Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

Âz ország finálés képvisélöházánah 245. ülése 1929 január 30-án, szerdán. 123 Elnök: A képviselő úr ugyebár* a 145. § alapján vissza kívánja vonni az általános vita megindításáig benyújtott indítványát. Itt egy házszabálykérdés merül fel, még­pedig az, hogy á házszabályok azt írják elő, hogy-a képviselő urak a részletes vita során előterjeszteni kívánt módosításaikat az általá­nos vita megkezdéséig kell hogy bejelentsék az elnöknél. A házszabályok előírják, hogy a képviselő­nek joga van benyújtott indítványát vissza­vonni, de azt is előírják, hogy bármilyen kép­viselőnek nyomban joga van az indítványt esetleg magáévá tenni. Az én megítélésem sze­rint tehát a képviselő úrnak ebben a pillanat­ban ilyen kérelmét és bejelentését előterjesz­teni nincs módjában, mert a Képviselőház többi tagjai nem tudhatják, hogy egy eleve bejelentett módosítást meglepetésszerűen az általános vita során vonnak vissza. Megítélé­sem szerint tehát a visszavonás bejelentésének csak az illető érintett szakasz tárgyalása so­rán van helye. De ezenkívül időelőtti is a képviselő úr kérelme, mert hiszen indítványát még csak az elnöknél jelentette be, előterjeszteni azonban majd csak az illető szakasz tárgyalása során lesz módjában. Ezt leszegezni kívántam és kérem a kép­viselő urat, méltóztassék ezt a házszabályma­gyarázatot elfogadni, ahhoz tartani magát és a felhívott szakasz részletes tárgyalása során méltóztassék az indítvány visszavonását beje­lenteni. (Helyeslés jobb felől.) Kiss István: T. Képviselőház! Az elnök úr figyelmeztetését köszönettel tudomásul ve­szem és bejelentésemet a szakasznál fogom megtenni. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Szabó István! Szabó István: T. Képviselőház! Ennek a törvényjavaslatnak idehozását az érdekeltség nemcsak érdeklődéssel, hanem sok esetben re­ménykedéssel is várta. Itt mindjárt előttem szóló t. képviselőtársamnak szavaihoz kapcso­lódom, aki a kiskimérők részéről hangoztatott panaszoknál mondott el eseteket. Drákóinak, nagyon szigorúnak tartom itt ennek a javas­latnak 25. §-ában is fenntartott ama intézke­dést, hogy a kismértékben elárusítók az eredeti törvény, az 1924 : IX. te. 42. és 44. faiban meg­határozott cselekmény elkövetése után még ha nem is önmaguk, hanem alkalmazottaik által követtettek el a cselekmények, az eddig élvezett jogtól is megfosztatnak. Mélyen t. Képviselőház! Büntetőtörvény­könyvünkben sok minden cselekménynek meg­van a maga kirótt büntetése, de egyik bünte­tés sem olyan,' hogy a legkisebb cselekmény el­követésénél már exisztenciát törjön össze. En nem is gondolom, hogy a törvényhozónak ez volna a szándéka. Már pedig, ha itt az 1924. évi IX. te. 42. és 44. §-ában foglalt dolgokat fenn­tartjuk, akkor igenis előáll az az eset, hogy az ítélkező hatóság túllő a célon, mert nemcsak megbüntette, nemcsak megfenyítette a kihágást elkövetőt, nanem tönkre is tette exisztenciá­jában. (Esztergályos János: Ez napirenden van! Az exisztenciák tönkretevése napiren­den van!) így tehát nagyon kérném az igen t. földmí­velésügyi miniszter urat, hogyha ez benne áll itt a törvényjavaslatban, viszont nekem nincs módomban most a vita folyamán erre nézve indítványt beterjeszteni, — hogy a 25. § máso­dik bekezdésének harmadik sorában a «jogerő­sen élitéltetett» szavak közé iktassék be az «is­mételve» szócska, (Kuna P. András: Ismétlés esetén!) hogy