Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

163 Az országgyűlés képviselőházának 245. ülése 1929 január SO-án, szerdán. kaválllalókra, valamint a munkaadókra. Mél­tóztassanak visszaemlékezni, akkor igen szaJ£­fczerű hozzászólások alakjában tárgyaitatott le itt a Ház magas színe elótt az a nehézség, hogy a magyar termelést, amely úgyis igen sok ked­vezőtlein körülménnyel megterhelve kénytelen felvenni a versenyt benn és künn más, szeren­csésebb termelési körülmények között lévő ipa­rokkal, csak nagyon óvatosan szabad megter­helni terhekkel, mert hiszen ezzel a verseny­állóságát, futóképességét csökkentjük és aka­dályozzuk meg. (Ügy van ! Ügy vari ! a közé­pen.) Ugyanez a meggondolás áll erre a kér­désre vonatkozóan is- Hiszen még csak most kezdődik a terhek lerovása. A gazdasági élet igen jelentős terheket fog viselni ebben a most kezdődött^ esztendőben és tulajdonképpen nem is volt még kipróbálható a hatása annak, hogy a magyar gazdasági élet versenyállóságára ez az újabb szociális teher minő hatással lesz. Nem mernék lelkiismeretesen a gazdasági tár­cák minisztere elé^ állni azzal a követeléssel, hogy most újabb négy- vagy nem tudom meny­nyi százalékos szociális teherrel terheljük meg a termelést és semmiképpen sem tudnám rossz néven venni a gazdasági tárcák felelős minisz­tereitől, ha engem arra kérnek, hogy ezt a mo­mentumot vegyem figyelembe a szociálpoliti­kai törvényalkotásnál. Mert hiszen lehet a ter­melést megterhelni nagy szociálpolitikai ter­hekkel, ha azonban ez a ráterhelés azzal az eredménnyel jár, hogy maga a termelés vissza­fejlődik, akkor tulajdonképpen nem javítot­tunk semmit, hanem ellenkezőleg, a legna­gyobb kárt tettük elsősorban a nemzetnek, de közvetlen magának a munkásosztálynak is. (Ügy van ! Ügy van !) Arra a kérdésre, amit a t. képviselő úr felvetett, hogy vájjon foglalkozik-e a kormány ezzel a problémával, válaszom: igen. A másik kérdésre, vájjon a közeljövőben leszek-e abban a helyzetben, hogy a munkahiány esetére szóló biztosítás törvényjavaslatát a t. Ház elé ter­jesszem, válaszom: nem. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy a közeljövőben ezt a pro­blémát törvényjavaslat alakjában idehozzam. Ellenben talán enyhíti válaszom látszólagos ridegségót az a szubüxum, hogy állandóan foglalkozom, ezzel a kérdéssel, tanulmányozom más országokban a máir megvalósított törvény­nek káros, vagy üdvös hatásait; vannak üdvös hatások, amelyek reménnyel töltenek el min­ket, de viszont vannak olyan jelenségek is, t. Ház, éppen a szomszéd Ausztriában is, ame­lyek nagyon nagyon komoly meggondolásra és megfontolásra intenek. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A kormány törekvése ezen a téren tehát addig is, amíg 1 kiérik ennek a problémá­nak törvényhozási megoldása ... (Kabók La­jos* Nem tudnak adni semmit. — Farkas Ist­ván: Egy hatesztendős világháború után majd megint kiérik! — Farkas István: A következő háború és forradalmak után megint kiérik! