Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-256

38 'Az országgyűlés képviselőházánah 25 déssel mennyire összefügg, arra nézve adatokat fogok a t. Ház elé hozni. Nagyon sajnálom, hogy a Ház azon oldaláról, amely egyedüli kisajátítójául szereti magát feltüntetni a magyar népmozgalmi, népszaporodási és szegény, nyomorúságos munkásviszonyoknak, nem hallottunk ilyennemű felszólalást. Hogy tisztán lássunk:^ az 1927. évben Csonka-Magyarország 64.378 lélekkel szaporodott, szaporodási arányszámunk tehát csak 7*6. Ez a 7-6-es arányszám annál fájdalmasabb, mert ez ismét nemzetközi viszonylatban a legcsekélyebb szaporodási arányszámot feltüntető államok sorába vezet bennünket. Evvel szemben ha rámutatok arra, hogy a mai Oroszország is 45-ös szaporodási arányszámot mutat fel és ha felhívom a figyelmet arra, hogy Románia és a mai Szerbia szaporodási aránya a miénknél 50%-kai előnyösebb, akkor rámutattam Csonka-Magyarországnak egy olyan fájó sebére, amely tulajdonképpen létérdiekünket és a jövő nagy Magyarország fennállásának lehetőségét veszélyezteti. (Láng János: Ki fogja visszaszerezni az integer Ma> gyar országot?) Azt kérdezhetné valaki, hogy mi köze ennek a beszélgetésnek és statisztikának a szőlőjavaslathoz? (Peidl Gyula: Előbb meg kell élni! — Láng János: Előbb kell az országot visszaszerezni, azután megélni!) Nagyon, de nagyon sok köze van, mert itt ismét rámutatok arra, hogy a statisztika kérlelhetetlen törvényei szerint az ipari városok szaporodási arányszáma mélyen és messze alatta áll a mezőgazdasági városok statisztikailag kimutatott szaporodási arányszámának. Ebben a tekintetben különösen szomorú az a tünet, amely Budapest részéről fenforog, amely szaporodási arányszámának csekélységével, — hogy tulajdonképpen nem megfelelő szavakkal mondjam — destruálja az egész ország szaporodását. Ebben a tekintetben bátor vagyok az illetékes körök figyelmét felhívni arra, '— nagyon szeretném, ha a népjóléti- és a pénzügyminiszter úr itt lenne, — hogy mindaz a törvényhatósági város, ahol a szőlőtermelés, az intenzív mezőgazdasági kultúra^ és a f gyümölcstermelés^ virágzik, a születési arányszám tekintetében túlhaladja az országos arányszámot. Pécs városa, amely, mint tudjuk, borvidék középpontja, a születések tekintetében 26%-os arányszámot mutat, Kecskemét városa pedig, amely ebben a tekintetben — büszkén állíthatom —• a legelső az ország összes városai között, a 27-et meghaladó születési arányszámot mutatja. Ezzel szemben Győr születési arányszáma mindössze 16, Budapest születési arányszáma pedig ugyancsak 16. Viszont azonban itt az az elszomorító tünet, hogy a szaporodási arányszám plus 1, vagy éppen a statisztikai régi állapot fentartásának van kitéve. Mi következik ebből? A statisztika kérlelhetetlen adataiból mindenesetre levonhatjuk azt a gazdasági következtetést, hogy a városi élet és az iparosítás a házasságkötéssel és a népszaporodással fordított viszonyban van. .Levonhatjuk azt a konzekvenciát, hogy míg Európa összes nagy államai — amint ezt Schandl Károly képviselőtársam tegnapi beszédében olyan gyönyörűen kimutatta — mindent elkövetnek arra nézve, hogy a népnek a városokba való özönlését és az ipari pályára való tódulását megakadályozzák és mindent elkövetnek arra, (Friedrich István: De mit csináljunk?) — majd megmondom — hogy a népet visszavezessék az intenzív mezőgazdasági kultúrához, addig, mi sajnos ilyen h ülése 1929 február 21-én

