Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.
Ülésnapok - 1927-256
3ê Àz országgyűlés képviselőházának 356, óriási összegek mennek ki évenkint ebből az országból mindenféle luxus dolgokért és luxus cikkekért, különösen pedig gyümölcsökért, amelyekre pedig itt semmi szükség nincs. Ma olyan világot élünk, — merem állítani — hogy minden újdonság és minden külföldi dolog imponál. Elmondottam már a fürdőjavaslat tárgyalásánál is, hogy az emberek azt hiszik, hogy másoknak akkor imponálnak, ha külföldi cikkekkel tudnak szomszédaiknak és ismerőseiknek dicsekedni. így vagyunk például a banánnal is. Azt kérdezem a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úrtól, — hisz nem vagyunk kereskedelmi I szerződésben kötelezve ennek a behozatalára — nem lehetne-e egy tollvonással eltiltani a banán behozatalát. (Élénk helyeslés.) Perverz és merész állítás, hogy éppen a banánban van a legtöbb vitamin. Ez őrület és merem állítani, hogy csalás. Én azt mondom, hogy a sült krumpli héjában több vitamin van, mint a banánban. (Derültség.) Méltóztassanak csak megnézni azt a faluról besorozott legényt, aki pedig soha életében nem evett banánt, de sült krumplit annál többet, hogy milyen katona vált belőle. Olyan katonáink voltak, hogy sehol nem termett pár* juk, még Indiában sem, ahol pedig az a kölyök már gyerek korában banánt eszik. (Derültség.) Kételkednem kell ennek az országnak gazdasági rekonstrukciójában, ha olyan őrült mértékben hozunk be külföldi cikkeket, amilyen mennyiségben behozunk. Ez szerintem hazafiatlanság. Megértem, hogy behozunk például narancsot azért, hogy kedveskedjünk gyermekeinknek egy-egy naranccsal, vagy behozzuk a citromot, amire egészségügyi szempontból szükség van, de hogy azt a sok luxus cikket és a narancsot olyan mértékben hozzuk be, amilyen mértékben behozzuk, ezzel nagy hazafiatlanságot követünk el és kellene annyi hazafias érzésnek lennie minden magyar emberben, hogy mivel ezzel az országot segítjük tönkretenni, tehát lemond ezekről a cikkekről, amelyekre az életfentartása szempontjából semmi szükség nincs. (Ügy vám! Úgy van!) T. Ház! A gyümölcstermeléssel akarok kicsit hosszasabban foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Mint dunántúli ember nagyon jól tudom, hogy népünk mily nagy szeretettel ragaszkodik a fához. TTgy szereti a fát, mint a saját családját. Az a polgárember, mielőtt házat épit, már fát ültet, vagy ha házhelye van, már tíz esztendővel az építés előtt gyümölcsfával ülteti tele azt a telket s azokat a fákat szeretettel ápolja és gondozza. Ez nagyon jól esik az embereknek, de viszont annál rosszabbul esik, amikor azt látja, hogy ezek közül a gyümölcsfák közül egyik sem terem értékes gyümölcsöt, mert nincs, aki azt a polgárembert kitanítsa arra, hogy milyen fát kell ültetnie abba a talajba, illetőleg milyen fa kell annak a talajnak és annak az éghajlatnak és sajnos nem áll módjában, hogy az ültetendő fákat megválassza. Nagy mulasztás terheli szerintem a múlt kormányokat abban, hogy a gyümölcsfatermelésre és a gyümölcsfa csemeték termelésére nem fektetett nagyobb súlyt. Voit ugyan valamikor egy rendelet, mely elrendelte a községi faiskolák létesítését, (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Törvény!) egyrészt azért, hogy a gyermekek megtanulják az oltást, másreszt pedig, hogy a gyermekekben felélesszék a gyümölcsfa iránti szeretetet, ez a törvény azonban soha sem lett végrehajtva. Mit láttunk? Azt láttuk, hogy ezek a falusi gyümölcsfaiskolák a tanító krumplis