Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-243

*ÂZ országgyűlés képviselőházának 24.3. ülése 1929 január 25-én, pénteken. 79 rokkannak meg azok az emberek, akik a további katonai szolgálatra alkalmatlanok. Aki pedig két-három év alatt képtelenné válik a katonai szolgálatra, az a polgári foglalkozásra is némileg megrokkant, nehéz munkát nem igen tud végezni, s annak bizony ez a törvényben megállapított végkielégítési összeg nem ellenérték eltékozolt ifjúságáért s azért, hogy inainak rugékonyságát otthagyta a hadseregnél. Ebben a tekintetben) túlalacsonyan vannak megállapítva az egye« végellátási kategóriák. De nézzük azt, aki végigszolgálja a tizenkét esztendőt és tizenikét esztendő után hagyja ott a katonaságot Ez az egyén kap, mint mondottam, 1186 pengő 25 fillért. Hát, t. Ház, az a körülbelül 32—33—34 éves ember, aki 12 esztendőt eltöltött a nemzeti hadseregben, már nagyon nehezen szokik hozzá a polgári munkához. Ha valaha ipari munkás volt: elfelejtette a mesterségét, a haladás régen túlment az ő tudásán, ma már egészen más módszerekkel dolgoznak, mint amilyenekkel dolgozott ő akkor, amikor a hadseregbe belépett. Ha tehát 12 évet leszolgált, új életet kell nelki kezdeni; akár mezőgazdasági, akár ipari munkás, hónapokig kell ténferegnie, nézdelődnie, amíg munkát kap, különösen ma, amikor tudjuk, hogy hazánkban a gazdasági válság nemhogy enyhülne, hanem állandóan erősbödik, Ügy, hogy ez a törvényjavaslat azt a szociálpolitikai oélt, amelyet említeni méltóztatott, csak igen-igen gyengén éri el, mert véleményem szerint a kártalanítási összegek a törvényjavaslatban túlalacsonyan

1 vannak megállapítva. Egyébkén t, hogy az előadó úr beszédével még tovább foglalkozzam: ha méltóztatott szoeiálpolitilkáról beszélni, akkor én azt hisz-em. hogy egészségesebb szociálpolitika az, ha azokról gondoskodunk, akik az adókat izzadnák ki, amelyekből a hadsereget fenntartjuk. Már pedig, amikor a munkások és iparosdk, kiskereskedőik, általában a dolgozó társadalom szociálpolitikai ellátásáról van szó. akkor a kormány még ebben a javaslatban tapasztalható szűkmarkúságnál is nagyobb fukarságot tanúsít. Bezzeg, amikor a Bacher-váll álatokat, vagy az egyesült Fővárosi Takarékpénztárt, vagy egypár vidéki értékesítő szövetkezetet kellett szanálni, akkor a kormány nem volt olyan szűkmarkú, mint amilyen ennél a javaslatnál itt. Felszólalásomra már előre várom azt a választ, hogy az államháztartás helyzete nem engedi meg, hogy ezen túl menjünk. Amikor a szegény ember támogatásáról van szó, a szegény embernek arról a fiáról, aki 12—6—5—4 évet eltöltött a [hadseregben, további szolgálatra alkalmatlan, akkor rögtön előveszik^ az állam és az állampénztár pénzügyi helyzetét, mint amely nem engedi meg, hogy ennél többet nyújthassunk. Az előbb említett kapitalista vállalatoknál nem voltaik figyelemmel az állam Dénzügyi helyzetére, s annál a 150 milliárdos Összegnél, amelyet körükéiül az állam kurzusvállalatoknaik kölcsönzött, egyáltalában nem néztélí az államháztartás helyzetét, itt azonban, amikor a szegény ember fiának kártalanításáról van szó, igenis nézik. Az első megállapításom tehát az, hogy a törvényjavaslat túlságosan szűkmarkúan bánik azokkal, akik — mint az előadó úr is mondotta — becsülettel szolgálták le idejüket és vagy időelőtt rokantakká váltak, vagy nedig kiszolgálták idejüket. Mondom, ezt az első célt a javaslat csak megközelíti, de teljesen nem éri