Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

126 Az országgyűlés képviselőházának hogy ne olyan gyorsan menjenek a vonatok, vagy pedig bizonyos számú kocsin felül nem csatolható kocsi a szerelvényhez; talán ezen a módon lehetne kiküszöbölni ezeket a nehézségeket. őszintén szólva, mindig, amikor ilyesmiről hallok, eszembe jut anekdota arról a budapesti rendőrről, aki a Karpfenstein-utcában talált egy döglött lovat, és amikor a jelentésben fel akarta írni az utcát, sehogy sem tudta elolvasni és leírni a Karpfenstein-utcát Erre fogta magát és a lovat a fülénél fogva áthúzta a Lujza-utcába. Azt már el tudta olvasni és felírta, hogy a Lujza-utcában találta a döglött lovat. Én azt hiszem, hogy sok kérdést ilyen módon meg lehet oldani, arra kell tehát ránevelni az intéző hatóságokat, hogy vegyék észre, hogy a szabályok nem azért vannak, hogy ők azokat a szabályokat minden áron és minden körülmények között ráhúzzák az emberekre, hanem azért vannak, hogy megkönnyítsék az életet és a forgalmat. Ha erre egy szabály nem alkalmas, keresni kell valami mást és olyan intézkedéseket tenni, amelyek elősegítik a tervbevett cél elérését. A belfogyasztás emelésénél felmerülhet az az ellenvetés, hogy hiszen nem lehet ráparancsolni senkire, hogy több bort igyék, mint kedve tartja, vagy mint anyagi helyzete engedi. (Janossy Gábor: Csak kenyérrevaló legyen!) Itt hangsúlyoznom kell, hogy a magyar bortermelés nagyon költséges. A világversenyben is azért tudunk nehezebben résztvenni, mert sokkal drágábban termelünk, mint a külföld. A termelési költség redukciója tehát elősegítené a belföldi és külföldi fogyasztást egyaránt. A termelési költség csökkenésével elérhetnők azt, hogy olcsóbb lenne a bor. Mármost mivel lehet a termelési költséget redukálni*? Elsősorban is — miután most a bortermelők társadalma leginkább és legélénkebben ezt hangoztatja •— a fogyasztási adó eltörlésével. Én magam is csatlakozom ehhez, a kérdéshez, mert — mint mondottam — minden akadályt el kell hárítani, ami a bortermelés és borérté kesítés útjában van. Én is osztozom azonban abban a nézetben, hogy bizonyos fokig nem ettől várom ennek a kérdésnek megoldását. Megmondom teljes őszinteséggel: nem egyedül a termelőktől függ, nem is az államkincstártól függ, hogy ennek eredménye legyen. Itt más tényezők közreműködésére is szükség van. Emlékezzünk arra, hogy a vasúti szállítási díjtétel leszállítását szorgalmaztuk és keresztül is vittük, azon a címen, hogy akkor a gazda is többet kaphat a boráért, viszont a fogyasztó is olcsóbban fog a borhoz hozzájutni. Es mi történt? Sem a gazda nem tudott többet kapni a b'oráért, sem a fogyasztó nem kapta olcsóbban a bort. Valahol tehát megrekedt ez az összeg. Itt figyelmeztetem úgy a borkereskedőket, mint a vendéglősipart, hogyha a pénzügyminiszter úr módot talál arra, hogy ezt az adót megszüntesse, ne adjanak újból alkalmat arra a gyanúra, hogy a szőlősgazdák hozzájárulását megnyerték, s hogy ők segítették elő, hogy ettől a súlyos tehertől megszabaduljanak, végeredményben azonban sem a fogyasztónak, sem a termelőnek haszna nem lett, s nem lett haszna az államkincstárnak sem. Én nem diffikultálom, h kereskedelemnek valamiből haszna van; ez természetes, legyen is haszna, azért dolgozik, azért fekteti be a tőkéjét. De nem lehet a haszonra úgy törekedni, hogy abból csak neki jusson, a többieknek semmi. (Csontos Imre: Itt van a legfőbb hiba!) 245. ülése 1929 január 30-án, szerdán. Ká kell mutatnom arra is, hogy vannak olyan tünetek, melyek arra vallanak, hogy a belfogyasztást emelni lehetne akkor is, ha a kereskedelem, vagy a vendéglősipar kevesebb haszonnal beérné. Én nem ismerem ennek az útnak a termelőtől tovább