és veteményes kertjei lettek, alig volt egy pár tanító, aki azt a faiskolát úgy vezette, ülése 1929 február 21-en, csütoriökon. és művelte, ahogy kellett volna, (GyÖmörey Sándor: Volt egy pár kiváló tanító, például Békeffy László!) Ellenben a gyümölcsfafelügyelőt minden negyedévben lehetett látni, mert napidíjat kapott, megittak a tanítóval egy pár liter bort és minden maradt a régiben. Ritka hely volt az, ahol a tanító felemelkedett a helyzet magaslatára, bár magam is ismertem pár ilyen derék és kiváló tanítót. Megcsinálták a járási faiskolákat is. Azok is ugyanerre a sorsra jutottak. Nem törődik velük senki, és így a kormány azt a nemes célt, amelyet ezek felállításával el akart érni, nem tudta elérni. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Nem mindennek a kormány az oka, hanem a képviselőtestület mulasztásai!) Csak egyszerű számítással kell élni: ma a legjobban jövedelmező szőlő sem hoz holdanként bruttó 2000 pengőt, 60—70% a rezsije a termelőnek és ki van téve olyan rizikónak is, hogy bizony egy évtizedben talán csak egyszer sikerül a termés, úgyhogy a termelés kifizeti magát, mert a gazda legtöbbször ráfizet. Nézzük a gyümölcsösöket. Van egy ismerősöm Stájerországban, akinek 70 hold gyümölcsöse van és ez az ember a múlt esztendőben a mi pénzünk szerint, másfélmilliárd korona, azaz 120.000 pengő tiszta hasznot ért el gazdálkodásával. Ha körülnézünk ma, hogy mibe kerülne, mondjuk, egy holdnak gyümölcsfával való beültetése, mit lehetne ott produkálni, akkor azt látjuk, hogy így sokkal többet lehet produkálni, mint amennyit akármiféle bortermeléssel, vagy ipari termeléssel elérni lehet. Rá kellene erre venni a népünket, oktatni kellene és a kormányhatalomnak azzal a mindenható befolyásával oda kellene hatnia, hogy ezek az emberek egységes fajokat, egységes típusokat ültessenek, aminek következtében a gyümölcsértékesítés is könnyebb lesz, mert az a kereskedő, tudva azt, hogy ezen à vidéken nagyobb mennyiségű egységes típusú gyümölcsöt szerezhet be, minden esztendőben megjelennék ott és nem járnánk a gyümölcsterméssel úgy, mint ma, hogy a legtöbb gyümölcs a fa alatt rothad el, eltekintve attól a mennyiségtől, amit a gazda és családja elfogyaszt. Én jól ismerem a nép életét, az hat hónapig jórészt csak gyümölccsel és kenyérrel táplálkozik, húst csak azóta eszik, mióta a húseyést a harctéren megszokta; máskor a mi népünk csak akkor evett húst, ha vagy ő, vagy a marhája volt beteg-, mert sajnálta a húst, olyan körülmények között volt. Mondom, hozzászokott a harctéren és ma több húst fogyaszt. Ma a népünk egészsége szempontjából is szükséges volna jó és egészséges gyümölcsöket termelni. Nézzük csak Stájerországot, és a Magyarország elszakított nyugati része felé eső határszéli községeket, ahol a hinoek és svábok laknak, akik évenkint száz meg száz vagonnal adják el a masánszki-almát. Minek köszönhetik ők e nagy gyümölcskereskedelmüket? Annak, hogy valamikor kísérleteztek vele és bebizonyították, hogy az a masánszki-féle alma azon a vidéken kitűnően díszlik, óriási terméseket hoz és minden időben értékesíthető, hosszú ideig eltart rothadás nélkül és még tavasszal is mindig a legjobb minőségű. A kormánynak kell tehát odahatnia, hogy minden vidéken egységes típusú gyümölcsfákat ültessenek, olyanokat, amelyek a talajnak és a klímának megfelelők. A gazdasági oktatás kérdését is szeretném ebbe a gondolatba bekapcsolni. Itt eleget beszéltünk már gazdasági szakoktatásról. Én mindig kifejezést adtam annak a gondolatom-