Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-257

70 "Az országgyűlés Mpviséíöházánah i tenünk, hogy folytassák tulajdonképpeni pályájukat, folytassák a mezőgazdaságban ezt a szivet-lelket nemesítő és gazdaságilag is erősítő munkakörüket. Naivon helyeslem tehát a földmívelésügyi kormánynak azt az intézkedését, amellyel ezeket a veszélyeztetett vidékeket megmenteni igyekszik. Különösen beszélek a Hegyaljáról, ahol a szőlő elpusztulása — hogy úgy mondjam — a küszöbön van, ha nem sietünk segítségére valamivel. Ezt megértették annakidején, amikor Magyarországon még igen sok gazdasági erőforrás állott rendelkezésre, a 90-es években is tudtak adni szőlőfelújítási kamatmentes kölcsönt. A mi jó Bernáth Béla volt képviselőtársunk, aki évtizedeken keresztül mindig úgy dajkálta a Hegyalját, mint az édes gyermekét, amikor a törvényhozás termében kellett felszólalni, amikor a minisztériumokban kellett után járni, mindig található volt és mindig a szívén, keblén viselte a Hegyalja sorsát. En tehát ma is azt tartom, hogy nem volnánk méltók azokhoz a feladatokhoz, amelyeket ma ez a nehéz sors reánkszabott és elénk tárt, ha mi ezeket elhanyagolnák és nem törekednénk az adott körülmények és eszközök felhasználására. T. Képviselőház! A termelési életben és a gazdasági kérdésekkel kapcsolatosan ma az egész világon új gondolatok merülnek fel, és az önálló gazdasági e^vséfek megcsonkítása után, amely az igazságtalan békék nyomában bekövetkezett, mindenütt az a gazdasági cél tüzetett ki — és pedig akarva, nem akarva — az újonnan alakult politikai egységek elé, hogy magukat átképezzék erre az új helyzetre, mint új önálló és életképes gazdasági egységek. Ez az új helyzet új feladatok elé állította a gazdasági tényezőket, tőkét és munkát egyaránt, nemcsak nálunk Magyarországon, hanem az összes szukcessziós államokban, és mindenütt ifvekeznek berendezkedni a maguk viszonyaihoz mérten. Nekünk, magyaroknak is ez a feladatunk, akár tetszik, akár nem. Ez nem olyan kérdés, amelyet, ha akarunk, megpróbálunk, ha akarunk, nem próbálunk meg. Nekünk ezt a kérdést meg kell próbálnunk még akkor is, ha annak 90%-a azt mutatná, hogy beletörik a bicskánk. Nekünk meg kell próbálnunk, hogy a gazdasági erők megvédelmezésével azokat a tényezőket, amelyek élőek és aktívok, igenis fenntartsuk és fejlődésüket biztosítsuk. T. Képviselőház! Mindenki a többtermelésről beszél. Én nemcsak arról akarok beszélni, hogy többtermelés legyen úgy a szőlőgazdálkodásban, mint akár más gazdasági ágban, hanem arról is, hogy nekem észszerűen kell termelni. (Ügy van! a jobboldalon.) Erről az úgynevezett észszerű termelésről, tehát a racionális termelésről először az iparban kezdtek beszélni, mert az hamarább felfedez — miután érzékenyebb — jobban felismeri a termelés és fogyasztás törvényeit, de gyorsabban is tud alkalmazkodni. A mezőgazdaság sokkal lassúbb, mert ott nem tér vissza olyan hamar az elvetett mag termés alakjában, mint ahogy a bedobott nyersvas a kohóból kijön, mindjárt formába megy és lesz belőle motor. Ennélfogva a mezőgazdaságban sokkal nehezebben történhetik a racionális irányba való áttérés. En ezt a törvényjavaslatot olyannak találom, hogy a racionális gazdálkodási irányba való bekapcsolódásnak lesz egyik kerete, amely hivatva van arra, hogy egy gazdasági ágat kézben lehessen tartani és irányítani lehessen a racionális, észszerű termelés irányában. Hiszen, ha ma azt a szót tartjuk szemünk előtt, hogy többet termel7. ülése 1929 február 