Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-249
Az országgyűlés képviselőházának . összegeiből végérvényesen és igazságosan tető alá kell hozni. Hogy az igazságtalanság miben nyilvánul meg, azt bevezető szavaimban és mondatomban már jeleztem. Legyen szabad itt most megvilágítanom aozkat a részleteket, amelyek még kirívóbbakká teszik azt a helyzetet, amelybe a két állást betöltő, két foglalkozást vé^zŐ kántortanítók kerültek. Elsősorban az ezen állásokat betöltők jövedelmének naey részét természetbeni járandóságok képezik, tehát mezőgazdasági termények jövedelmeiből fedeződik az ezen állások után járó fizetés. Az akkori intézkedés folytán ezeknek értékelése az egész vonalon búzaalapon történt s értékmérőül a búzának az 1921-től 1922-ig terjedő időben jegyzett tőzsdei árának középértéket vették. Ha az érdekeltek természetbeni járandóságaikat a budapesti tőzsdei középáron adhatták volna el, akkor az érdekeltek meg lennének elégedve, s a^ kérdésnek ez a része nem képezné panasz tárgyát. De jól méltóztatnak tudni, hogy ami ír a falvakban, az eldugott helyeken termelt búza budapesti tőzsdei árjegyzés alá kerül, annak nagyon hosszú utat kell megtennie, és hogy azon ár között, amelyet a budapesti tőzsdén jegyeznek, és azon ár között, amelyen a búzát a vidéken el lehet adni, 30% differencia van. A másik idesímuló sérelem az, hogy az egységeket magasan állapították meg. Hiszen a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban a kérvényeknek, panaszoknak és reklamálásoknak egész tömege, szekérszámra való mennyisége futott be az elmúlt idők alatt, ahol mindenki sérelmezi az értékelést. A magas értékelés megnyilvánul először az általam előbb említett tőzsdei árban, másodszor abban, hogy a földnek értékelése nem mindenütt fedi a vidék értékelésének reális mennyiségét. Altalános-' Ságban kimondották, hogy egy hold föld értéke, egy egység az akkori búza szerint 2500 korona, és ennél kevesebb összegre földet nem értékelnek még akkor sem, ha a föld a gazdasági tudósító vagy gazdasági felügyelő s a helyi hiteseknek bizonysága szerint soha, mióta a föld bérbe van adva, vagy értékelve van, ezt az összeget el nem érte, mert igen sok helyen 80 kiló rozzsal értékelnek és fizetnek egy hold földet, amit a miniszteriális értékelés egy métermázsa búzaértéknek vett fel. Ez az értékelés 1—3 métermázsa között variálódik. Továbbmegyek ezen a vonalon. Azt is be tudom bizonyítani, hogy az a termény, amelyet köztisztviselőknek beszolgáltatnak, rendszerint sohasem első minőségű, mert az emberi gyarlóság mindig abban nyilvánul meg, hogy amit a papnak, a kántornak vagy a jegyzőnek természetben kell megfizetni, azt nem a termés színében és elejében, hanem nagyon sokszor az utójában szokták beadni. Tehát maga a minőség is leértékeli ezt a járandóságot. A másik körülmény, amely ennek a járandóságnak értékét ccsökkenti, a következő* Még ha a papíron megállapított mennyiség befolyna, akkor, ismétlem, ez nem lenne panasz tárgya, de méltóztatik tudni, hogy a behajthatatlanság miatt ismét egy jó percentet le kell írni. A behajthatatlanság oka a szegénység, az elköltözés és sok helyen a konok nemfizetés, mert a járandóságot csak hosszú évek után esetleg bírói úton, vagy pedig végrehajtás útján lehet behajtani. Igen ám, de ebből a. későn behajtott összegből annak a kántortanítónak hónapról-hónapra és napról-napra élnie kell! Még tovább füzÖm a gondolataimat^ ezen a, vonalon s legyen szabad erre a kérdésre rá\9. ülése 1929 február 6-án, szerdán. 