Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

152 Az országgyűlés képvisetöházánah hozzájáruljon, habár a maga részéről ezt igenis aláírja és azt minden tekintetben helyesnek véli. A miniszter úr azonban kilátásba helyezte akkor azt, hogy ezt a kérdést a minisztertanács elé viszi. A minisztertanács döntése az, amit mai interpellációmmal kérdezek és sürgetek. Kérem az igen t. népjóléti miniszter urat, vigye döntés alá ezt a kérdést: vagy, vagy. A magánalkalmazottaknak mindegy lesz végeredményben, de az éppen jelenlévő két miniszter úrnak valamelyike méltóztassék az el nem ismert vállalati nyugdíjpénztárakat is ellenőrzés alá vonni. Javaslatomat, amelyben a centrális kezelés lehetőségének gondolatát vetem fel, méltóztassék megfontolni és reá válaszolni. Ha esetleg a pénzügyminiszter úr abszolúte nem hajlandó erre. ez lehet az ő álláspontja, de amikor azt látjuk, hogy a vállalatok először megrohanták a népjóléti miniszter urat olyan irányban, hogy elismertessék magukat vele, később pedig, amikor egy módosítás, amely elevenjükbe vágott, a bizottsági tárgyaláson keresztülment, taktikát változtattak, éppen arra kezdtek dolgozni, hogy nem ambicionálták a nyugdíjpénztárak elismerését, amikor ilyen ingadozó és önző magatartást látok a vállalatok részéről: akkor igenis kérem és sürgetem a kormányhatósági ellenőrzést az egész vonalon. (Helyeslés.) Elnök: A népjóléti és munkaügyi miniszter úr kíván szólni. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter : T. Ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Ennek a kérdésnek, amelyet Szilágyi t. képviselőtársam már három izben hoz a Ház elé, meglehetősen érdekes anteaktái vannak. Azért emiítem, hogy három izben, mert először nagyon behatóan foglalkozott a kérdéssel az 1928. évi XL. teikkre vonatkozó anyag részletes tárgyalása kapcsán, később egy napirendelőtti felszólalásban, és ime most harmadszor interpelláció alakjában tárgyalja a dolgot. Tényleg úgy van, amint t. képviselőtársam említi, hogy a különböző vállalatok részéről meglehetősen nagy ostrom indult abban az irányban, hogy az 1928. évi XL. tcíkkben adassék meg a lehetősége az ő külön nyugdíjpénztáruk önállóságának. Én magam meglehetősen vonakodtam ezt a gondolatot elfogadni, mert hiszen, amikor megalkottatik egy ilyen nagy pénztár, amilyen a Társadalombiztosítónak öregségi és rokkantsági pénztára, ennek főpillérei tulajdonképpen azok a tömegek, amelyek koncentrálva vannak a nagy vállalatoknál. Ugyanez áll a tisztviselőségre vonatkozólag is. Mindamellett az argumentumoknak engedtem és javasoltam itt a t. Háznak, méltóztassék megadni bizonyos záros határideig a lehetőségét annak, hogy a már meglevő különböző vállalati pénztárak, amennyiben kérik tőlem elismerésüket, az elismerést megkaphassák, természetesen abban az esetben, ha legalább azoknak a feltételeknek megfelelnek, amelyeket maga a Társadalombiztosítót megalkotó törvény alapjában és lényegében előír. Most azt hallom különböző oldalakról, hogy egyes vállalatok, amelyek nagy nyudíjpénztárakat állítottak fel — értem a nagyságot kerületi szempontból, vagy a tagok létszáma szempontjából —, nem kívánják esetleg január 31-éig tőlem kérni a pénztár elismerését. (Várnai Dániel : Félnek az ellenőrzéstől, azt hiszem!) Én ezt az eljárást, amennyiben tényleg megvalósulna, először logikátlannak tartom, mert hiszen éppen az ő kérésükre adta meg a törvényhozás az elismerés * lehetőségét, de azonkívül meglehetősen indokolatlannak is tartom, mert hiszen nem tudnám semmiképpen sem más magyarázatát adni ennek a magatartásnak, mint azt, hogy