Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. ülése 1929 február 20-án, szerdán. 23 cementet. Ha ugyanis a 6 pen<rő 85 fillért akarom összehasonlítani, akkor nem a békebeli 2 korona 78 fillért kell vennem, hanem a békebeli nagykereskedői, illetőleg gyári árat, amely abban az időben 1 korona 80 fillér körül lehetett. Nem mondhatom tehát azt, hogy békében 2 korona 78 fillér volt a cement ára en gross-ban, hanem azt mondhatom, hogy békében egy métermázsa a kereskedőtől házhoz szállítva, 2 korona 78 fillérbe került, ma pedig 8 pengőbe kerül. Akárhogy számítjuk is, tehát miniszter úr, a 187%-os drágulás, amire én a fősúlyt helyezem, az, amit én nem tartok indokoltnak és ez az a tér, ahol az állami beavatkozást joggal kérem. Itt van tulajdonképpen a dolog súlypontja. Ne méltóztassék itt számlákkal operálni és azt mondani, hogy 6 pengő 85 fillér, a számlaszeszerinti egységár, hanem ugyanazokat a tényezőket méltóztassék összehasonlítani a békéhez és a mai állapothoz viszonyítva, s akkor, akár a nagykereskedői árat, akár a detail-árat méltóztatik venni — bármilyen árat méltóztatik összehasonlítani — a 187%-os drágulást méltóztatik megkapni. Hogy ehhez mi mindent nem számítanak hozzá? En nem tudom, hogy mi minden féi' bele. Elbbe belefér a vezérigazgató benzinje, a vezérigazgató nyaralása, ebbe belefér sok minden költség, minden benne van abban a lakásban, amelyet Budapesten szobánként 1200 pengőért mernek árusítani. Méltóztassék egyszer kalkulálni, miféle jövedelme kell, hogy legyen annak az embernek, akinek arra telik, hogy egy háromszobás lakást à 1200 pengő, meg tudjon fizetni? Ez a baj és ezen kell segíteni. Ez nem kizárólagos munkáskérdés, hanem a középosztályt éppúgy, sőt talán még jobban sújtja, mint azt az egyszerű munkást, aki képes a maga igényeit redukálni, és összeköltözik egy e^vszobás lakásba a rokonaival is. A miniszter úrnak módja van hozzájárulni ahhoz az általam benyújtandó indítványhoz, hogy méltóztassék kiküldeni egy parlamenti bizottságot, amelyben a miniszter úr pártjának úgyis meg lesz a többsége, nem fenyeget tehát az a veszély, hogy olyan jelentés kerül ide, amely talán nem egészen felel meg a miniszter úr intencióinak vagy a valóságnak. Méltóztassék egyszer vizsgálat tárgyává tenni, mennyiben indokolt az, hogy a kőért, tégláért, cementért, mészért és egyéb építési anyagokért olyan horribilis árat kérnek, amilyent ma kérnek, és jogosult-e az a fosztogatás, amelyet végeznek azok a kartellek, amelyek nem azért szövetkeznek, hogy a termelést racionalizálják, tökéletesítsék, vagy egyéb módon csinálják, hanem azért, hogy magasabb árakat kérjenek és tönkre teszik azt, aki merészkedik alacsony áron árusítani. A napilapok a múltkor egy nagyon kedves hírt hoztak. Tudniillik az egyik cipőkereskedő azt a merészséget követte el, hogy a gumisarkat olcsóbban adta, mint a hogy azt a kartell megállapította. Erre, úgy tudom, a többiek megverték az illetőt. (Derültség.) Amikor ilyen jelenségeket látunk az életben, akkor nem egészen mindegy az, hogy ez a kérdés rendben van-e vagy nincs rendben. Tessék kiküldeni a parlamenti bizottságot, az vizsgálja meg a helyzetet, kerüljön ide a jelentés a Ház elé és nézzük meg egyszer, hogy ezek a mélyen t. kartellek, amelyek állandóan hivatkoznak az ő hasznos közgazdasági tevékenységükre, mennyiben hasznosak, vagy mennyiben fejtenek ki kártékony tevékenységet? Kernelem, hogy a törvényhozás