295 világítanom még a következőkkel. Míg az egy állást betöltő köztisztviselő s az ebbe a kategóriába sorozott tanító is egy adót fizet: a fizetése után esedékes kereseti adót, amelyet az állampénztár meghatározott Összegben levon, addig a kántorok, akiknek természetbeni járandóságból áll a fizetésük, neme ak a kereseti adót fizetik, hanem járandóságuk után kötelesek földadót és jövedelmi adót is fizetni és végül, — ami szinte a lehetetlenséggel határos — a nagyobb időközökben megismétlődő illetéke^^enértéket is meg kell fizetniök. Ezt bátran állíthatom, mert erre nézve a kezemben rengeteg panasz fordult meg, amelyeket az illetéke^ helyekhez juttattam el. Mindezek az általam felsorolt esetek és panaszok azt bizonyítják, hogy a magasan megállapított értékelést igen «ok formában c ökkenti le mindazt, ami a^ természetbeni^ járandóság rendszerének velejárója. Ha mess hozzáveszem azt, hogv a legutóbbi általános illetményrendezés alkalmával még egy hároméves időtartamú visszavetésben is részesült a közoktatásügy személyzete, s ide sorozhatok e a kántortanítók is, akkor teljes lehet a kép, amely azt mutatja, hogy ezen a területen minden más állástól. foglalkozási körtől eltekintve végtelen nagy sérelmet szenved maga a kántortanítói állás. A további sérelem abból az összehasonlításból származik, — ez az összehasonlítás szintén az ő hátrányukat mutatja, — hogy vannak kántortanítói állások, amelyeket a békeidőben rendeztek, amikor az államosítás folyt az országban, s amikor kettéválasztották nagyon helyesen és igazságosan a jövedelmet, úgyhogy a kár tor megkapja teljes mértékben m'nt állami tanító a kántori járandóságot és megj kapja a sozlgálati éveinek megfelelő fizetési fokozattal járó összegeket is. Az Összehasonlításból származó további sérelem az, hogy míg a közigazgatási tisztviselőknek, — így a belügyminiszter úr 62000/1926. számú rendeletével a községi jegyzőknek — méltányosan és igazságosan rendezték a jövedelmeiket, addig a két rendezés között számszerűleg óriási differencia van. Nem szükséges tovább ezt a kérdést megvilágítanom és az illetékesek jogos igazai mellett az érveket felsorakoztatnom, hiszen mindezt maga a közoktatásügyi miniszter úr és a nénzügyminiszter úr is tudja. En ezeket ez alkalommal csak azért említem meg, hogy ezzel az államháztartási új rendszerrel, vagy a sérelmes kérdések rendezésével ez a kérdés is mielőbb napirendre kerüljön és az igazságnak megfelelően a legméltányosabban rendeztessék. Igen 1 Képviselőház! Ennek még eery szomorú következményét és konzekvenciáját kell megemlítenem, azt, hegy mióta — hat év ó*:a — ez az állás az általam említett formában rendeződött, azóta a kántortanítói állás másod- vagy harmadrangúvá esett vissza. Ha a fiatal nemzedék látia, hogy ez az ideiglenesség állandósággá változott át, amelynek véére •'— úgy látszik — nincsen, nem igen készül a kántori funkciók teljesítésére, a meglévők pedig kedvüket vesztve végzik azokat, és mindazok a társadalmi munkák, amelyeket a kántor a templomon kívül végez, mint énekoktató, dalárdaszervező, szintén nem mennek olyan tempóban, mint ahogyan az kívánatos volna. Nagy elkedvetlenedé c t tanasztalunk és azt. hoery a kántorok maeruk látván ezt a mozdulatlanságot a kántori kettős állásnál, reményüket ve«ztve a tanítói állásra pályáznak. Furcsa esetek merülnek fel. így például egy község ká^tortam42*
