Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-228

368 Az országgyűlés képviselőházának 228. ülése 1928 december 5-én, szerdán. meg!) Ha kenyérre van szüksége, akkor kenyeret adjunk a kezébe, élelmiszercsomagot, szóval adjuk természetben az adományt, amelyre neki szüksége van. Ehhez természetesen szükséges az, hogy megfelelő környezettanulmány alapján találjuk meg a legmegfelelőbb módját a segítésnek. (Peyer Károly : Az adminisztrációra a felét elkölteni !) Nem tudom, máshol hogyan van az adminisztráció olyan tereken, amelyek nem tartoznak az én hatóságom alá ; tény az, hogy nálam abból a hitelösszegből, amelyet az országgyűlés rendelkezésemre bocsát az inség enyhitésére, egyetlen fdlér sem adminisztrálta tik el, hanem az egész összeg a maga teljességében jut el a segélyezendőkhöz. Megmondom azt is őszintén, hogy az előbb említett okon kívül minő más okom is van erre a nézetre- Az, t. Ház, hogy rendkívül nagy mértékben fordulnak elő a segélyezettek körében is alkoholisták, akiknek szenvedélye, (Peyer Károly: Ilyen panasz nem érkezett sehová sem!), vagy könnyelműsége feljogosít engem arra, hogy ha ar nák a nyomorban lévő család fejének készpénzt adok a kezébe, ez a pénz részben, vagy egészben hamarosan a legközelebbi kocsmába, vagy pálinkaboltba kerül. (Peyer Károly: A cipőt is elihatja, ha akarja!) Elnök : Csendet kérek. (Folytonos zaj. — Várnai Dániel: Ez nagyon kis százalék!) Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Ne vitatkozzunk ezen t. képviselőtársaim. (Várnai Dániel : Hanem adjunk. Ez a Szent Ferenci lélek: adni és nem osztályozni!) Önök, akik szintén rendkívül sokat foglalkoznak közvetlenül az alsóbb osztályokkal, a szegény osztályokkal, tudják, hogy nekem igazam van, csak az a különbség talán közöttünk, hogy én bátran meg is merem mondani, nem félek attól... (Zaj a szélsőbaloldalon. — Farkas István: A hibáit is meg merjük mondani! — Peyer Károly: Ma nincs olyan lelkiismeretlen ember, aki a gyermekei és családja elől ezt elvonná! — Farkas István: Nagyon kicsiny számban). Elnök : Kérem a képviselő urakat, maradjanak csendben. (Kéthly Anna : Adják az asszonynak ! — Farkas István : Éppen a szervezeteken keresztül írtódott ki !) Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Igen t. képviselőtársaim, ha legalább a lehetőségét méltóztatnak annak megengedni, hogy lehet ilyen eset, (Kéthly Anna : Lehet !) az már nekem elég arra, hogy ne a pénzt adjam a kezébe, hanem a természetbeni adományt. (Peyer Károly : Láttam én a Nemzeti Kaszinóból is részegen hazamenni embereket ! — Zaj.) Elnök: Csendít kérek, képviselő urak, ^ Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter : Így valóban nagyon soká fog tartani annak a kevésnek elmondása, amivel választ adni kívántam az interpellációra. Én szótlanul hallgattam végig a t. képviselő urat és kérném, méltóztassék megengedni, hogy én is elmondhassam nyugodtan mondanivalóimat. Végre, én is olyan lélekkel és szívvel vagyok a szegények és szenvedők iránt, mint ennek a Háznak bármely tagja, méltóztas sék megengedni tehát, hogy hosszú tapasztalatok alapján leszűrt nézeteimet elmondhassam. (Hall juh! Haljuk!) Nekem az szilárd meggyőződésein. amit említettem és a magam részéről nem is vagyok hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy a törvényhatóságok, városok, községek természetben való segélyezés helyett készpénz segéllyel siessenek segítségére a nyomorban lévőknek. (Farkas István: Pedig az egész világon a munkanélküliség esetére való biztosítási segélyt pénzben adják !) Elnök : Farkas István képviselő urat kérem, méltóztassék nyugodtan meghallgatni