el. Viszont azt a másik célt, hogy e javaslat törvényerőre emelésével kívánatosabbá tegyük az ifjúság előtt a hadseregbe való belépést, ugyancsak nem fogja a javaslat elérni. Mert hogy mennyien tódulnak be a hadseregbe, az sokféle körülménytől függ; függ elsősorban a propagandától, függ attól, hogy a leventegyakorlatok alkalmával mit és hogyan mondanak az ifjaknak, de függ a konjunktúrától is. Ma igen könnyű katonát toborozni. Mezőgazdasági válság van, a mezőgazdasági ifjúság bizony nagyon rosszul táplálkozik, nagyon nehéz munkát végez igen alacsony bérért, áll ezekre a fiatalemberekre az a magyar közmondás, hogy: «Elefántnyi munkáért cinege-koszton élnek.» Ma egy ilyen ifjú könnyen engedi magát rábeszélni arra, hogy belépjen a hadseregbe, hiszen veszíteni valója nincs, mert a hadseregben még mindig jobb dolga van, mint valamelyik gazdánál, ha ott kiskocsis, béres, vagy ehhez hasonló. A hadseregbe való belépés igen könnyen megy, mert a munkanélküliség igen nagy, és tudjuk, hogy nemcsak a nagy városokban, hanem a kisebb vidéki városokban is ezrével vannak olyan munkások, akiknek semmijük sincs, Ínséggel küzdenek, és így könynyen lépnek be a hadseregbe. Így tehát a rossz gazdasági konjunktúra a vagyonos osztályokat abba a helyzetbe juttatja, hogy fiaikat nem kell a hadseregbe küldeni. Ezek ma egészen vidáman dörzsölik a markukat és azt gondolják, hogyha a szegény emberek a hazát ezer évig fenntartották vérükkel és életükkel ingyen, akkor menjenek továbbra is a hadseregbe, most legalább nem ingyen szolgálják a hazát, a mi gyermekeink pedig maradjanak odahaza. A költségvetés alkalmával majd leszek bátor a miniszter úrhoz tiszteletteljes kérést intézni: lenne szíves statisztikát bemutatni a legénységi állomány szociális és társadalmi öszszetételére nézve. Meg méltóztatnak majd látni, hogy amint ezer éven át a szegény ember áldozott a hazának, úgy most is ezek, ha nem is ingyen, hanem csekély pénzért — tíz napra 13 pengőt kapnak — védik fegyverrel kezükben a hazát. A javaslat tehát ezt a eélt sem fogja elérni, mert ha a fiatalember, rossz gazdasági viszonyok hatása alatt be is lép a hadseregbe, ha a fiatalember el is megy katonának, mégis igen jól látja azt, hogy a hadirokkantakkal mi történik és ezekben látja saját sorsának folytatását is. Minden faluban feles számban vannak hadirokkantak, minden faluban, minden városban feles számmal vannak olyan hadirokkantak, akik bizony nagyon sanyarú, keserves sorsban élnek, és akiknek sorsa nagyon is siralmas. Az a fiatalember, aki a 20—21-ik esztendőt eléri, maga előtt látja, hogy bánik a jóságos állam azokkal a hadirokkantakkal, akik életüket, egészségüket, mindenüket feláldozták érte. Nagyon jól látja tehát, hogy ezek milyen elbánásban részesülnek, és ezen a felfogáson nem változtat a miniszterelnök úr újévi beszédének az a passzusa sem, hogy hiszen a keresetképtelen rokkantáéiról kellőképpen gondoskodás történik, azok pedig, alkik kisebb sérülést szenvedtek, úgyis dolgoznak. Nem egészen így van. Az a fiatal katona, aki abban a korban van, amikor az emberek katonáskodni szoktak, maga előtt látja társát, cimboráját, akivel együtt dolgozik és tudja, hogy 25%-os rokkant térdlövéssel, alki egy esztendőben legalább hat hónapig betegen fekszik, mert nem bír sérült térdével dolgozni és ez havonta 96 fillért kap és ezért mindig a fejében motoszkál az: miért is áldozza életét a hazáért. Nálunk a 100%-os rokkant kap 85 pengőt