Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-262

Az országgyűlés képviselőházának 262. nyesül a parlamentáris kormányforma keretei között a felelősség alkalmazása? (Jánossy Gábor: A vádaláhelyezésben!) A törvényhozásban, interpellációval kapcsolatban. Az ellenzék kérdést intéz a kormányhoz valamely közigazgatási ténynek helytelensége miatt, panaszt emel a tisztviselő túlkapása miatt és ez esetben két eshetőség forog fenn: vagy helyteleníti a miniszter a tisztviselő ténykedését, vagy azonosítja magát vele. Az előbbi esetben tárgytalanná válik az interpelláció, az utóbbi esetben — feltéve, hogy a Képviselőház többsége nem osztozna a miniszter véleményében — a kormány nem azért kénytelen a politikai felelősség konzekvenciáit levonni, mert a tisztviselő a helytelen hatósági intézkedést megtette, hanem azért, mert a tisztviselő eljárását fedi. Egyebekben a történelem szavát és tanulságát is érdemes megszívlelni e kérdés elbírálásánál. Á politikai felelősség bölcsője — Angolország — a decentralizáció klasszikus hazája; Franciaországban pedig a centralizáció politikai felelősség szabad érvényesítését anynyira akadályozta, hogy többször csak forradalommal érhette el azt a rendes változást, amelyet kisebbmérvű centralizáció mellett a politikai felelősség is biztosíthatott volna. Teljesen hamis okoskodás^ tehát az, amely a miniszter politikai felelősségére támaszkodva követeli a centralizációt. Ami pedig azt az ellenvetést illeti, hogy a parlamentarizmus kizárja az Önkormányzatot, erre az a válaszom, hogy az önkormányzat a parlamentarizmusnak nem ellentéte, hanem szükségszerű függeléke és logikai folyamánya. Parlamentarizmus és Önkormányzat egymást kiegészítik, egymást feltételezik, egymást ellensúlyozzák, egymást kölcsönösen korlátozzák. A parlamentarizmus önkormányzat nélkül olyan, mint a sáfárkodás ellenőrzés nélkül. A nemzet rábízza képviselőire hatalmának kincseit, de nincsen állandó ellenőrző szervezete, amely őrködnék a felett, hogy kincseit el ne kezeljék. Már pedig minden testületben megvan a terjeszkedési hajlam, megvan a parlamentben is. Es mit tegyen a nemzet, ha a parlament, amely el végre csak eszköz a nemzeti akarat közvetett kifejezésére, megfeledkezik hivatásáról s öncélnak tekintve önmagát, szembehelyezkedik a nemzet akaratával? Ha a nép választott képviselőiben csalódott, önkormányzat nélkül hová meneküljön? Ha egyik intézményében megesalatkozott és nem menekülhet a másiknak sáncai mögé, honnan igyekezzék visszahódítani elveszett akaratának uralmát? Azért igen találó volt Vázsonyi Vilmosnak az a megjegyzése, hogy nép, amely egyetlenegy intézményre alapítja szabadságát, olyan, mint a szenvedélyes kártyás, aki egy kártyára rakja egész vagyonát és egy pillanatban elveszítheti mindenét. Hogy az önkormányzat nem ellentéte, hanem támasztéka a parlamentarizmusnak, bizonyítja az a tapasztalati tény is, hogy a képviseleti rendszer csak ott nem vált gyűlöletessé, csak ott nem járta le magát, ahol az erős önkormányzat megóvja az elfajulástól: így Angolország, az Egyesült-Államok, Svájc minden megtámadtatás nélkül teljes épségben őrizték meg a reprezentatív rendszert. Miért? Mert mindegyiknek erős önkormányzata van. Ellenben a parlamentarizmus ott a legsatnyább, ott dobálják a legtöbben sárral, ahol van ugyan általános választójog, de nincs önkormányzat: Franciaországban. Hogy a kormányok rossz szemmel nézik az önkormányzatot, amely hatalmukat korlátolja, ülése 1929 március 7-én, csütörtökön. 