Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-231

422 'Az országgyűlés képviselöházánalc 231. ülése 1928 december 11-én, kedden. lat során, teszem azt a népjóléti miniszter úr ajkáról, ami a klasszikus parlamenti beszédnek egyik mintája volt. Hova gondolnak! — t. Képviselőház. Hát az ilyen kiválóságoknak a a retorikai munkálkodásnak, retorikai gondolkozásnak, az igazi kötött nagyszerű beszédeknek sorozata lezáruljon? Hova gondolnak? A beszéd, a szónoki beszéd olyan, mint a prófécia, vagy a költészet. Az igazi szónok természete és mondanivalója a művészi tartalom eredője, az a módszer és lehetőség, amelyben kifejezésre jut a szónok ajkáról ezreknek és ezreknek sóvárgó vágyakozása, a nemzeti erő és kívánság. Ezt száműzni innen olyan süllyedést, olyan letűnést jelentene, amely ezt sivár korszakot is még sívárahbá. még értéktelenebbé tenné. Ezért tehát óva intek attól, hogy e'zt nívót, a vitának retorikai szépségeit eltűntetni méltóztassanak. A Forum Romanumtól kezdve Gambettán és Disraelin keresztül ezt látjuk s tudjuk, hogy nálunk is azok voltak ünnepnapjai a magyar Képviselőháznak, ha a mi nagy debattereink: idősebb Ugrón Gábor és Szilágyi Dezső beszéltek. (Bródy Ernő: Ügy van! Ugrón Gábor, Eötvös Károly, Vázsonyi!) és még akkor is, amikor az úgynevezett obstrukció szolgálatában álltak, — amelyről most olyan gyakran hallom emlegetni, hogy az micsoda veszedelem — még akkor is a szónoki művészetnek és az igazi parlamentáris vitatkozásnak olyan magas és nagy színvonalú tanújelét adták, hogy példát lehet róluk venni. Mi az az obstrukció, t. Képviselőházi Itt mindig úgy beszélnek róla, mint valami szörnyűséges veszedelemről. T. Ház! Az obstrukciót eképpen határozta meg egy nagyon kiváló és köztiszteletben álló parlamenti nagyság (olvassa): «Az obstrukció nem egyéb, mint minden idők parlamenti abszolútizmusával szemben való védőeszköze és alkotmányos fegyvere a kisebbségnek.» (östör József: Vannak más meghatározások is!) Megengedem, én ezt fogadom el, még pedig elfogadom történelmi alapon, mert mit eredményezett például az első obstrukció az akkori házszabályok idején! Nem tudja senki sem tagadni, hogy az első magyar obstrukció eredményezte azoknak választójogát, akik az adóval hátralékban voltak. (Bródy Ernő: Széli alatt!) Az obstrukció eredményezte az összeférhetlenségi törvény szigorítását, az teremtette meg a kúriai bíráskodást. (Ügy van! a baloldalon.) íme, nem forradalmár jellegű volt az a vitatkozás, pedig elmentek a technikai obstrukció fegyverzetéig. Miért? Mert ott kint a népben és a köztudatban megvolt a kapcsolatuk. Az az angol rendszer, amely bizottságosdit akar itt játszani velünk, el akarja venni ennek a plénumnak azt az erejét, méltóságát és hatalmát, hogy itt necsak egy felületes szűrő legyen, hanem hogy itt el ne pusztuljon a régi »nagyszerű viták színhelye, hogy itt megmaradjon a nagyszerű felülemelkedés a köznapiságon, hogy templom maradjon a magyar parlamentes a törvényhozás háza. Ez a parlament nem tűrheti meg azt a rendszert, amely a bizottságokra helyezi a túlsúlyt és itt csak valami automata módon, (Bródy Ernő: Klotűrrel!) klotűrök mellett váljanak törvényekké a javaslatok. T. Ház! Voltak máskor is olyan képviselőházi felszólalások, amelyek meghaladták azt a normatívumot, amely mellett negyedórás, félórás beszédekkel el lehet intézni a