Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-257

68 Àz országgyűlés képviselőházának 257. ülése 1929 február 22-én, pénteken. előadni. Télen ezt a szabadban megcsinálni nem lehet, kocsmában csinálni nem tudjuk. El­ismerem, hogv a kormányzat, különösen a föld­mi velésügyi kormányzat, nincsen . abban a pénzügyi helyzetben, hogy erre a célra millió­kat áldozzon, nekem azonban az a felfogásom, hogy énpen ez legalább is olyan értékű célt szolgál, mint akár még az iskolaépítések, mert hiszen a nép nevelése, a vele való foglalkozás, amely nem kocsma és amely a népnek állan­dóan az egész évben való összetartása^ alkal­mas, ahol a magyar termelés, földművelés, iro­dalmának terjesztése, könyvtárak fenntartása mind csak ilyen úton és helyen volna elérhető. Meggondolandónak tartom és igen ajánlom az igen t. miniszter úr szíves figyelmébe, aki nagy megértéssel foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, hogy bármilyen áldozatok árán is lenne szíves utánanézni a dolognak, még ha hosszabb lejá­ratú, ezt a célt szolgáló külföldi kölcsönnel le­hetne is ezt megvalósítani. Ismerem a falusi nép és a községek helyzetét, tudom, hogy egy 15—20 éves amortizációs kölesönnel minden község képes volna erre és belemehetne abba, hogy egy ilyen népházat megépítsen, mert ez nem róna külön nagy terhet rá, mert az ottani összejövetelekből, egy kis táncvigalomból, esté­lyekből, satöbbi, mindig tudna magának annyi jövedelmet összehozni, hogy ezeket az amorti­zációs részleteket ki tudná fizetni. Valóságos univerzális célt szolgálnának a falusi, a társa­dalmi életben ezek a népházak. Tisztán erre a célra felveendő külföldi, vagy egyéb amortizá­ciós kölcsönnel szerintem ez megoldható volna. A magam részéről ezt nagyon áldásosnak tar­tanám. Igen t. Képviselőház ! Az idő előrehaladván és egyébként is, mint mondottam, ebben a szé­lesmedrű vitában már mindenről lévén szó e törvényjavaslat tárgyalásánál, most már csak röviden azt óhajtom kijelenteni, hogy csatlako­zom mindazokhoz a képviselőtársaimhoz, akik ezt törvényjavaslatot örömmel üdvözölték, mert én is olyan mélyreható és olyan nagy dolognak látom a közgazdasági élet, a termelés és a jövő problémáinak megoldása szempontjából, hogy lehetetlenség, hogy ezt a törvényjavaslatot a legnagyobb örömmel ne üdvözöliük. Éppen azért a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (He­lyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Szabó Sándor! Szabó Sándor: T. Képviselőház! Az előt­tünk fekvő törvényjavaslat, amelyről immár hetek óta folyik itt a vita, az egyik alkalmatos kapocs arra, hogy az a szerves munka, amelyet a kormány a gazdasági kérdések kiépítése te­kintetében most mindenütt, minden vonalon vé­gez, minél tökéletesebben jelenjék meg a köz­élet porondján. Ma az egész világon mind a tör­vényhozásban, mind pedig a kereskedelmi és a társadalmi életben a gazdasági kérdések tolul­tak előtérbe, és egészen helyes, hogy a szűkre­szabott csonkaország határain belül a még olyan kicsinynek látszó gazdasági erőket is mi most sokkal nagyobb szeretettel, gondossággal figyeljük meg, építgetjük és ápolgatjuk, mert nekünk a szűkreszabott lehetőségek között kell biztosítanunk népünk jólétét, megélhetését és előremenetelét. Amikor az ellenzék részéről az egyik leg­temperamentusabb szónok, Malasits Géza t. képviselőtársam itt felszólalt, az ő felszólalását nem is annak tekintem, hogy évődésbŐl Meskó Zoltán képviselőtársamnak mintegy válasz­adásképpen kívánt itt a maga