22-én, pénteken. jünk, de ez a termelés nekünk olyan nagy költséggel történik, hogy arra lassan ráfizetjük a magunk vagyonát, akkor én azt mondom, hogy ne termeljünk többet. Nekünk csak eddig lehet és szabad a többtermelésben elmennünk. Hiába akarunk többet termelni, ha erre nem vagyunk képesek, önmagunkat fogyasztjuk el, mint^ a gyertya, ha nem termelünk észszerűen. Határa van annak, hogy meddig fizetődik ki egy gazdasági ágba újabb és újabb tökét beleölni, költségesebbnél, költségesebb módszerekkel termelni. Megtörténhetik, hogy a leggazdagabb ember is ráfizeti az egész vagyonát, ha a termelési költségek sokat tesznek ki. Ha ennél a témánál vagyunk és levetítjük ennek hatásait a szőlőművelésre, a szőlőgzdálkodásra, akkor azt kell mondanom, hogy ma a szőlősgazda sokkal nehezebb körülmények közt termel, mint békében. Statisztikai adataink vannak rá, hogyha Összehasonlítjuk a liter borok árát, sokkal több benne a munkabér, mint békében, de nemcsak a munkabér. A munkabért nem sajnálom, bár adhatnánk kétszer anynyit; itt belekapcsolódom Malasits képviselőtársam beszédébe, aki azt mondja, hogy kevés a munkabér, de elismeri, hogy a gazda is kevesebbet kap. Okolja a közvetítést, a fuvart, a fogyasztásiadót, vámot, mérlegdíjat s mit tudom, még mi mindent. Igen, de hogy tudjunk igazat tenni? Ki kell valahogy egyensúlyozódni a termelésnek és fogyasztásnak egymással, valahogy azt a differenciát el kell oszlatni és azt hiszem, az volna helyes, hogy mindenki, a termelő, a gazda, a munkás, azután a fogyasztó, a közvetítő egyaránt viselnie azokból a gazdasági konjunkturális nehézségekből, amelyek most az előbb említett új gazdasági egységgé történt átvarázsolásunk következtében a nyakunkba szakadtak.^ Tehát a racionális termelés az, aminek szolgálatába kell állnia ennek ártörvény javaslatnak is. Látok is benne olyan intézkedéseket, amelyek igen szerencsésen közelednek ehhez a témához. Különösen sokat beszéltünk típustermelésről, típusborokról, védekezésről, a védekező szereknek biztosításáról. Visszaemlékezhetünk az utolsó 15 esztendőre. A szőlőgazdának, a szőlőtermeléssel foglalkozó társadalmi osztálynak sohasem volt, vagy legalább is üggyelbajjal volt csak biztosítva a maga védekező szere. Rézgálic-panaszoktól hangos volt a Képviselőház terme, interpellációk voltak, hogy nem lesz elég rézgálic, nincs elég réz, azt mondták, hogy a harangokat is beöntetik rézgálicnak, szóval napirenden volt ez a kérdés állandóan, mert fájt azoknak az embereknek, akiknek ez hiányt jelentett a maguk gazdaságában. Azután egyéb hiányok is voltak, kötözőszerekben, munkásokban, már pedig az a szőlő olyan, hogy azt nem lehet megcsalni. (Igaz! Ügy van!) Ha a szőlőnek nem adom meg a munkát, a kellő művelést, azt nem lehet megrövidíteni, mert a szőlő sír utána évekig. (Forster Elek: Rossz szőlő semmit sem ér!) Valamikor itt a Képviselőházban — ha jól tudom, a tavaszi fagyok után történt vita alkalmával — mondta valaki, f hogy a szőlőben a fagy következtében nem száz százalékos, hanem százötven százalékos a kár. Akik nem értették a dolgot első hallásra, azoknak meg kellett magyarázni, hogy a fagy nemcsak egy évi termést visz el, hanem a következő évi termésnek is elveszi egy részét. Meg kell adni a művelést, mert különben nemcsak nincs termés, hanem a befektetett tőke és munka is elvész. Az adót is meg kell fizetni. Itt van tehát az a nagy differencia, amely az ipari és mezőgazdasági élet közt van. Mi nem mondhatjuk, hogy bezárjuk a szőlőt és nem terme-