a szónokot. Vass József népjóléti- és munkaügyi miniszter : Elismerem, hogy egyik-másik esetben, például mint most Budapest székesfőváros esetében, már nagyobb kárt okoznék az elvi álláspontomhoz való ragaszkodással, mint amekkora kár esetleg előáll abbó', ha hozzájárulok a székesfőváros felterjesztéséhez a készpénzsegélyre vonatkozólag, Azért okoznék kárt, mert ha kényszeríteném most, december első napjaiban — tehát jó későn a karácsonyhoz viszonyítva — a székesfővárost arra, hogy készpénzsegély helyett — amely a legkényelmesebb kiosztási mód — környezet-tanulmányt végezzen annak kipuhatolására, hogy a nyomorban szenvedők közül kit, milyen természetben való segítési módban kell részesíteni, egészen bizonyos, hogy ezt nem tudná elvégezni már karácsonyig. (Ugy van! Úgy van!) Rövid időn belül sem tudná elvégezni. Én tehát ma irtam alá egy átiratot a belügyminiszter úrhoz, amelyben hangsúlyoztam, hogy én a magam részéről, de a korj mány részéről is, nem vagyok hajlandó többé hozzájárulni sem a fővárosnál, sem más esetben az úgynevezett készpénzsegélyezési formához, ha azonban a belügyminiszter úr ő excelleuciája úgy méltóztatik látni, hogy most már késő volna átkényszeríteni a székesfőváros vezetőségét erről a rendszerről egy másikra, nem teszek ellene észrevételt, hogy most, még egyszer, utoljára, a készpénzsegélyezési módszer választassák. A többi városok, illetőleg községek részéről sajnálattal kell azt megállapítanom, hogy nem nagyon mutatkozik hajlandóság a saját szegényeiknek nagyobb mértékben való segélyezésére. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Sajnos !) Nem vitatom, vájjon megvan-e egyik másik esetben a mód reá vagy nincsen, elhiszem azt is, hogy a községi háztartások nagyon sok esetben igen súlyos helyzetben vannak (Ügy van ! Úgy van ! a jobboldalon.), én csak konstatálom, — megint a saját tapasztalataim alapján, — hogy nemcsak hogy nem kerülök abba a nehéz helyzetbe, hogy egyik-másik város vagy község ilyen kérdésében döntenem kellene, vájjon készpénzben vagy természetben kell-e segíteni szegényeit, hanem inkább abban a helyzetben vagyok, hogy a községek maguk százával fordulnak hozzám, hogy én segélyezzem az ő szeg nyeiket, úgyhogy tehát ez a kérdés, Budapestet kivéve, a többi esetekben szinte tárgytalan. Azt hiszem, hogy így nagyjában a felvetett kérdésekre megadtam a választ. Egyetlen egy maradt még hátra, nevezetesen az állam kezében lévő lehető megrendelések kiadása. Ebben a pillanatban nem tudom, vájjon akár az Államvasútnál, akár más főhatósági ágazatban milyen állapotban vannak azok a munkálatok, amelyeknek kiadása a nehéz iparnak, de a többi iparnak is, foglalkoztatást tudna nyújtani. Biztosíthatom azonban a t. Házat, hogy a miniszterelnök úr, akivel legutoljára eltávozása előtt erről a kérdésről is tárgyaltam, de a kormány többi tagjai is és legelsősorban talán én magam, aki a nyomorúságnak mindenféle kiáltását elsősorban hallom meg hivatalomnál fogva, teljes erővel azon vagyunk, hogy amennyiben van ilyen lehetőség, beruházás az összes tárcák keretében, a magyar államvasutaknál vagy egyéb, nagyobb koncepciójú valamilyen részénél a gazdaságpolitikának, az minél gyorsabban valóra váltassék, mert valóban félek én is, őszintén megvallva, attól, hogy a nem vagyonilag, hanem a maga apró, szűkös viszonyaihoz mérve is már lerongyolódott munkásság a növekvő munkahiány révén még tovább lerongyolódva, fizikai ellenállóképességében gyengíttetik meg annyira, hogy munkateljesítménye sem felel meg annak a száz percentnek, amit most még tud eredményezni, de különösen, hogy egészségügyi állapota annyira