Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-256

'Àz országgyűlés képviselőházának; 256. ülése 1929 február 21-én, csütörtökön. m telepeken maguk is létesítettek ilyen népháza­kat a földmívelésügyi kormány támogatásával. Sőt erre vonatkozólag az a tiszteletteljes kéré­sem, hogy méltóztatnék még határozottabban támogatni az ilyen népházakat. Meskó Zoltán képviselőtársam említette, hogy a sör több helyen kiszorítja a bort. Én már régen kívántam és óhajtottam a kép­viselőház színe előtt szóvá tenni azt, hogy a sörfogyasztást valami úton-módon valameny­nyire csökkentsük, a sörgyárak ne kapják meg azt a nagy kedvezményt, amelyben része­sülnek s ezáltal elérhetjük azt, hogy a bornak a fogyasztása nagyobb lesz s a bort jobban tudják értékesíteni. Tekintsünk széjjel a nyu­gati államokban és tekintsünk szét Olasz­országban, látjuk azt, hogy a sörfogyasztás sehol sincs meg olyan nagy mérvben, mint nálunk Magyarországban; ebben a kicsiny országban, ahol most összetömörül a szőlőter­melés, nagy mennyiségű boraink teremnek, amelyeket nem tudunk értékesíteni sokszor azért, mert mindenütt sört és sört fogyaszta­nak. Nagyon üdvös volna, hogy a borfogyasz­tás érdekében egy kissé hátrább szorítsuk a sörfogyasztást. Méltóztassanak megengedni, hogy a,z idő rövidségére való tekintettel csupán még egy nagyon fontos tényre hívjam fel a földmívelés­ügyi kormányzat figyelmét. A Duna-Tisza­közén, ahol az én kerületem is van, Kiskunfél­egyháza környékén igen nagy kiterjedésű siva­tagok és homokbuckás területek vannak.^ De ugyancsak ott van Kecskemét város határában Bugacmonostorpuszta, ahol szintén hatalmas buckák vannak, valósággal sivatagok. Ezeken a területeken nem tudunk mást termelni s csak hosszú és hatalmas munkásság által léte­sített szőlő avagy gyümölcstermelést lehet ott folytatni. Én már szóvátettem ezt megelőzőleg, a bortörvényjavaslat tárgyalása során is, hogy ezeknek a szőlőtelepeknek adjuk meg a nagyobb adómentességet; hogy az adómentesség ne hat év legyen, hanem azt hosszabbítsuk meg,^ mert hiszen ennél sokkal több időt vesz igénybe, amíg ezeken a nehéz területeken be tudjuk állítani a szőlőtermelést, azt ki tudjuk építeni. Nemcsak az a célom, hogy ezeknek nagyobb adókedvezményt adjunk, hanem privilégiumot is kellene adni abból a célból, hogy ezeken a hatalmas területeken termékeny területek legyenek; egyenesen versengésre kellene fel­szólítani az embereket ezzel, hogy lássák, hogy a kormány igenis törődik velük és biztatja őket arra, hogy a terméketlen területeket ter­mékenyekké tegyék. Nagyon üdvös volna, ha a földmívelési kor­mány ezeken a területeken állami gyümölcsfa­iskolákat is létesítene. Nagy baj az is, hogy nem kapunk megfelelő és jutányos áron gyümölcsfát. Ott van a szomszéd városunk­ban, Cegléden az Unghváry-féle gyümölcsfa­iskola, ahonnan ugyan kapunk fiatal gyümölcs­fákat, nincs kifogásunk ellene, csupán az a baj, hogy igen magas áron kapjuk ezeket. Ha a földmívelésügyi kormányzat kezébe venné az állami gyümölcsfaiskolának létesí­tését, akkor biztosra merem venni, hogy sok­kal olcsóbban és jutányosabban tudnók ter­melni a gyümölcsfákat, sokkal jutányosabban tudnók odaadni a kisembereknek. Ezzel talán elérjük azt a célt, hogy ezeken a területeken Isten segítségével pár év alatt hatalmas, nagy­kiterjelclésü gyümölcsfatelepéket létesíthetünk. Egyébként az előttünk fekvő törvényjavas­latot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János; Temesváry Imre! Temesváry Imre: T. Képviselőház! Az előrehaladott időre való tekintettel tisztelettel kérem, méltóztassék megengedni, hogy beszé­dem elmondását a holnapi napra halaszthas­sam. Elnök: Méltóztatnak a halasztáshoz hozzá­járulni? (Igen!) Elnök : A Ház hozzájárul, hogy a képviselő úr beszédét holnap mondhassa el. Az idő előrehaladt voltára való tekintettel a vitát megszakítom és előterjesztést teszek leg­közelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzessék ki: 1. a ma tárgyalt törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása; 2. a mentelmi bizottság 665—695. és 697. számú jelentésének tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzá­járulni ? (Igen !) Ha igen, akkor ezt határozatként kimondom. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése, Kérem a jegyző^ urat, hogy a jegyzőkönyvet felolvasni szíveskedjék. Szabó Zoltán jegyző (olvassa a jegyzőkönyvet). Elnök : Van-e valakinek észrevétele a fel­olvasott jegyzőkönyv ellen ? (Nincs !) Ha nincs észrevétel, akkor a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) Hitelesítették Szabó Zoltán s. h. Éhn Kálmán s. h. naplóbirálő-bizotteági tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XVlíí.

Next

/
Thumbnails
Contents