Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-244

Àz országgyűlés képviselőházának 2 mentumot készség-gél elfogadom, mert hiszen tényleg az 1824. IX. t.-c. életbelépése óta a helyzet bizonyos mértékben megváltozott. Azt is aeceptálom, hogy a nemzetközi borászati hivatal is új helyzetet teremtett, amelyhez nekünk, akik csatlakoztunk ehhez a borászati hivatalhoz, alkalmazkodnunk kell, azt azonban nem aeceptálom, hogy a törvény életbelépte óta eltelt négy év tapasztalatai kényszerítsék a törvényhozót arra, hogy ezt az új törvényt kreálja. Az én felfogásom azonban az, hogy nekünk nem törvénnyel kell kitapasztalnunk az életet, hanem az életnek tapasztalatai alapján kell a törvényt meghoznunk. Méltóztassék azt a törvényjavaslatot alaposan megrágni ott az egyes minisztériumi szakosztályokban és úgy idehozni, hogy azt semmiképen se lehessen kikezdeni, hogy annak megszövegezése, stilusa, hogy az a cél, amelyet el akar érni, minden tekintetben kiállja a kritikát. Nem a tapasztalatok alapján kell egy új törvényt hozni, hanem az élet tapasztalatait kell törvénybe iktatni, amely törvény azután zsinórmértéke lesz az élet minden viszonyaiban az eljárásoknak. T. Ház! Ami már most a jelen javaslat anyagi részét illeti, a magam részéről azon a felfogáson vagyok, hogy igenis, erre a javaslatra égető szükség van. Szükség van már csak azért is, mert ezen javaslatnak megszavazása és életbelépte folytán a magyar bortermelésnek, a magvar bornak renoméja feltétlenül emelkedni fog. Igaz ugyan, hogy ennek a törvénynek egyes rendelkezései a maguk egészében nem fognak tudni átmenni a f

yakorlati életbe, mert hiszen természetesen a istermelőnek nincs meg az a tudása, hogy azt mindenképen acceptálni és gyakorolni tudná, azonban, ha csak részben is valósul meg az a cél, amely a törvényjavaslatot idehozta a Ház elé, már akkor is eredményeket értünk el a magyar bortermelés feljavítása és forgalombahozatala tekintetében. Nagyon célszerűnek tartom a törvény 16. §-át, amely a tipus-bornak megállapításáról intézkedik. Ha már nincs annyi speciális borunk, hogy el tudjuk látni kellőleg ilyen speciális tipusú borokkal külföldi megrendelőinket, akkor az államnak tényleg gondoskodnia kell arról, hogy olyan menynyiség állittassék elő ebből a tipusborból, amellyel tényleg ki tudjuk elégíteni azokat az igényeket, amelyekkel külföldről hozzánk fordulnak. Nagyon célszerű a törvényjavaslat 5. §-a is, amely a beteg, romlott és ecetes borok forgalombahozatalának eltiltásáról intézkedik, és amely számmal jelöli meg azt a savtartalmat, amely savtartalom mellett már az illető bor ecetesbornak minősíthető. Fontos a törvényjavaslatnak 21. §-a is, amely a borhamisítással kapcsolatos kihágásokról intézkedik. Eddig ugyanis az volt az általános szokás, hogy ha valamely üzemben borhamisítás történt, akkor az üzem tulajdonosának engedélyét be kellett vonni. Sok esetben előfordult, hogy a borhamisítás tekintetében a felelősség nem hárulhatott a tulajdonosra, illetve, ha a felelősség rá is hárult a törvény értelmében, de ő oka nem volt, mert az ő alkalmazottai az ő megkérdezése és tudta nélkül követték el a hamisítást, mégis a legszigorúbb büntetést, az engedély megvonását tették reá nézve kötelezővé. Nagyon méltányosnak tartom a törvénynek ezt a rendelkezését, hogy itt nem állít fel imperativ rendelkezést, vagyis nem teszi kötelezővé az engedély bevonását, hanem csak lehetőséget ad arra nézve, hogy az engedély bevonassák, viszont megadja a lehetőséget arra nézve is, hogy ha az illető tulajdonos tudja bizonyítani, hogy teljesen hibájaQ kívül történt, akkor ezzel a súlyos fenyítéssel ne illettessék. • t A 25. §, amellyel szemben, mint az elnök úr bejelentéséből értesültem, ellenindítvány érkezik, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ- XVII. L ütése 1929 január 29-én, kedden. 