Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-223

Az országgyűlés képviselőházának 223. ülése 1928 november 22-én, csütörtökön. 231 nézve nem áll fenn. (Frühwirth Mátyás előadó : A törvényjavaslat szerint 50 %-kal többet kapnak!) Azt mondja az előadó úr, hogy az életet öntsük törvénybe. Helyes, ezt akarjuk mi is : az életet öntsük törvénybe, az élet pedig ma, a háború szörnyű pusztításai után azt követeli, hogy legel­sősorban a legfőbb értéket, a summum bonumot, az embert védelmezzük. Ezt parancsolja az élet és ha a törvényt összhangba akarjuk hozni az élettel, akkor védelmezzük az embert, még a ropo­gós kifli rovására is, még annak árán is, hogy a kiflit egy kicsit később kapjuk vagy az egy kicsit szikkadt is lesz, mert hiszen, aki kávét iszik, annak a kiflije úgyis megpuhul a kávéban. Az úgynevezett kurzuskorszak három parla­menti ciklusának úgyszólván ez az 1923 : XV. te. volt az egyetlen szociálpolitikai, illetőleg szociál­higiéniai alkotása. Szociális célokat szolgált, nem önmagából kiindulva, hanem egyrészt a régi gyakorlatra támaszkodva, másrészt pedig a genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatal egyezményének hatása alatt és annak következtében, hogy más államok is rátértek erre az útra és szabályozták nemcsak a sütőmunkások éjjeli munkáját, hanem általában az éjjeli munkát, hiszen a következő törvénycikk, az 1923 : XVI. te. is az éjjeli ipari munka szabályozásáról szól. Ez az 1923 : XV. te. is ebből az elvből indult ki és ezt akarja most ez a törvényjavaslat visszafejleszteni. Én ezt a vissza­fejlesztést nem tartom célszerűnek és nem tartom szükségesnek. Azok a megokolások, amelyek ennek nyomában felhangzottak már a bizottságban is, és itt a plénumban is, erőltetettek és nem helyt­állók. Ezzel a javaslattal megszűnik a sütőmun­kások védelme, és felesleges akkor már beszélnünk az éjszakai munka korlátozásáról, mert tulajdon­képpen nem lesz korlátozva töbLé az éjjeli munka. Tessék csak idefigyelni. Az 1923 : XV. te. az éjszakai munkát akarja korlátozni és annak egyik szakasza kimondja, hogy mely időtől kezdve meddig kell a munká­nak szünetelnie. A 3. § 1. bekezdése azt mondja, hogy (olvassa) : «Az 1. § ban említett üzemekben az ott megjelölt cikkek előállítási munkájának esti kilenc és reggeli négy, Budapest székesfővá­ros területén, valamint a vele szomszédos más községek és városok közül azokban, amelyeket a kereskedelemügyi miniszter rendeletben meg­jelöl, esti kilenc és reggeli öt óra között szüne­telni kell. (Éjjeli idő)». Az alaptörvény alkotásánál tehát figyelembe vették és ha meglehetősen szűkmarkúan is, mégis meghatározták az éjjeli munkát, sőt beleappli­kálták a törvény szövegébe. Ezzel az alapelvvel, az éjszakai munka idejének körülhatárolásával ez a törvényjavaslat szakít, amennyiben a kere­teket fenntartja ugyan, de lehetővé teszi több munkás bevonását az éjszakai munkába. (Herr­mann Miksa kereskedelemügyi miniszter : Ez igaz!) Ezzel az 1923 : XV. te. lényege elvész, a formája megmarad. A miniszter úr fenntartja a formáját és büszkén hivatkozott már a bizott­ságban is arra, hogy a lényeget ne ti érinti, való­jában azonban, ha ez a törvényjavaslat törvény­erőre emelkedik, ennek az alaptörvénynek, az 3923 : XV. tc.-nek a lényege kiesik és visszaáll i régi helyzet, a végnélküli munkaidő a pékipar­ban, amit én nem tartok célszerűnek. Az 1923 : X V. te. vidéken négy. órában, Budapesten öt órában állapítja meg a munka kezdetét és kimondja, hogy a kovászolás egy órával hamarább kezdőd­hetik. Vidéken tehát a kovászolás elkezdődhetik három órakor, Budapesten négy órakor. (Herr­mann Miksa kereskedelemügyi miniszter : Kz így volt eddig is !) Ez a törvényjavaslat kimondja, hogy ebben a kezdő időpontban nemcsak a kovászolás, hanem a dagasztás is megkezdhető. Én nem tudom» kik voltak a bölcsebbek és kik ismerték jobban a pék­ipart és kik voltak a jobb dampfliszakértők, azok-e, akik 1923 : XV. tc.