1 terjedő részét. De két dologra hívom fel a figyelmet. Nálunk, a Balaton partján igazán príma, elsőrendű bort lehet kapni a bortermelő gazdánál egy pengőért. Ha hozzáveszem azt, hogy míg a bor leér a pesti vendéglős pincéjébe, literenként maximálisan 30 fillér költség terheli, akkor sokat mondok. Ugyanezt a bort személyes tapasztalatom alapján itt nem lelhet megkapni 5 pengőn alul literenként. Ez borzasztó nagy különbség. Ha ugyanazt a finom, príma bort 2 pengőért, vagy 2 pengő 30 fillérért adhatnák, hogy 100%-os haszon legyen, — mert nem mondom, hogy az mind haszon, hiszen egyéb rezsije is van — akkor is el lehetne érni, hogy azok a príma, jó borok, amelyek a termelőnél aránylag olcsón kaphatók, itt is olcsón kerülnének a piacra, s ezzel is elősegítenők a fogyasztást. Ma a rossz gazdasági helyzet az, amely az embereket eltiltja attól, hogy bort élvezzenek, abban a minimális mértékben is, amely az egészségi állapotnak nem árthat. Magyarország nem borfogyasztó állam. Ezt a statisztika is mutatja, hiszen a nagy bortermelő államok, Franciaország, Spanyolország és Olaszország aránylag is sokkal több bort fogyasztanak, mint mi, az ő termelésüknek túlnyomó részét a belső fogyasztás emészti fel és csak igen jelentékeny rész kerül exportra. Az a kérdés, hogyan lehet a termelést olcsóbbá tenni? Ennek egyik módja volna a szőlőföldek adóterheinek kizárólag a szőlőtermelő , vidékeken való csökkentése. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Itt rá kell mutatnom egy anomáliára, amely fennáll a kizárólag szőlőtalajon és nem szőlőtalajon folyó bortermelő vidékek között, ugyanis a nem kizárólag szőlőtalajon folyó bortermelés előnyösebb helyzetben van az adóztatás szempontjából, mint a kizárólag szőlőtalajon folyó bortermelés. Az utolsó évtizedek borkonjunktúrája idézte elő, hogy elsőrendű búzatalajon telepítettek szőlőt, de ezt a változást nem jegyezték fel, úgyhogy a kataszteri tiszta jövedelem ma is a szántóföld után van megállapítva, már pedig a földadó ehhez igazodik. Nem elég az, hogy ezek a príma bortermő vidékek versenyeznek abban, hogy ők olcsóbban termeljenek, kevesebb napszám mellett sokkal könnyebb a föld megmunkálása és így olcsóbban jutnak a termeléshez, hanem még ezenkívül is bizonyos kedvezményekben részesülnek. Éppen ezért szükséges, hogy egyrészt az adókataszter szempontjából ez a változás feltüntessék azokon a vidékeken, ahol nem kizárólagos szőlőtalajon művelik a szőlőt. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) másrészt, hogy a kizárólag szőlőtalajra nézve leszállítsák a kataszteri tiszta jövedelmét. A hitel szempontjából is igazságtalan a helyzet, mert akinek szántóföld gyanánt van feltüntetve a földje, az kap reá hitelt bármely pénzintézetnél, ellenben^ szőlőtalajra hitelt kapni nem lehet. A szőlőbirtokos csak uzsorakölcsönt tud kapni, de rendes, tisztességes, hosszúlejáratú kölcsönhöz semmi körülmények között jutni nem tud. Egy másik problémára is rá kívánok mutatni, nevezetesen arra, hogy a háborús időszak alatt, amikor el volt tőlünk zárva a semleges és ellenséges külföld, ahonnan a védőanyagok nagy részét be lehetett hozni, a szőlők