szónoklatával és gondolataival megjelenni, hanem azt gondolom, hogy ő is úgy találta, hogy ez alkalmatos gaz­dasági kérdés, amely, habár egy röpke pilla­natra is, egypár megvilágító sugárral is hozzá­járul ennek a kérdésnek gazdasági vonatkozá­sainak bemutatásához, habár csak — amint mondotta — az ő osztályérdeke szempontjából is. Ennek is örülök, mert az a munkásosztály,— úgy érzem — a nagy magyar egységnek, a nagy magyar erő összetett kihatásainak egyik na­gyon fontos letéteményese, és az a munkásság nekem édes magyar testvérem; és ha az ő kérj désük és az ő érdekük ebbe a kicsinek látszó gazdasági kérdésbe belekapcsolódik, — ha ta­lán t. képviselőtársam azt az osztályérdek szempontjából nézi is — ezt a magam részéről szeretettel kívánom tekinteni és boncolgatni. (Helyeslés a jobboldalon.) Amidőn erre rátérek, rámutatok arra, hogy t. képviselőtársam téved abban, mintha ez a kérdés a munkásságot nem érdekelné a bér vagy az ár szempontjából is; illetőleg ő azt mondotta, hogy csak a bér szempontjából ér­dekli. Nem, t. Képviselőház, mert igenis az Al­földön, de a hegyvidékeken is azt tapasztal­tam, hogy ezek a szőlőmunkások nem mindig csak óra- és munkabérért dolgoznak, hanem részében munkálják a földet és a szerint, hogy felében vagy harmadában szabják meg a bért, kötelesek a szőlőmunkálatokhoz szükséges szer­számokat, védekező szereket, kötöző anyagot, szüretelő edényeket, satöbbit adni. Ha a fele részt kapják, akkor kötelesek mindezeket r az eszközöket adni, ha pedig a harmadrészt, akkor munkájukkal járulnak hozzá a szőlő mű­veléséhez. Igenis az az egyszerű munkás érde­kelve van a béreken keresztül az árak tekin­tetében is, hogy minél jobb árat és termést ér­jenek el, mert megkapja a részét az ő gazda­sági munkája eredményének s ennélfogva igen erősen és szervesen kapcsolódik bele abba, hogy minél tökéletesebb és helyesebb legyen a szőlőgazdálkodás és termelés. T. képviselőtársam pepecselésnek nevezte azokat az indítványokat, amelyek itt képviselő­társaim ajkairól elhangzottak. Én úgy vagyok vele, hogy minden gondolatot, látszódjék az a legegyszerűbbnek is, a magam részéről szimpá­tiával kívánok fogadni és elbírálni abban az esetben, ha azt a jószándék és szeretet hozta; hiszen minden gondolatban van egy porszem­nyi arany, van egy kiragadásra érdemes szem­pont, amelyet azután, ha a vita keretébe beál­lítva összegezünk, leszűrjük, levetítjük annak tanulságait és mindegyikből tudunk olyant ki­hozni, amelyet azután a köz, hasznára tudunk eredményesen gyarapítani. Én tehát azt az érdeklődést, amelyet t. képviselőtársaim itt en­nek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál ta­núsítottak, a magam részéről, aki igyekszem az agrárius szempontokat érvényrejuttatni és. megvilágítani ebben a teremben a nagy ma­gyar egység és a nagy magyar érdek kereté­ben, csak köszönettel tudom elkönyvelni és kö­szönettel tudom fogadni. Igen megszívlelendő, amit t. képviselőtár­sam mondott a fogyasztás szempontjából; mert végeredményben hiába ültetünk, kapálunk, ön­tözünk, szüretelünk jól, úgy, ahogy a szabály és a legtökéletesebben előírt munkarend meg­kívánja, ez nekünk még mindig nem elég, ha terményeinket nem tudjuk eladni. Igaza van abban és én örülnék a legjobban annak, ha minden munkás megengedhetné magának nem­csak vasárnap,— mert hiszen a mai viszonyok között még akkor sem tudja m ^engedni — hogy egy szőlőfürttel kedveskedjék gyerme­keinek, családjának. Hiszen tudjuk, hogy mi-

Next

/
Thumbnails
Contents