészi diplomát nézem, eddig az volt a helyzet, hogy a római katolikus plébánosoknak legnagyobb része bejutott a törvényhatóságba a virilizmus révén, mert a lelkészeknél okleveleik révén duplán számították az adót. Ezenkívül a más vallásúak közül azok a papok, akik szívesen foglalkoztak közügyekkel, szívesen foglalkoztak a városi vagy vármegyei ügyekkel, választás útján könnyen bejöhettek eddig is, (Ügy van! úgy van!) mert senkinek sincs olyan hatalma, hogy bizalmat keltsen a társadalom széles rétegeiben, mint éppen a papnak, akinek a szószék rendelkezésére áll. akinek feje körül quasi gloria van, aki megkülönböztetett tisztséget tölt be a közéletben. Neki tehát igenis, ha arra méltó és valóban foglalkozni akar a megyei vagy városi ügyekkel, megvan ezer és ezer alkalma ahhoz, hogy magát általános, titkos választás útján is beválasztassa, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) mint ahogyan a székesfőváros is igen jó példa erre. A székesfőváros is gondoskodott arról, hogy azokat a papokat, akik szívesen foglalkoznak a székesfőváros ügyeivel, az általános titkos választásnál bevette a listára és be is jöttek mindazok, akik erre méltóknak látszottak és bizonyultak. (Rassay Károly: Miért van erre szükség, nem kérte senki ! — Gál Jenő : Delegált pap nem kell, hanem csak választott pap!) Ha azt nézem, hogy a diplomát méltóztatik jutalmazni, akkor előtérbe jön az az indokolás, amely a tanítói oklevelet is elegendő értékű oklevélnek tartja abban a tekintetben, hogy a közület közügyeinek intézésére meghívassék az okleveles tanítók közül is az arra méltó, vagy az ő képviseletük is. T. Képviselőház ! Akár úgy tekintem tehát ezt a javaslatot, hogy ez a vallásfelekezetek képviseltetését célozza, akár xígy tekintem, hogy ez a papok képviseltetését célozza, mind a két esetben szerencsétlen, zűrzavaros, rossz, bántja is a felekezeti érzékenységet. A mi egyházunknál pl. viszszatetszést keltett, a mi egyházunknál határozathozataliig is felkértek bennünket arra, hogy tiltakozzunk ellene, megköszönik és lemondanak a református lelkészek arról, hogy ilyen módon jussanak be a törvényhatósági bizottságba. (Rassay Károly : Ha a katolikus hívők lemondanak, akkor nincs szükség egy új táblázat készítésére ! — Patacsi Dénes : Ne legyen senkinek sem kiváltságos joga !) Elnök : Ne méltóztassanak párbeszédeket folytatni. Szilágyi Lajos: Ami már most Buday kép14