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Csendet kérek, kép­viselő urak! (Kabók Lajos: Mi lesz itt? — Farkas István: Szép kis kormányzati politika!) Vass József népjóléti és munkaügyi mi­niszter: T. képviselőtársaim vaj^y az én gon­dolataimat akarják elmondani, vagy a ma­gukét. — (Rothenstein Mór: Elhibázott sor­rend!) Az én gondolataimat biztosan nem tud­ják elmondani... (Zaj a szélsőbalodalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Foly­tonos zaj a szélsőbalodalon-) Reisiger képviselő urat rendreutasítom! Vass József népjóléti és munkaügyi minisz­ter:... mert hiszen addig, amíg ki nemmoii­dorn őket. az én vitathatatlan és kifürkészhe­tetlen tulajdonaim; ha pedig a t. képviselő urak közbeszólások alakjában a saját gondo­lataikat akarják elmondani, aikkor kérnék annyi fegyelmezettséget, mint amennyit én mutattam akkor, amikor ők beszéltek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Én tudniillik szel­lemi szüleményeiket a legnagyobb nyugalom­mal, zavarás nélkül, figyelemmel hallgattam meg. (Propper Sándor: Mi még az ön csúfoló­dásait is figyelemmel hallgatjuk! — Zaj és fél­kiáltások jobb felől: Na, na, mikor?!) Elnök: Csendet kérek. (Farkas István: Papi szerénység! Hozzáülik a papi méltósághoz!) Csendet kérek, képviselő urak! (Zaj a szélső­baloldalon.) Vass József népjóléti és munkaügyi mi; niszter : Kérem, t. képviselő úr, ha ön átviszi ezt a kérdést a személyeskedés terére, (Prop­per Sándor: Ön vitte át, szellemi szülemények­ről tetszett beszélni!), legyen meggyőződve, hogy ón nem fogom oda követni a képviselő urat, bár csalogató volna, mert az én papi mivoltomat kilenc év óta ezzel a reverendával dokumentálom, ellenben tudok az urak között olyan eljárási stílust, amely arra törekszik, hogy való mivoltát lehetőleg eltakarni igye­kezzék. (Élénk éljenzés és taps jobb felől és a baloldalon. — Peidl Gyula: Miniszter úr, ez méltó önhöz! — Propper Sándor: Méltó önhöz! — Farkas István: Ön sokat eltakar, minisz­ter úr!) Elnök: Csendet kérek! (Farkas István: Ez nem személyeskedés, de igaz!) Vass József népjóléti és munkaügyi minisz­ter: Folytatom tehát a megszakított mondatot. A kormány arra törekszik, hogy addig is, amíg ez a probléma megoldható lesz törvényhozási úton, a gazdasági tárcák révén a gazdasági életnek nyújtható munkaalkalmak segítségé­vel iparkodjék enyhíteni a munkahiányon, amely Magyarországon tényleg mutatkozik. (Helyeslés balfelől.) Azt azonban ne méltóztas­sék vádként a kormányzópárttal, — amint mél­tóztatott említeni — valamint a kormánnyal szemben felhozni, hogy a kormány ridegen és szívtelenül tekinti a munkahiányban szenvedő munkásrétegek sorsát. (Kabók Lajos: Sajnos, ez így van!) Tény az, hogy ez a kérdés egy emi­nens szociálpolitikai kérdés, amely vagy az egyik, vagy a másik módon megoldást érdemel és megoldást igényel, azt azonban, hogy a kori­mány a nagyon korlátolt lehetőségek között ezt a kérdést maradék nélkül nem tudja megol­dani, méltóztassék egészen természetesnek venni, mert hiszen a kormány nem rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyek a kérdés megoldásához szükségesek volnának. Végre is egy megcsonkított és tönkretett országban élünk. Tudom, hogy ez nem vigasztalás azok­nak, akik szenvedik ennek a helyzetnek a hát­rányát, de végre mégis az egész nemzet az, amely szenvedő alanya és hordozója az egész helyzetnek. f (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) A munkásság a maga részéről szintén kiveszi, sajnos, a maga porcióját azokból a bajokból, amelyeket, sajnos, tökéletesen elhárítani nem tudunk. Ami egyébként a köbeszólásokat illeti, amelyek az én személyemre szóltak, állok elébe igen t. Farkas képviselő úrnak. Méltóz­tassék akár a Ház színe előtt, akár máshol, ha bármit tud, amit köbeszólásaiból követ­keztetve, reám inézve dehonesztálónak kell minősíteni, elállani nyíltan, bátran ós férfla-

Next

/
Thumbnails
Contents