Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-218
66 Az országgyűlés kép visel Óhazának 218. ülése 1Ù28 november 14-én, szerdán. olyan intézkedéseket tennék, amelyek egy egész vidéknek szolgálnak javára. Be is fejezem beszédemet. Azért nem fogadom el magát a javaslatot, mert kevésnek tartom azt, amit a földmívelésügyi kormány ad. Lehetetlennek tartom, hogy a lakosság a mai gazdasági viszonyok között, szociális összetételénél fogva, 750 ezer pengőt anyagi romlása nélkül össze tudjon hozni és minthogy a földmívelésügyi kormánynak állanak olyan eszközök rendelkezésére, amelyekkel ezt a gátat felépítheti, azt hiszem, ennek nem lenne különösebb nehézsége. Ami a pénzügyminiszter urat illeti, nagyon jól tudom, hogy minden pénzügyminiszternek külön-külön kell az ujjait harapófogóval kifeszegetni. De nagyon csodálom, hogy egyes esetekben milyen könnyen nyílik ki az a miniszteri marok, amely egyébként olyan görcsösen és mondhatnám acélkörmökkel tartja az ország zacskójának száját. Hogy megint Lillafürednél maradjak, nyomban kinyílik, amikor erről van szó, de nincs pénz, amikor a Rábát kell kotorni, — mert maholnap nem lesz helye, ahol folyik — vagy amikor ;i Dimaágat Győrtől lefelé kellene kotorni azért, inert már vagy harminc esztendeje nem kotorták. Ilyenkor nincs pénz s a pénzügyminis/l er úrra hivatkoznak, hogy az nem enged. Meg vagyok arról győződve, hogyha a miniszter úr pénzügyminiszter úr kollégájával beszélne ós rámutatna arra, hogy itt 126 községről, óriási tömegű emberről és olyan területekről van szó, amelyeken igen kulturált, igen jóravaló, igen derék, szorgalmas nép lakik, amely nép egészségéről és egyéb vonatkozásokban való megmentéséről van szó, akkor nem hiszem, hogy 750 ezer pengő valami nagy rubrikát jelentene .'i magyar állani háztartásában. Ezeket a szempontokat voltam bátor a mi niszter úr figyelmébe ajánlani, kérve, hogy a lakosság feje felől vegye el azt a csapá.jt, amely őt azáltal fenyegeti, hogy 750 ezer pen gőt kellene fizetnie, mert egeszén komol.san mondom, ha ezt a lakosságra ráhárítják, onnan olyan arányú kivándorlás fog megindulni, amely sem az országnak, sem pedig annak a környéknek nem állana érdekében. Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Reischl Richárd! Reischl Richárd: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólott Jánossy Gábor képviselőtársam egy magyar nótát idézett s avval akarta illusztrálni azt a nyomorúságos helyzetet, amelyben a rábamenti lakosság, a rábamenti molnárok kerültek. Méltóztassék nekem is megengedni, hogy felszólalásom elején egy magyar nótát idézzek, amely így szól: «De szeretnék aranyhallá lenni, Siófoktól Keszthelyig úszkálni.» — Ezzel akartam kifejezést adni annak, mennyire szeretném, ha végre már kiépülnének a balatoni kikötők és meg volna a mód arra, hogy mint más országbeli tavakon, a Balatonon is a közlekedés végre olyan legyen, hogy a magyar lakosság ne legyen kénytelen külföldre menni, ha megfelelő szórakozási akar találni, hanem találja meg azt itt a magyar tengernél is, a Balaton partján is. Ezzel akartam kifejezést adni annak, hogy igenis elismerem azt, hogy a miniszter úrnak nagyon nemes ;i szándéka. Ö, aki beutazta a Balatont, — szerencsém volt tavaly társasága ban lehetni — észrevette azokat a hiányokat, amelyek a Balaton kultúrájának emelése érdekében még pótlandók. Észrevette azt, hogy a Balatonon