azt a fokozot245. ülése 1929 január 30-án, szerdán. tab ellenőrzést szeretnék kikerülni, amelyben kétségkívül részük lesz abban az esetben, ha az önállóságot kérik és az önállóságot meg is kapják. Hiszen az ellenőrzésre vonatkozó szabályok részint a törvény stipulációi .alapján, részint pedig a pénzügyminiszter úrral egyetértésben már publikáltattak és valószínű, hogy egyik-másik ezek közül az urak közül tévesen abban a nézetben van, hogy amennyiben nem ismerteti el magát, hanem marad úgynevezett Ersatzkasse — amint a német kifejezés mondja - , a pénzügyminisztérium felügyeleti hatáskörébe tartozván, talán enyhébb elbírálás alá esik azon a címen, hogy az 1923 : VIII. tc.-nek, illetve a 196. sz. rendeletnek hiányossága tényleg megvan, mert az a nevezetes 36. § nem rendelkezik egyelőre még pénzügyminiszterileg kiadott végrehajtási utasítással. Megvigasztalhatom az illető így vélekedő különböző vállalati pénztárvezetőket és tőkéseket, hogy nagyon tévednek, mert hiszen végre élni azzal a felhatalmazással, melyet az ő kérésükre adott meg az 1928 : XL. te, az az ő dolguk. Kérhetik tőlem az önállóságot vagy nem kérik: rendben van. Tévednek azonban vélekedésükben, ha azt hiszik, hogy a pénzügyminisztérium felügyeleti hatásköre enyhébb lesz, mint aminő lesz az enyém, az elismert vállalati pénztárakkal szemben. Válaszomnak ez a része a pénzügyminiszter úr nevében és megbízásából is hangzik el, mert hiszen a pénzügyminiszter úr kijelentette a minisztertanácsban és ismételten azóta is, hogy igenis elrendelte már a Szilágyi t. képviselőtársam által tobbizben sürgetett végrehajtási utasítás elkészítését, tehát annak a nevezetes 36. ' §-nak alapján s a szükséges intézkedések a közeljövőben igenis meg fognak történni. Ami azt a másik kérdést illeti, amely szintén inkább pénzügyi vonatkozású, hogy vájjon a pénzügyminisztérium, illetőleg a kormány hajlandó volna-e ezeket az ilyen módon nem önállósított pénztárakat azon a réven hatékonyabb ellenőrzés alá vonni, hogy vagyonukat központosítva kezelik, én már a napirendi felszólalás kapcsán a megelőző szesszió végén, decemberben, voltam bátor kifejteni, hogy ez a gondolat nem könnyen megvalósítható, mert hiszen vannak olyan nyugdíjpénztárak, amelyek önállóságot sohasem fognak kapni éppen azért, mert rendkívül fésületlenek a vagyoni viszonyaik. Ezek a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozván, természetesen igen hatékony felügyeleti vizsgálat alá kerülnek abból a szempontból, hogy matematikailag eléggé biztosítva van-e a létalapjuk. De, hogy a kormány, a kincstár pótolja azt, amit akár a múltban, mint deficitet szenvedtek, akár azt, ami a jövőben hibás matematikai megalapozás következtében mint az életképtelenség jelensége mutatkozik, erre én kötelező ígéretet nem tehetek. A pénzügyminiszter úr sem tehet, mert hiszen ez az államkincstárnak beláthatatlan terhét jelentené. Azt hiszem azonban, hogy amenynyiben az 1923. évi VIII. törvénycikknek 36. §-ára vonatkozó végrehajtási utasítás megjelenik, aminthogy meg fog jelenni és a pénzügyi főhatósági ellenőrzés effektív és teljes erejében hatályos lesz, akkor nem is lesz szükség arra a gondolatra, amelyet Szilágyi t. képviselőtársam felvetett, mert hiszen e nélkül is lehetséges lesz az ellenőrzésnek legalább olyan mértékben való gyakorlása, aminőt az önálló vállalati pénztárakkal szemben, már is életbeléptettem. Tisztelettel kérem a Házat, hogy a pénzügyminiszter úr nevében is adott válaszomat méltóztassék tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök : Az interpelláló képviselő úr kíván szólni !