} csütörtökön. irányban nem teszünk semmit. Én az iparosítást, megvallom, veszélynek tartom, és ezt be is fogom igazolni. Ugyancsak igazolni fogom más beszédem folyamán a költségvetés során, hogy mibe kerül nekünk évente a kartellek által az iparosítás. Ha ezekre az adatokra rámutatunk, megállapíthatjuk, hogy az iparosítás előmozdítja az elnéptelenedést és a magyar jövőre szükséges nagy néptömegeknek . . . (Friedrich István: Akkor az egész Nyugat rossz irányban fejlődik, mert mind iparosodik! — Peidl Gyula: Tiszteljük a nyugatot!) Nem kell tiszteltetnünk, követnünk is kell bizonyos tekintetben, de ebben nem kell követnünk. (Peidl Gyula: Miből éljenek az emberek?) Vizsgáljuk, hogy a magyar közvélemény hogyan került tulajdonképpen ebbe a mentalitásba. Nagyon jól tudjuk, — különösen, akik a régi politikai életből itt maradtak — hogy a háború előtti magyar gazdasági felfogás lassan meghódította a nemzet egyetemét és a nemzet boldogulásának útját nem a mezőgazdasági termelés céltudatos emelésében és a mezőgazdasági munkások létminimumának és létszínvonalának javításában látta, hanem az önálló vámterület eszméjével a magyar iparfejlesztés délibábját kergette. Pedig ez a magyarság szempontjából annál károsabb volt, mert ipartelepeink legnagyobb része földrajzi adottságok folytán a hegyvidéken települvén le, levált az országról, ott hagyván mindazt a kincset, amelyet a magyar államnak jóhiszeműsége és a magyar nép könnyelműsége nemzeti vagyonként oda belehelyezett. (Mozgás a tyalközéfi&n.) Ettől / eltekintve azonban, az iparos társadalom legnagyobb része a magyar nemzet testéhez legalább is érzelmileg akkor sem tartozott és sajnos van olyan része, amely ma sem tartozik hozzá. Az önálló vámterület ölünkbe hullott és akkor láttuk, hogy reánk nézve ennek annál kisebb értéke van, minél kevésbbé tudjuk mezőgazdasági terményeinket értékesíteni. De bizonyos az, hogy ennek maradványaképpen gondolkozásunk ma is a forszirozott ipari termelés eszmekörében mozog, úgyhogy bár még ma is kifejezetten agrárállam volnánk, az ipari termelés érdekeinek a mezőgazdaság érdekeit a kartellek útján teljesen feláldozzuk. A Magyar Szemlében jelent meg egy egyetemi magántanár cikke a külkereskedelmi mérleg problémájáról, amely cikkben számadatok feltétlen bizonyosságával beigazolja azt, hogy Magyarország és a magyar agrártársadalom tulajdonképpen az ipari behozatal által és az ipari behozatal érdekében adósodik el. Ha igaz ez a tétel, mindenesetre fokozottabban kellene arra gondolnunk, hogy a mezőgazdasági termelés érdekeit minden irányban intenzívebben mozdítsuk elő és ebben a tekintetben örvendve köszöntök minden olyan megmozdulást, amely erre a célra irányul. Éppen ezért üdvözlöm ezt a javaslatot is, és bár némely részletekben sok szó fér hozzá, mégis mivel ez a javaslat a szőlőtermelés előmozdítását célozza és mivel azt gondolom és azt látom, hogy ennek a javaslatnak az a célja, hogy némi tekintetben közrehasson a szőlőmunkástársadalom helyzetének javítására, — beleértve a kisgazdákat és a szőlőmunkásokat — a javaslatot Örömmel elfogadom. (Éljenzés a jobboldalon.) De a magam részéről az 1. §-nak azt a kitételét, amely a földmívelésüg^i miniszter úr tetszésétől tenné függővé azt, hogy különös méltánylást igénylő esetekben az illetékes vármegyei hegyközségi tanács véleményének meghallgatásával kivételeket engedhet, nem he-