Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-257

72 Az országgyűlés képviselőházának 2, jelent. Hiszen a szegény ember, ha jót akar mondani, azt mondja, hogy «diófából legyen a koporsód», mert azt valami nagyon jónak tartja. En azt mondom, hogy a faipar fejlődése szempontjából is jelentősége van a gyümölcstermelésnek, mert az eper-, a cseresznye-, a diófa a legnagyszerűbb bútorfa. Amikor ugyanis az ilyen gyümölcsfa elvégezte termelési feladatát, még továbbra is nagyszerű anyag marad: ipari feldolgozásra alkalmas fa lesz, nem kell mindjárt a tűzre tenni, hanem még mindig alkalmas ipari cikk lehet belőle. Mindez azért van így, mert nem mérlegelik kellőképpen a gazdasági egyensúly dolgát. Hogy ' ezt elősegíthessük, nekünk meg kell ragadnunk a segítés módját. Látom, a kormány nagy áldozatokat hoz a többtermelés előmozdítása céljából, erre tekintélyes összegek vannak a költségvetésbe felvéve. En bátor volnék abból a keretből egy részt a gyümölcstermelés elősegítésére kihasítani. Hogy ezt példákkal is illusztráljam a t. Háznak, egy katasztrális holdra ne számítsunk többet, csak 10.000 darab oltványt. Egy katasztrális holdon tehát én 10.000 darab oltványt tudok nevelni. Körülbelül három év, mondjuk négy év múlva már kiültethetem azt a csemetét a siker reményében. Ha felteszem azt, hogy ezer holdat akarok az egész országban ilyen célra beállítani, (Rubinek István közbeszól.) egyelőre számítsunk csak ezer holdat t. képviselőtársam, mert nem akarok nagyobb összegeket kihasítani, ugyan nincs is reám bízva, de mindenesetre óhajtanám és javaslom... (Rubinek István: Még lehet! — Rothenstein Mór: Szerény ember! — Derültség.) Mindenesetre 10 millió gyümölcsfát tudok nevelni ezer hold gyümölcsöskertben. Most méltóztassék ennek közgazdasági jelentőségét mérlegelni. Ha én évente nem többet, csak 10 millió darab oltványt tudok kiosztani intvén azok között, akiknek annyi földjük van. ahová elültethetik azokat az oltványokat akár szegélyfának, akár a kertek közepébe allénak, akár az országút mentébe, ha én minden esztendőben elültethetek 10 millió ily csemetét, akkor t. képviselőtársaim, tíz esztendő alatt százmillió csemetét ültettem el. Méltóztassék mérlegelni ennek hozamát szakszerű kezelés és ápolás mellett. Azt találom, hogy nemzetgazdaságilag olyan hordereje van e csekélynek látszó befektetésnek, hogy mindenki fogja látni, hogy nemcsak írásban kell e mellett állástfoglalni, nemcsak itt a Képviselőházban kell annyit beszélni a gyümölcstermelés felkarolásáról, hanem egyszer már az életben keresztülvihető intézkedéseket is kell látnunk. (Helyeslés.) En megfigyelem ennek a kihatásait. Mert lélektanilag, hogy áll a dolog? Ha pénzt kell kiadnia annak a szegény embernek, hogy egy holdat ültessen be gyümölcsfákkal, hogy áll a helyzet? Ha megnézem az árjegyzéket, két és fél pengőbe kerül egy oltvány helyben valahol a gyümölcskertben. Mire ezt az oltványt elszállítják, mire elültetik, benne van 3 pengőben. Ha én most egy katasztrális földet be akarok ültetni gyümölcsfákkal, 80—100 csemete kell. Ez pedig mennyiben van? 300 pengőbe kerül. Kinek van kedve ennyU befektetni, amikor csak az unokája fog almát szakítani arról az almafáról? De há azt mondom az illetőnek: nesze Nagy József, akinek van egy hold földed vagy kerted, ültess el 12 darab gyümölcsfát erre a mesgyére, ingyen odaadom neked, — akkor ki lehet választani — ez az, amit a földmívelésügyi miniszter úrnak különösen figyelmébe akarok ajánlani — hogy olyan