Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-216
8 Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1928 november 9-én, pénteken. kénytelenek voltak. Mert nemcsak az én városomban, nemcsak a nagy magvar Alföld széles kiterjedésű vidékén, de az egész országban, — egységespárti t. képviselőtársaim is bizonyságot tehetnek rá — nagyon sok mezőgazda, iparos és kereskedő csak úgy tudta fizetni az adóját, hogyha a takarékpénztárból vett kölcsönt nagy kamatra. (Förster Elek: Már ott sem tud kapni!) Statisztikát méltóztatnak arról készíteni a ioldmívelésügyi és a kereskedelemügyi miniszter urak egyesített hozzájárulásával, hogy mennyire adósult el a magyar föld. Nos hát, szomorú lesz ez a statisztika. Szomorúak már azok az adatok, amelyeknek jelenleg birtokában vagyunk. Ha lehetett a háború alatt, a konjunktúra idején arról beszélni, hogy a. magyar kisgazda, földmívesnép vagyont szerzett, a takarékba is pénzt tett: ez már csak a múltnak emléke, ez már szinte csak mesebeli álom, amelyre azt lehet mondani, hogy talán igaz sem volt. Milliárdokkal szaporodtak azóta a telekkönyvbe bejegyzett terhek a mezőgazdaság kárára és rovására. S hogyan áll az ipar és a kereskedelem? A «Magyar Hét»-nek a fellángolása, gyönyörű akciója ellenére el kell mondanom itt a Képviselőházban a nagy nyilvánosság előtt, hogy tengődik a magyar ipar és tengődik a magyar kereskedelem. Nincs elegendő fogyasztó piaca, nincs felvevő közönsége. S ilyen állapotok között mi történik? A vidéki takarékpénztárakés a fővárosiak is bejelentik a kamatláb emelését. Bármennyire szeretném is tehát, t. Képviselőház, hogy az adóztatás kérdését ne úgy tárgyaljam, mint politikai kérdést, mégis kénytelen vagyok e kérdés tárgyalásánál politikai térre is átmenni. (Fábián Béla: Halljuk!) Nagyon jól tudom, hogy az államfenntarfás. a pénzügyi egyenleg biztosítása, a közbiztonság munkálása olyan feladatoknak a láncolatát képezi, amelyeknek teljesítése elől nein szabad elzárkózni és az anyagi teljesítőképesség végső határáig el kell mennie minden állampolgárnak és minden magyar hazafinak. Éppen azért én nem vallom a «csak azért is!»-nek a politikáját, hogy adóügyekben csak azért szólok a kormány ellen, mert ellenzékig pártálláson vagyok, és nem állítom fel azt a tételt, hogy a pénzügyminiszter urak véletlenül sem csinálnak jót; de viszent ha hibát, mulasztást, tévedést, balfogást látok, akkor azt nem ba'lgatbatom el még akkor sem. ha az én politikai felfogásomat erősíti és a kormány iránt való bizalmatlanságomat növeli. Itt van a házadómérséklési javaslat, vagy amint a cím mondja: a lní/adókivetési kulcsának ú^abb megállapítása. Hát, ez tetszetős cím. Alkalmrs arra. hogy egy kis lelket öntsön az elvéznult adózóba. De ha a lényeget nézem, akkor rá kell jönnöm, hogy az egész javaslat esak morzsa, amiből még arra sem fog telni — nem tudom, hogy a fővárosban hogyan á'Innak a viszonyok — nagyon sok vidéki háztulajdonosnak, hogy a lekopott vakolatot tataroztathassa és a meszelést elvégeztethesse, sőt. amint bizonyítani fogom, ez a javaslat voltaképpen titkos adóemelést tartalmaz. Kétféle háztulajdonos van Magyarországom Ezt ne méltóztassék úgy venni, mintha a fővárosi gazda« háztulajdonosokkal szemben személyeskedni akarnék. De vannak olyan háztulajdonosok, nagy bérházak tulajdonosai, akiknél a ház üzlet, jól menő jövedelmi forrás az. hogy házuk van, de vannak kisebb házak tulajdonosai itt a fővárosban is és