kérdést. Megengedem, hogy ez helyesebb, azonban ehhez nem kell házszabályrevizió, mert ehhez csak a képviselői tekintélynek tisztelete, a képviselők kölcsönös megbecsülése és az kell hogy mindez tradicionálisan éljen bennünk és éljen a Ház minden tagjában. Az a többség, amely egyszerűen magára hagyja a kisebbséget és engedi kiélni magát abban a mulatságban, hogy hallgatja az ellenzéket, utána elmosolyodik és azt mondja: a győzelem mégis a mienk, ugyanolyan, mint az, amely a vad és a numerikus nagy erő kérdéséül tekinti például a háborút; de amint a háború is nem a tömegerőnek egyszerű megnyilvánulása mellett adja a győzelmet, úgy a parlamenti háborúságok és vitatkozások során is nem marad meg állandóan a numerikus töibbség. és már ezt a javaslatot is, amely Rubinek István t. képviselőtársam tollából ered, nagyon jelentős ós szimptomatikus esetnek tartom. Nem maradhat meg az a homogén erő, amely különböző és nem egymáshoz illő elemekből áll és nincs az a házszabály a világon, amely meg tudja óvni és össze tudja foltozni az össze nem illő elemeket, azokat egy pártba vagy klubba tudja tömöríteni. Nem a klub vagy a párt egységé, hanem a parlamenti erők egységes felvonulása az, amely gondolatot ad és törvényjavaslatot teremt. Ez nem is függ a kormányhatalomtól, mert ha már az angol rendszerre hivatkoznak, ugyebár méltóztatnak elismerni azt, hogy Angliában a súlypont nem a kormány törvényjavaslatain van, hanem az egyes képviselők törvényjavaslatain és azok a tárgyalás szempontiából nem különböznek a kormány javaslataitól. Itt az új házszabályokon az a módszer, hogy csak indítvány alakjában lehet a képviselőnek törvényjavaslatot előterjeszteni, a törvényhozói jognak, a törvényiavaslatbenyujtási jognak, az egyes képviselő törvényhozói jogosultságának degradálását jelenti. Milyen nagyszerű volna, ha a többség termékenysége felvonulna itt törvényjavaslatok alakjában; milyen nagyszerű volna, ha itt a képviselők azzal foglalkoznának, hogy nemcsak törvényeket szavaznak meg, hanem törvényeket alkotnak, kezdeményeznek is. (östör Jó" zsef: Tessék kezdeményezni! Megvan a joga! — Fábián Béla: Reménytelen! — östör József: Azelőtt sem terjesztettek elő kénviselők törvényjavaslatot. -- Fábián Béla: És ha előterjesztették? — Rothenstein Mór: Hogy lehet ilyet mondani! — Zaj. — Elnök csenget.) Elárulhatom a t. képviselő úrnak, — nem volt szándékomban most megmondani, de mert provokált, elárulom — hogy a bírói hatalom függetlenségéről szóló törvényjavaslatom készen van. amely törvényjavaslat függetleníti a m.igyar bíróságot a kinevezéstől, amely kiépíti azt a bírói rendszert, hogy a bíróság ön m a y ál egészítse ki és függetlenül ítélkezzék, hogy a bírói függetlenség ne legyen a kinevezési joggal átalakítva, s hogy meglegyen az a bírói függetlenség, amelyre a magyar bírói kar érdemes. Az i'Jyen^ függetlenség mes-valósításával és az esküdtszék kiépítésével többet tennénk, mint huszonöt házszabályrevizióval, mert ezt a beteg közéletet és sivár parlamenti életet nem lehet házszabályrevizióval megtenni, (Ügy ran! a szélsőbaloldalon.) amint nem lehet a tífuszt savanyú cukorral gyógyítani. Ez a betegség fertőzöttséire annak az életnek, amely minduntalan fekélyeket mutat, amely közgazdasági életünknek azt a sajátszerű bomlási folyamatát mutatja, amelyet nap-nap után látunk az eseményekből, amikor például azt lát-