elsősorban is a forgalmat kell megteremteni. De ha körülnézünk, mit látunk 1 ? Azt, hogy az újonnan megindítandó balatoni hajózásra a hajók meg vannak, de nincsenek kikötők és a parti lakosság kénytelen 18—2ü kilométernyi távolságba elmenni, hogy ráülhessen a balatoni hajókra. (Ügy van! Ügy van!) Ha nézzük azt az összeget, amely ebben a törvényjavaslatban víziberuházások címén fel van véve, akkor az az 58 millió pengő igen szép összeg; de ha azt tekintjük, hogy 15 évre van felosztva, akkor vajmi csekélység, mert az a 3500 pengő, amely évente jutna azokra a szabályozásokra, azt fogja előidézni, hogy a szabályozások mentén nagyon kevés munka lesz teljesíthető ós az eliszaposodás és azok a mederbajok, amelyek elő szoktak fordulni, szintén óriási költséget fognak felemészteni. Nagyon igaza van az előttem szólott képviselő úrnak abban, hogy az államnak kötelessége bizonyos dolgokban a lakosságnak segítségére jönni, de ha ez a kötelesség fennáll, mennyivel inkább áll fenn a Balatonnal szemben, amely egyetlen nemzeti kincsünk, különösen akkor, ha azt tekintem, hogy az idei esztendőben százmillió pengőnél több ment ki külföldre, amit a fürdővendégek kivittek^ mert idehaza nem találják meg a Balatonnál azt a higiénét és szórakozást, amelyet a külföldi fürdők nyújtanak; ez nem hazafiatlanság, de a legtöbb ember, aki fürdőre megy, azt kívánja, hogy ott kényelmet adjanak neki. A Balaton ügyét körülbelül 25 év óta ismerem és nagyon jól emlékszem rá, hogy 1908-ban, amikor a Balaton annyira leapadt, mennyi gyűlést, ankétet és értekezletet tartottak azon irányban, hogy megkeressék az okát annak, hogy tulajdonképpen mi idézi elő a Balatonnak időnkénti emelkedését és leszállását. Néhai Lóczy Lajos, volt nagy tudósunk, megállapította, hogy a Balatonnak a vízszintje, — mint a csapadékviszonyok is hét évenként emelkednek és hét évenként alászállnak — minden 35 évben éri el kuhninációs pontját és minden 15 évben éri el olyan alacsony szintjét, amely a természettől fogva már adva van. Annak idején felmerült már annak a gondolatnak szükségessége, hogy a Balaton vízszintjét éppen azért, hogy fürdőhelyeinket mentsük az ilyen szerencsétlenségtől, amely egyszer a Balaton túlságos alacsony állásában, máskor annak túlságosan magas vízállásában nyilatkozik, hogy ezt megszüntessük, elsősorban szükséges a Balaton szelepének, a Siónak szabályozása. 1908-ban az akkori földmívelésügyi miniszter úr kijelentette, hogy a Sió szabályozását 1912-re befejezik. Itt tartunk az 1928-ik évben, de még nincs befejezve; igaz, hogy a háború közbejött és ez a szabályozást megakadályozni, később pedig financiális dolgok akadályozták meg. Éppen ezért én a jelen esetben a 15 évet túlságos hosszú időnek tartom arra, hogy a Sió szabályozását ez alatt az idő alatt fejezzük be, mert különben a Balaton, amelyet éppen most akarunk fejleszteni, teljesen tönkremegy. Arra kérem tehát a miniszter urat, akinek meg van a virement joga abban a tekintetben, hogy egyes tételeket áttehet más tételekhez, hogy a balatoni fürdők ügyénél legyen tekintettel erre és különösen a balatoni kikötők kérdését oldja meg minél előbb. Tizenöt esztendő erre igen sok. De a Sió szabályozás;! kérdésének a megoldása azért is sürgős, inert a Balaton mentén semmiféle kanális és vízvezetékberendezés nem eszközölhető addig, amíg a Balaton vízszíntje normális magasságban meg nem állapodik.