csemetét adjak annak az embernek, amely arra a vidékre al<7. ülése 1929 február 22-èn, pentelcefí. kalmas, annak ,a vidéknek klimatikus viszonyainál, talaj feltételeinél és talajösszetételénél fogva, mely azután egyöntetűvé teszi ott a gyümölcstermelést. Mert megméltóztatnak látni, nagyon nagy baj lesz azzal, ha most kimondjuk, hogy nem szabad ezen és ezen a vidéken mást, csak ilyen csemetét, ilyen gyümölcsfaj tát ^ ültetni. Nem fog utánamenni, nem fog utánanézni az a gazda és nem fog gyümölcsfát ültetni. Ellenben ha azt akarom, hogy ültessenek, nekem oda kell azt hordani, arra való az a sok mindenféle járási szervezet. Maholnap annyi lesz belőle, hogy a földmívelésügyi miniszter úr azt se fogja tudni, melyiknek rendelje el: nézzetek utána és csináljátok meg. Megtörténhetik, hogy az illető azt fogja mondani: majd megcsinálja a másik. Nagyon nagy rendet kell ezek között tartani. Ha tehát minden járásban — és az országban 115 van — csinálok bármilyen gazdasági iskola vagy földművesiskola mellett egy hatalmas, nagy gyümölcs fatelepet és ezen a gyümölcsfatelepen csak olyan gyümölcsfákat fogok majd ültetni, amelyek az ottani klimatikus és talajviszonyoknak megfelelnek, (Helyeslés a középen.) olyan nagy eredményeket fogok akkor produkálni, hogy tíz esztendő alatt a gondosan ápolt és odavaló, megfelelő gyümölcsfáknak százmillióját fogják majd elültetni. Ennek az eredményét akkor majd meg fogjuk látni a közgazdasági életben, meg fogjuk majd látni külkereskedelmi mérlegünkben is. '*'.,. En tehát — ha még unalmas volnék is ;— (Halljuk! Halljuk!) nagyon sokszor fogok erre hivatkozni. Mindaddig fogok hivatkozni reá, amíg ki nem kunyorálom, ki nem kérem, ki nem követelem a földmívelésügyi kormánytól azt, hogy igenis nyúljon bele abba a pénzügyminiszteri tárcába (Élénk derültség.) addig, amíg csak lehet. Addig nyúljon bele és vegyen magának megfelelő fedezetet a magyar faiskolák fejlesztésére és terjesztésére. En úgy látom, hogy a kultuszminisztérium igen dicséretes konkurrenciát csinál ebben a tekintetben a földmívelésügyi minisztériumnak. Ennek én roppantul örülök. Bár eszébe jutna a pénzügyminisztériumnak is csinálni faiskolát! Mert igaz, hogy az iskola a kultuszminisztériumhoz tartozik, azonban elsősorban mégis a földmívelésügyi minisztériumnak volna feladata faiskolát létesíteni. Ha szakítanak összeget a kulturális kiadásokból a faiskolára, én azt is kulturális kiadásnak tekintem. Mert ma az egvik mérleg, amellyel megmérhetjük valamely . népnek kultúráját, az, hogy mennyi f át

? meny- ; nyi nemes, ápolt gyümölcsfát nevelt es akar nevelni; ebben ugyanis mindig valami töret* \ vést látok arra, hogy valami jobbat, szebbet, gazdaságilag is és esztétikailag is alkalmas eszközöket teremtsünk, hogy a gyümölcsfák környezetében az ember ne csak szépen és jól, hanem gazdaságosan is éljen. Hála Istennek, ha ma lemegyünk az Alföldre és látunk egy kis tanyaházat, az olyan, mint egy bokrétás kalap. A kalap lenne a házacska s a mellette virágzó gyümölcsfák alkotnák a bokrétát. En ebben igenis kulturális haladást látok. Amit azután itt tegnap Reischl t. képviselőtársam elmondott, hogy a nyáron szalonna meg hús helyett a kenyér mellett sokszor gyü* mölcsöt eszik a munkás és el bírja vele sokszor az aratást, el bírja vele a nehéz munkát, erre én azt mondom neki, hogyha van vitamin abban a gyümölcshéjban, a szalonnahéjban még több vitamin van. En mindig szívesebben látnám, ha röfögő kis jószágok is szaporán körülvennék