113 szintén célravezető és észszerű a magam felfogása szerint. Nagyon fontos az, hogy ahol 4.000 hektolitert meghalad a forgalom, ott egy kellően szakképzett, szakiskolát végzett pincemester alkalmaztassák, mert hiszen éppen ennek a szakismeretnek hiányában alkalmazott egyéneknél történik olyan elcsuszamlás, amely a magyar bor hírnevét és értékét kisebbíti. Az ilyen pincetulajdonos mindenesetre elbírja azokat a költségeket, amelyekkel egy szakképzett pincemester alkalmazása jár az ő üzemében. Meg kell azonban mondanom, azt, hogy annak ellenére, hogy ettől a törvénytől sokat lehet várni, főleg a magyar bor renoméját illetően, mégis a magyar bor problémáját ez a törvény nem oldja meg. A magyar bor problémája ugyanis az értékesítésben kulminál. A helyzet ugyanis az, hogy nemsokára elérkezünk oda, hogy belefúlunk a saját borunkba és ha jó termés van, akkor nem tudunk mit tenni azzal a bormennyiséggel, amellyel az Isten megajándékozta ezt az országot. Ami a termést illeti, 1925-ben jó termése volt az országnak, cirka 3 —4 millió hektoliter, 1926-ban kevés volt a termés, cirka 1 millió hektoliter, 1927'ben pedig 2 milló hektoliter. Az idei termés, bár minőségileg nem jó bor termett, szintén a jó termések közé sorolható. Kivitelünk azonban ezzel a terméseredménynyel kapcsolatosan nagyon szomorú képet mutat. 1924-ben 960.000 hektolitert szállítottunk külföldre, 1925-ben már csak 245.000 hektolitert, 1926-ban valamivel többet, 430.056 hektolitert, 1927-ben pedig 61.987 hektolitert. Bár nincs statisztikai adatom arra nézve, hogy az idén mennyit, szállítottunk ki, felfogásom mégis az, hogy borexportunk az előző év mennyiségét ma nem haladta túl, sőt alatta maradt annak. Tudom én azt, hogy a magyar bor exportja nagy és nehéz a kadályokba ütközik. Az első és legnagyobb akadálya az, hogy a magyar bornak külföldön nagy riválisa akadt a francia borban, főleg pedig az olasz, spanyol és görög borokban. Tudjuk azt, hogy ezeknek a boroknak előállítási költsége jóval kevesebbe kerül, mint a magyar bor előállítási költsége és ennek következtében 5—6—10 fillérrel olcsóbbak a külföldi piacon, mint a magyar bor. Ezért nem versenyképes a magyar bor. Sőt előfordult az is, hogy pl. 1927-ben a spanyol bor 58%-kal volt olcsóbb a svájci piacon, mint a magyar bor. Pz mindenesetre olyan konkurrencia, amellyel a magyar bortermelők megküzdeni nehezen tudnak. Van azonban más akadálya is a magyar bor exportjának. Nevezetesen pedig a mi tarifapolitikánk nem kedvez a bortermés kivitelének. Nem kedvez pedig azért, mert olyan összegeket szab meg szállítási összegképpen, amelyekkel a magyar bortermelők, amikor kiviszik a bort, nem képesek megküzdeni a külföldi borokkal. Hogy csak egy példát mondjak, a Bulgáriából Németországba vagy Svájcba kiszállított bor tarifája jóval kevesebb, mint a Magyarországból ugyanezekbe az országokba kiszállított bor vasúti tarifája, pedig Bulgária távolabb fekszik ezektől az országoktól, mint Magyarország, következőleg a dolog természete szerint nagyobbnak kellene lennie a szállítási költségnek. Ilyen tarifa-politika mellett természetes, hogy külföldre irányuló borexportunkat életképessé tennünk nem lehet. Nagy akadálya és nagy riválisa a magyar bornak a görög bor is,, amelyről tudjuk, hogy nagyrészt hamisítvány, hiszen statisztikailag kimutatható, hogy Görögországban évente több bort adnak el, mint amenynyit egy év alatt termelnek. Az ilyen hamisítvány-borokkal természetesen nehéz megküzdenie a magyar export-bornak, ezért a földmívelésügyi kormányzat hasson oda, hogy a párizsi ne'mzet-