főleg vannak a vidéken, — ahol lakásfelszabadítás ma sincs — ott nagyon szomorúak az állapotok. Igaz az, hogy az én házam az én váram és hogy az én házamat az én váramul tartsam, ez polgári cél, nemzeti cél. amely igazság konstatálásához, azt hiszem, hozzájárulnak t. szociáldemokrata képviselőtársaim is, hiszen az ő soraikban is sokan vannak úgy a fővárosban, mint a vidéken, akik ambíciójuknak tartják a jövőre, álmaikban kiszínezik és boldogok, ha megvalósít hatják, hogy egy kis udvarral, kerttel bíró családi házat szerezzenek maguknak. Mennél több olyan ember, olyan háztulajdonos van Magyarországon, aki feleségével és gyermekeivel saját házában lakhatik és saját házának ablakain keresztül eresztheti be az egészséges, üde friss levegőt és mennél több olyan ház van Magyarországon, — mert van a vidéken és lennie is kell — ahol a falakon ott van Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc. Bercsényi Miklós képe, vagy valamely bibliai kép, bizonyságául annak, hogy a tulajdonos és az egész család ragaszkodik a történelmi hagyományokhoz, szereti hazáját és hű vallásához: ennek igen-igen kell örülni, ezeknek a háztulajdonosoknak számát szaporítani, vagy a meglévőket erősíteni. létalapjukat meg nem rendíteni^ vagy megrendíteni nem engedni: ez nemzeti érdek és állami kötelesség. (Ügy van! Ügy van! a közéven és a baloldalon.) Az is nemzeti érdek és állami kötelesség, hogy az apró kis házak tulajdonosait az adó alól szabadítsák, az ő magántulajdonukat adómentessé tegyék. Ezzel szemben mit csinált Bud János volt pénzügyminiszter úr? (Berki Gyula: Az idén is felemelte 30%-kai a házadót! ö már ilyen nagy emelő! Ismerjük őt!) Megnyomorította a háztulajdonosokat, a kisebb házak tulajdonosait is, de viszont többször hangoztatott ígérete ellenére a pénzügyminiszter úr az én valósomban és más alföldi városokban is, —- mert hiszen közvetlen kapcsolatok alapján csak azokról beszélhetek — a magasabb lakbéroszíályba való sorozást nem vitte keresztül. Például Hódmezővásárhely még mindig a harmadik lakbérosztályban van, a miniszter úr tehát nem tette képessé a bérbevevőket arra, hogy több lakbért fizethessenek, de a házadót emelte, amit bizonyítani fogok. Azért, mert bársonyszéket cserélt Bud volt pénzügyminiszter úr — sajnálom, hogy nincs itt, mert nem szeretek beszélni jelen nem lévő miniszter úrhoz, de mégis kötelességem, hogy elmondjam azt az igazságot, vagy azt, amit én annak gondolok — a felelősségrevonás elől nem zárkózhatik el. Az, hogy most a pénzügyminiszteri tárcát hirtelenében mással cserélte fel és most más viseli a pénzügyi tárcát, nem menti fel Bud János t. miniszter urat a felelősség alól, már csak azért sem, mert annak, aki mindig a takarékosság elvét hangoztatta, aki mindig e mellett tört lándzsát, akkor, amikor új miniszteri állást szerveztek neki, — és ez természetesen nagy kiadási többletet okozott az államnak — azt kellett volna mondania: nr«m reflektálok reá, nem leszek gazdasági főminiszter, megtakarítom a reám szánt öszszee-et az országnak, vagy pedig odaadom a hadirokkantak és hadiárvák nagyobbmérvü segélyezésére, mert mégis csak szégyen az, hogy Magyarországon egy 50%-os rokkant gyermekének havonta , r )0 fillért, egy esztendőben 6, mond hat pengőt fizetnek. Azt is kellett volna mondania a volt pénzügyminiszter úrnak, hogyha nem vagyok tovább .ió pénzügyminiszternek és ha végre ezt belátta az én tisztelt és szeretett miniszterelnököm, gróf