talál erre niódot. En rá mutattam a módoknak egy tömegére, talál rá módot, hogy ezekkel az árdrágításokkal szembeszálljon. Ha itt a drágaság olyan nagy, hogy senki megélni nem tud, ha mindenkinek azt mondják, hozzon áldozatot, mert hiszen itt van Trianon, itt vanina'k a rossz viszonyok, satöbbi, akkor tessék elsősorban azokhoz intézni ezt a kérést, akiknek van miből áldozatot hozmok. Ne méltóztassék megengedni, hogy^ egyes ipari cikkeket gyártó vállalatok a békebeli nyereséget lényegesen túlhaladó, de a külföld előtt teljesen fantasztikus árakat érjenek el egyik-másik cikkért. Ezzel szemben ne méltóztassék azt az összehasonlítást tenni, hogy Németországban mennyibe kerül a cement, mert ezt csak akkor tudom összehasonlítani, ha megvizsgálom, hogy egy napi munkabérért az a munkás hány kiló kenyeret, szalonnát, vagy mennyi ruhát és egyebet tud vásárolni. Akkor ki fog tűnni, hogy a német, cseh és osztrák gyárak termelési költsége legalább is 40—50 százalékkal több, de merem állítani, hogy talán 100%-kai is magasabb, mint a magyarországi gyárak termelési költsége. Hiszen például a Máv. tatabányai telepén olyan állapotok vannak, hogy a munkás reggel 6 órakor megy ki a telepre és késő estig dolgozik és csak úgy képes négy pengőt megkeresni, ha a felesége és a bányából délután 2 órakor kijövő fia is kimegy és segít neki a köveket berakni a csillékbe. A családból így hárman együtt keresnek 4 pengőt, vagy 4 pengő 50 fillért. Amikor ilyen állapotok vannak a munkaviszonyok tekintetében, akkor viszont a cementárusításnál olyan árakat érnek el a vállalatok, amilyeneket békében álmodni sem mertek volna. Tessék megnézni, hol van ma egy cementgyár, amely kartellen kívül áll. Azt tönkreteszik akár konkurrenciával, akár a bankokkal, akár a hitellel. Nincs ma kartellenkívüli cementgyár. Egy üzem van: a kartelliroda és ez diktálja a feltételeket. Ha holnap 10 pengőt fog kérni a cementért, akkor 10 pengőért fog kelleni megvásárolni és tisztán az ő lelkiismeretüktől vagy lelkiismeretlenségüktől függ, hogy mennyit mernek kérni termékeikért. A 187%-os drágulás olyan arányú drágulás, amelyet nem lehet azzal indokolni, hogy az általános drágulás 137%, vagy mennyi, amennyit az államtitkár úr mondott. Mert mi drágult meg a cementgyártásnál:? Talán Tatabányán a hegy drágult meg 137%-kai, vagy mi drágult meg? Nem drágult meg semmi sem. A kő éppen úgy ott van, mint békében. Az egyéb' cementgyártási költségek, a munkabér, a nyersanyag, a szén, a szállítás mind olcsóbb. Mivel indokolják meg a 137%-os drágulást? Nekem, meg annak, akinek vásárolnia kell, megdrágult az élet 100 és nem tudom hány százalékkal, amint ezt a különböző indexek alapján kimutatják, de akinek ott maradt minden, akinek ott van érintetlenül a nyersanyag, aki a munkabérnek felét fizeti, aki félannyi szenet használ, akinek a vasúti szállítási költsége sem több, mint békében, miért kér az 187%-kai többet, mint amennyit békében kapott? Ez olyan kérdés, amelynek mindenkit érdekelnie kell, kivéve azokat, akik a kartellben érdekelve vannak. Elnök: ^Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Peyer Károly: Befejezem. Amikor tehát olyan közérdekű kérdést hozok ide, amelynek megoldásától a munkaalkalmak szaporodását, az építkezés fellendülését, a lakasok olcsóbbátételét várom, legalább is azt elvárom a miniszter úrtól, hogyha nem is nyiltan, de még burkolt formában se kelljen védelmére ennek a hal-