191 hogy a miniszteriális abszolútizmusnak kellemetlen az autonóm közületek remonstrálása, azt értem, bár nem helyeslem, mert nem annyira erős és hatalmas kormányra, mint inkább erős és hatalmas államra van szükség. Az állam pedig akkor erős és hatalmas, ha kormánya eszes és lelkiismeretes, ha szívós eréllyel meg tudja védeni a nemzet jogait, szociális érzékkel a dolgozók érdekeit, a polgárok pedig nemcsak adófizietésseih hanem a közügyekben való élénk közreműködéssel, nemcsak erszényünkkel, hanem Önszemélyünkkel is szolgálják a hazát és növelik az állam erejét. így lesz erős és hatalmas az állam és vele együtt a kormány is. Ha valaki mégis ragaszkodik a központosított kormányzathoz azon a címen, hogy jobb az önkormányzatinál, annak figyelmébe ajánlom a Horvátországban divott közigazgatást. Ott a megyék tisztviselőit a bán nevezte ki a főispán előterjesztésére, ott a járási tisztviselők kinevezése is a bántól függött és talán jobb, pontosabb és gyorsabb volt a horvát közigazgatás, mint a magyar? Nem! A magyar önkormányzat még romjaiban, még meghamisításában is jobban működik, mint ahogy Horvátországban ez a centralizált közigazgatás működött. T. Ház! Mindezek alapján nem tartom indokoltnak a belügyminiszter úrnak ama véleményét, hogy mindkét álláspontnak tekintélyes tábora van. A centralistáknak nincs tábora, legfeljebb csoportja, és hogy csekélységem nem tartozik az utóbbihoz, azt fölösleges hangsúlyoznom. Ellenben szükségesnek tartom ama kérdéssel foglalkozni: milyen a mi önkormányzatunk, van-e nálunk egyáltalában önkormányzati élet? Nos, megyei közigazgatásunk olyan nagy mértékben áll a kormányhatalom gyámsága alatt, hogy bármely centralizált állammal felvehetjük a versenyt. r Megyei autonómiánk csak árnyék autonómia és eszünkbe juttatja Berangernak azt a költeményét, amelyben le van írva, hogyan tisztítja egy kocsis árnyéka egy szikla árnyékában egy kocsi árnyékát egy kefe árnyékával. (Elénk derültség.) Az önkormányzat ama klasszikus példájának, amely Angliában található, az a kritériuma, hogy a helyi igazgatást nem hivatásos, hanem tiszteletbeli tisztviselők látják el. Nálunk ismeretlen az ingyen szolgálat, sőt megyei tisztviselőink ellátásukat csak névleg nyerik az őket alkalmazó törvényhatóságtól, tényleg azonban az állam pénztára az, amely a fizetésüket folyósítja, mint ahogyan a vármegyék egész adminisztrációs költségvetése voltaképpen egy címlete a belügyi költségvetésnek. Ami tehát az autonómiában hiányzik: az az autonómiának a lényege, s így önkormányzatunk már ennek okán sem israzi önkormányzat. Azután nincs az a csekély jelentőségű ügy, amelyet a törvényhatóság

1 véglegesen elintézhetne, s a kormány nemcsak megsemmisítheti a neki nem tetsző határozatot, hanem helyébe teheti a maga szuverén elhatározását. A megye költségvetése, adókivetése, vagyonkezelése, jogügyletei, szabályrendelet-alkotása: mind a legszigorúbb

1 kormánygyámság alatt áll. r Ilyen _ körülmények között, amikor a megyék majdnem kizárólag az állami adminisztráció közvetítésére vannak utalva és a tisztán helyhatósági ügyekben is az önálló cselekvés lehetőségétől meg vannak fosztva, lehet-e csodálkozni azon, hogy az önkormányzati élet elveszítette varázsát, hogy a megyegyűléöeken a megyebizottsági tagoknak alig negyed része jelenik meg s akik megjelennek, azok nem érdeklődnek a közigazgatás ügyei iránt? Ilyen