ezáltal módja legyen az ítélkező hatóságnak elbírálni, vájjon fennáll-e az az eset, amikor a törvény teljes szigorát kell alkal­maztii, vagy enyhébb büntetés, pénzbüntetés al­kalmazásával is meg lehet elégedni. Ezért ké­rem, — bár, mondom, nincs módomban indít­ványt előterjeszteni — hogy a földmívelésügyi miniszter úr mint legilletékesebb törvényma­gyarázó, szíveskedjék legalább itt a törvény készítésénél nyilatkozni, hogy nem gondol a törvényhozás arra, hogy a legkisebb esetnél mindjárt ezt a drákói szigort alkalmazzák. Üdvösnek és helyesnek tartom a törvény­javaslatot általában, 'helyesnek, üdvösnek tar­tom a 6. és 16. §-ban körülírt típus- és fajboruk előállításának formulázását. Én sokat várnék ettől, mert hiszen kellene is segíteni borterme­lőinken és szőlőmunkásainkon, mivel Magyar­országon a bor kérdése nemcsak élvezeti kér­dés, nemcsak a termelőnek hasznot hozó kér­dés, hanem szociális kérdés is, (Ügy van! jobb­felől) mert ezer meg ezer szőlőmunkás él a szőlőm (ívelésből. (Ügy van! Ügy van! jobbfelóL) Ha tehát termelésünk elakad, illetőleg az el­adás, az értékesítés megnehezedik, akkor nem­csak a termelők veszítenek, hanem elveszítik a munkaalkalmat ezek a legnyomorultabb exisz­tenciák: a szőlőmunkások is. (Ügy van! jobb­felöl.) Én tehát azon gondolkodom, hogy váj­jon ezzel a törvénnyel, Ihogy tudniillik meghoz­zuk ezt a törvényt és rendelkezünk a tekintet­ben, hogy miképpen kell eljárni a faj-^ és típus­borok előállításánál, borunknak jóhírnevét a külföldön is visszaszerezzük-e, vájjon elérjük-e ezt a célt? Én azt gondolom, hogy nem egészen. Itt nem tudjuk ezt teljesen elérni. Igaz ; hogp­en nem vagyok világotjáró ember, mégis úgy értesültem, hogy a legnagyobb hamisításokat külföldön követik el, hogy a mi boraink hírne­vét nem is mindig magyar állampolgárok ront­ják le, hanem azok, akiknek a magyar terme­léshez semmi közük nincs. Sándor Pál igen t. képviselőtársam mondotta, legutóbbi világ­körüli útjáról beszélve, hogy Jáva-szigetén két­féle tokaji borral találkozott, de egyik sem Tokajhegyaljáról jött, hanem amint ő utána nézett, — úgy mondotta nekem — az egyik faj­tát cseh kereskedők, a másikat pedig hollandu­sok hozták forgalomba «tokaji» néven. Továbbá azt halljuk külföldön járt em­berektől, hogy megesett az a szégyen, hogy német fürdőhelyeken kiírták a cégtáblára, hogy: «Itt nem tartunk magyar borokat». Ez­zel csalják be tehát a vendéget: «Jöhetsz bát­ran polgártárs, itt nem kapsz magyar _ bort, itt csak jó bort tartunk». Hát ha idáig jutot­tunk, akkor nem tudom, elegendő lesz-e ez a törvényjavaslat védekezésül'? Nem tudom, nem lehetne-e módját ejteni annak, hogy a kereskedelmi szerződések megkötésekor olyan passzust vennénk be, amely szerint termelvé­nyeinket márkázzuk és ezt a márkát nemzet­közi védelem alá helyezzük. Van ilyen — nem tudom micsodának nevezizem — borászati nemzetközi hivatal. (Jánossy Gábor: Olyan mint a nemzetközi sóhivatal!) Helyezzük ta­lán ennek védelme alá borainkat. Hozzánk sok külföldi cikk jön be márkázva, védjegy alatt s itt azt a márkát tiszteletben tartjuk s más árut avval a márkával árusítani nem lehet. Egyedül a magyar termények azok, amelyek, ha külföldre kerülnek, szabad préda lehetnek? Én tehát márkázni szeretném, véd­jeggyel szeretném ellátni a mi exportcikkein­ket, de azt szeretném, hogy ezek a védjegyek nemzetközi védelemben is részesüljenek. 16*

Next

/
Thumbnails
Contents