-et szövegezték, vagy pedig azok, akik ezt a törvényjavaslatot szöve­gezték. Az 1923 : XV. te. szövegezése idején ugyanis még nem tudták azt a dampfliszakértők. hogy a kovászolás és dagasztás egy művelet, összetartozó fázis, most néhány esztendő, négy-öt esztendő múlva rájöttek arra, hogy ez a két fázis tulajdon­képpen egy, mert hiszen a dagasztás ugyanakkor kezdődik, amikor kezdődik a kovászolás, sőt a megokolások között találtunk olyan kijelentése­ket a bizottságban, bogy a dagasztás későbbi időre való áttétele súlyos károkat okoz anyagban is, mert a tészta túlkél, és szétfut stb, Ha helyes a mostani álláspont, akkor az alaptörvény szöve­gezésénél követtek el nagy hibát és elmulasztot­ták a valóban hozzáértő szakemberek véleményét kikérni. De ha ez a két művelet egybetartozik, amit a szakértőknek kell eldönteniök, akkor is megmarad a pékmunkások védelmének szüksége és az éjjeli munka szabályozása. Szerintem meg lehet oldani a kérdést a nélkül, hogy akár anyagi kár érje a vállalkozót, akár pedig vissza kelljen csinálni a sütőmunkások éjjeli munkáját. Mármost Budapesten ma öt órakor, vidéken négy ^ órakor kezdődik a kovászolás, a javaslat alapján most már a kovászolás és a dagasztás is egy órával hamarább, tehát Budapesten négy órakor, vidéken három órakor. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a pékmunkásnak, ha nem lakik a munka területén, — amint hogy kívánatos, hogy ne lakjék ott, mert ez antihigienikus, súlyos kifo­gások estek az ellen, hogy a pékmunkások ott lakjanak a műhelyben, vagy a műhely mellett s ez szociálhigieniai szempontból mindenesetre elve­tendő, — ha tehát a pékmunkás a műhelyen kívül lakik valamely városrészben, akkor vidéken két órakor, Budapesten három órakor kell fölkelnie, hogv megmosakodhassak, felöltözhessek és a munkahelyre elmehessen. Marad tehát az egész dologból egy nagy semmi, mert hiszen két órakor éjfél után kell vidéken a pékmunkásnak fölkelnie, hogy munkaidőre a munkahelyre érkezhessék. Hol marad most már a szociálpolitikai gon­dolat, a szociálegészségügyi gondolat, hol van a pékmunkások védelme, hol van az éjszakai munka szabályozása, az éjszakai munka csökkentése, amikor két órakor fel kell valakinek kelnie. Már pedig túlnyomórészt erről van szó, mert hiszen a fővárosban inkább a nagyipar dominál a sütő­ipar terén, — tudtommal legalább — mert hiszen fölszerelik az üzemeket gépekkel és egyéb tech­nikai eszközökkel, a vidéken ellenben túlnyomóan kisipari jellegű a pékipar. Ha az említett törvény az egyetlen szociál­higieniai alkotása három parlamenti ciklusnak, akkor, ha ezt most visszacsináljuk, rámutatha­tunk arra, hogy tulajdonképpen nem csinálunk semmit. Az egésznek lényege, a munkásvédelem, kiesik már most ebből a törvényből, ezzel a javas­lattal. Mindenről szó volt most is, és szó volt a bizottságban, szó volt javaslatban is, az indokolás­ban is, csak éppen a sutőmunkások szociálhigiené­jéről és védelméről nem. Beszéltek a gazdasági részéről a dolognak, beszéltek a konkurreuciáról, arról, hogy a nagyipar, a kisiparnak esztelen és elviselhetetlen konkurrenciát csinál, beszéltek a friss kifli szükégéről, sőt az előadó úr a friss kiflit mint világproblémát állította be a parlament előtt és tudósokra és elméletekre, étkezési divatokra hivatkozott, csak éppen arról nem esett szó miről itt beszélni kellene : a munkások egész­ségügyéről, arról, mit az 1923. évi XV. törvény­cikk céljául kitűzött,

Next

/
Thumbnails
Contents